2016. november 24., csütörtök

A SZELLEMEK VISSZATÉRNEK - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.11.24.


A Neue Zürcher Zeitung szerint az általános elbizonytalanodás közepette aggasztó reneszánszát éli az ideológián alapuló történetírás, régi szellemek térnek vissza ily módon.

Világszerte visszanyúlnak a nacionalizmushoz az állítólag független nemzetállamot dicsőítik. A nemzet történelmét arra használják fel, hogy megtámogassák vele a megfelelő politikát. Orbán Viktor a régmúltra és az autonómiára hivatkozik, hogy felmondja az uniós csatlakozáskor tett ígéretét, tehát hogy az országban érvényesüljön a demokratikus, alkotmányos rend. Ráadásul ehhez már jóval a menekültválság előtt hozzálátott. Ugyanezt csinálja Kaczynski is. De pl. a németeknél sem csak a Pegida és az AfD értelmezi át a történelmet, hogy megszabaduljon az európai szolidaritás kötelezettségétől. A földrészen, a felvilágosodás őshazájában gyengül a nemzetek feletti közösség előnyeibe vetett bizalom. Inkább oldjon meg ismét mindent a nemzetállam, csak éppen ennek igazolására elferdítik a történelmet. Úgy állítják be a múltat, mintha az rendezett, barátságos kor lett volna, ami megvéd a globalizálódás kiszámíthatatlan következményeitől. Az elemzés sürgeti, hogy az iskolákban kapja vissza jelentőségét a történelemtanítás, mert az elbizonytalanodott társadalmak csakis megfelelő ismeretek birtokában képesek felismerni a nyugati, nemzetek feletti modell előnyeit. Azt, hogy az szavatolja a békét és növeli a jólétet. Ennek belátására nem elegendő, ha eligazodik a természettudományokban, illetve a modern technikában, a digitális világban.

Bloomberg

A hírügynökség azt tanácsolja, hogy ha valaki arra kíváncsi, mit fog tenni Trump elnökként, akkor tanulmányozza, miként jártak el a keményen jobbos pártok, amikor hatalomra kerültek pl. Olaszországban, Magyarországon és Lengyelországban. A Freedom House szerint a demokrácia visszaesőben van a 2000-es évek vége óta. A demokratikusan megválasztott vezetők aláássák a demokratikus intézményeket és kultúrát, ez a fő oka annak, hogy hanyatlik a szabadság. A világban van köztük baloldali is, lásd a Fülöp-szigeteket, Thaiföldet vagy Ecuadort. Sokan közülük személyi kultuszt építettek ki, akárcsak Trump, és ebben lekörözik még a legtöbb európai szélsőjobbos pártot is. Győzelmüket legalább annyira köszönhették személyes karizmájuknak, mint koherens politikai elképzeléseiknek.Közös bennük, hogy uralják a médiát és részben ez segítette hozzá őket a sikerhez. Hatalomra kerülve még inkább meggyengítik a hagyományos sajtót, hogy hiteltelenné tegyék annak jelentéseit kormányzatukról. További jellemzőjük, hogy győzelmük után igyekeznek háttérbe szorítani a közszolgálatot, amely elvileg politikamentes, és amely normális körülmények között a folyamatosságot szavatolja az egymást váltó kormányok számára. A hozzáértést a lojalitással váltják fel. Csakhogy sokszor éppen ez okozza bukásukat, mert ha alkalmatlan rokonokkal és lakájokkal veszik körül magukat, akkor valószínűbbé válik a korrupció. Viszont nehezen tudnak olyan modellt kiépíteni, amely túléli őket. A körülöttük kialakított személyi kultusz nemigen marad fenn bukásuk után, viszont az érintett ország számára igencsak kemény feladat, hogy utána vissza tudjon térni a normális állapotokhoz.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.