2018. július 7., szombat

AMIRŐL NEM ILLIK BESZÉLNI, PEDIG NEM ÁRTANA: AZ OKTATÁSRA SZÁNT ÖSSZEGEK NAGY RÉSZE ODA JUT, AHOL MÁR VAN PÉNZ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: KERÉNYI KATA
2018.07.07.


Bódis József, az új oktatási államtitkár lelkesen jelentette ki a napokban, hogy jövőre több pénz jut az oktatásra. Ez egyrészt egyszerűen csak nem igaz, másrészt az aránytalan forráselosztás komoly károkat is okozhat.

Azt most hagyjuk is, hogy hiába a papíron valóban kicsit nagyobb összeg, az infláció mértékét belekalkulálva nemhogy több, de arányaiban kevesebb pénzt kap az oktatás, mint eddig. De ha már nem jut sok, nagyon nem mindegy, hogy ezt hogyan osztják el. Érdekes módon valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy azoknak az intézményeknek jut plusz lehetőség, amelyek egyébként is köszönik, elműködgetnek, míg mások a puszta túlélésért kell, hogy küzdjenek.

A nem állami fenntartású intézményeknek komoly segítséget jelenthetnének a pályázati források. A feltételes mód nem véletlen: sok esetben a lehetőség csak látszólagos. Az iskolák számára kiírt pályázatok a legtöbbször nyíltak, azaz indulhat rajtuk bármilyen intézmény, ha a kiírásnak megfelelő programja van, vagy valami olyasmit szeretne indítani. Így az állami és egyházi fenntartású iskolák is sokszor nyernek csinosabb összegeket olyan tevékenységekre, amelyet egyébként is végeznek, és amire már van elkülönített összeg a költségvetésükben. Az alapítványi- és magán fenntartású iskolák, tanulócsoportok, tanodák egy része nem jut hozzá ezekhez a forrásokhoz, amelyek pedig az esetükben nem pluszt, hanem a túlélést jelenthetik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.