2018. november 18., vasárnap

MINDIG ELMEGYEK A HATÁRIG

SZABADFÖLD
Szerző: BORZÁK TIBOR
2018.11.17.


Megbélyegzett civil szervezet, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjeként sok akadályt kell leküzdenie, de soha nem adja fel. Elkötelezetten küzd a szegénység, a szegregáció ellen, ebben az sem akadályozza meg, hogy a „végeken”, Berettyóújfaluban él. Képzőművészként és íróként igyekszik feledni a napok hordalékait, sokat jelent számára a családja is. L. Ritók Nóra nagyon meglepődött, hogy Prima Primissima-díjra jelölték.

Hogy érzi magát a végeken?

– Köszönöm szépen…, küzdelmes munkával, de biztos hittel, jól. Egy leszakadó térségben, a generációs szegénység ellen harcolni nem egyszerű feladat. A végeken is emberek élnek, és én hiszek az emberekben.

Missziója során személyesen tapasztalja meg a legégetőbb gondokat, miközben a kormány egészen más képet igyekszik festeni a valóságról. Mit gondol erről?

– Próbálok nem figyelni a kormányzat sikerkommunikációjára. Ez egy védekezés, mert nem akarom, hogy elszívja az energiámat az, hogy dühös vagyok. Mert az a kisebbik baj, hogy hamis képet festenek. A nagyobb az, hogy nem történik semmi, ami a megoldás felé mutatna. De nagyon nehéz sokszor, mikor azt hallom például, hogy a családok évében micsoda remek az élet, miközben naponta több család fordul hozzánk segítségért, olyanok, akik az alapszükségleteiket sem képesek előteremteni. És még csak esélyt sem látok arra, hogy mondjuk a lakhatási szegénységből el tudjanak mozdulni. Nem mondom, hogy érintetlenül hagynak lelkileg az újabb és újabb stadionépítések hírei, de próbálok a munkámra koncentrálni.

Milyen alapon mondhatja felelős ember, hogy megszűnőben a szegénység, nincs gond a gyermekétkeztetéssel? A „nyomor széléig” nem látnak?

– Azt gondolom, hogy igazából ezzel a problémával egyetlen kormány sem nézett szembe. Túl hosszú a megoldáshoz vezető út, túl sok a kudarclehetőség, és ez nem egy politikai sikertörténet. De most ezért rosszabb a helyzet. Ma a statisztika is kétféle lett, egy, ami igazolja a sikereket, és egy másik, ami meg a bajt mutatja. És ez is átpolitizálódott. Egyik oldalon van a kormány, aki csak a sikerekről beszél, a másikon az ellenzék, aki meg csak a problémákról. Furcsa az is, hogy a szegények felé fordulás a határon kívüli magyarok felé megy csak, ahol a helyzeteket egy más ország teremti meg, belül viszont sem a keresztény, sem a nemzeti érzés nem elég ahhoz, hogy szembenézzenek vele. Valahogy úgy érzem, azt gondolják, ha nem vesznek róla tudomást, majd megoldódik. Szinte divattá vált, hogy személyes felelősségnek, döntésnek állítják be a szegénységet, holott rendszerbeli problémákról van szó. Egy szegregált iskolában tanuló, lakhatási szegénységben élő gyerek sorsának alakulásában elég kevés személyi felelősséget lehet felfedezni.

Létezik láthatatlan Magyarország?

– A leszakadó térségektől távol élők számára mindenképp láthatatlan ez a világ. De azt is gyakran megtapasztalom, hogy még a vidéken élők sem látják, ami a településük szélén van. Nemrég egy helyi vállalkozó mutatott nekem egy videót, hogy mennyire megrázták lelkileg ezek a képek. Ő volt a legjobban meglepve, mikor mondtam, hogy nagy részéhez a mi fotóinkat használták fel, amelyeket itt, a környező falvakban készítettünk. Nem is nagyon hitte. Az emberek befelé fordulnak. Sokszor azt sem látják, ami a szomszédjukban van. Az élet szerencsésebb felén élőknek pedig egyszerűen elképzelhetetlen, hogy vannak családok ma, akik 19. századi körülmények között élnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.