2023. szeptember 28., csütörtök

AZ EU FELVESZI A KESZTYŰT AZ USA-VAL, ITTHON 920 MILLIÁRDOS ÁLLAMI TÁMOGATÁST OSZTHATNAK KI

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2023.09.28.


TCTF – ma még nem igazán ismerjük ezt a rövidítést, de az ipar alighanem hamar megtanulja. Magyarország ugyanis 2025 végéig nem kevesebb mint 920 milliárd forint állami támogatás kiosztására szerzett engedélyt ebben az uniós keretrendszerben. A cél a zöld átállást segítő iparágak fejlesztése, ami Magyarország esetében gyakorlatilag az akkumulátoripart jelenti. A kereskedelmi háborúnak legalább három szintjét figyelhetjük majd meg az energiaátmenet iparágaiban: Ázsia versenyez a világ maradékával, az Egyesült Államok az Európai Unióval, és az unió egyes tagállamai egymással, köztük a nagyok a kicsikkel is.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptember közepén Hongkongban járt a kínai „Egy út, egy övezet” kezdeményezés éves seregszemléjén, ahol büszkén azt mondta, hogy Magyarország már ma is negyedik a világ akkumulátorgyártási piacán, sőt, sikerült odáig mennie, hogy szerinte hamarosan második lesz. Arról is beszélt, hogy sokan az EU és Kína kapcsolatainak visszaszorításán dolgoznak, de ő híve a viszony mélyítésének.

Ezen a piacon közben valóban elképesztő erők feszülnek egymásnak Ázsia, az EU és az Egyesült Államok részéről is. Kocsis Zsolt és Puzder Filip, az EY (a korábbi Ernst&Young) adótanácsadási és állami támogatási üzletágának munkatársai segítségével ennek a kereskedelmi háborúnak egy érdekes részletét, a támogatási versenyt igyekszünk bemutatni.

A legtrendibb ágazatok

A világ iparának kifejezetten fontos irányai a megújuló energia, az elektromos közlekedés, illetve a mikroelektronika. Minden nagy gazdasági övezet abban érdekelt, hogy ne legyen teljesen kiszolgáltatott a jövő iparágaiban egy másik országnak vagy egy másik földrésznek.

- Ehhez képest a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója kivétel nélkül ázsiai (kínai, dél-koreai és japán cégek).

Nappanelből csak azért nem ugyanez a helyzet, mert létezik pár viszonylag nagy észak-amerikai (amerikai, kanadai) gyártó is, de ezen a piacon is nyomasztó Kína részesedése.

- A félvezetőgyártásban pedig Tajvan dominálja a világot...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.