2016. december 9., péntek

KATOLIKUS ÁTNEVELÉSRE GYÚR AZ EGYHÁZ SZIGETVÁRON

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.12.09.


A katolikus egyház képviselői fórumot tartottak szigetvári szülőknek azért, hogy meggyőzzék őket arról, hogy a város két általános iskolájából a nagyobbat átvehessék. Az egyház képviselője elárulta azt is, hogy szerinte miért jobbak az egyházi iskolák, mint az államiak, és az is kiderült, hogy szentgyónás olyan, mint a hátraszaltó.

Az egyháznak nem elég az állammal megegyeznie arról, hogy vinné az iskolát, muszáj a szülőket is meggyőzniük arról, hogy jobb lehet az egyházi iskola, mint az állami, mert ebben az ügyben a szülők támogatása nélkül nem lehet döntést hozni, ugyanis a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény is, amelynek 74. § (3) bekezdése szerint „akkor adható át nevelési, nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést, oktatást folytató fenntartó számára, ha az intézménybe beíratott kiskorú gyermekek, tanulók esetén a szülők, nagykorúság elérése esetén a tanulók több mint fele azt támogatja. Az állami intézményfenntartó központ akkor tehet javaslatot az oktatásért felelős miniszternek, hogy az intézmény átadásával egyidejűleg kössön köznevelési szerződést a vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett nevelést-oktatást folytató fenntartóval, ha az iskola állami tulajdonban van, vagy a tulajdonos települési önkormányzat az átadásról döntött, és a nevelést-oktatást, a szakképzést a vallási, világnézeti szempontból el nem kötelezett nevelést-oktatást igénylő tanulók számára változatlan színvonalon biztosítja.”

Miután szülőként én is érintett vagyok a kérdésben, ezért a feleségemmel együtt mentünk el december 8-án a közel 420 gyermeket oktató Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola fórumára, ahol közepesen gyér érdeklődés mutatkozott, legjobb szándékkal is 80 szülő jelent meg azért, hogy megtudja, mit is szándékozna tenni az egyház az iskola esetleges átvétele után.

Nem nevesítem az egyház munkatársait, mivel nem a megyéspüspök, hanem egy nem közszereplő, vezető beosztású alkalmazott és hitoktatóként dolgozó felesége érkezett a pécsi egyházmegye képviseletében azért, hogy a kérdéseinkre választ adjon.
Már a felvezetőből kiderült, hogy köznevelési szerződéssel kívánja az egyház átvenni az iskolát, de hamar megérkezett egy magát vallásos valló szülőtől az első fontos kérdés, hogy miért akar ma valaki egy olyan városban egyházi iskolát működtetni, ahol a Zrínyi Emlékév ünnepi hetén a megyéspüspök celebrálásában, Balog Zoltán miniszter részvételével tartott kegyeleti szentmisére a budapesti vendégekkel együtt is csak ötven ember volt kíváncsi.

A válasz két részből állt, az első felében elhangzott, hogy 50 kilométeres távolságon belül lehetővé kívánják tenni a katolikus híveknek, hogy legyen olyan óvoda és iskola, ahol katolikus nevelést kaphatnak a gyermekeik, de az egyházi alkalmazott ehhez az alábbiakat is megfogalmazta: 
"Nagyon fontos a mi rendszerünknek, a mi társadalmi életünknek az átgondolása, egyáltalán hova folytatódik tovább ez a rendszer, nem akarok uniós kérdéseket feszegetni, vagy a társadalomnak a morális képét elemezni, de az nagyon fontos, hogy akkor, amikor Magyarország társadalma egy kicsit átfordul egy érdektelenségbe, vagy érzelemnélküliségbe, nihilista vonalba, pont ebben az esetben nagy szükség van arra, hogy a gyerekeinknek adjuk meg azokat a lehetőségeket, hogy az érzelmi fűtöttség alapján a keresztény szemléletet megismerjék és megtanulják. Az a kérdés, hogy felnőtt korára az én gyerekem majd, ha nagy lesz, 18 éves, majd eldönti azt, hogy milyen irányba fog menni, mármint hívő lesz-e, vagy nem lesz hívő, de ha nem is ismerte meg még előtte a keresztény értékrendet, akkor hogyan, milyen alapon tudja ő választani azt, ami az életet is komolyan befolyásolhatja."
Ez volt az a pont, amikor én is szükségét láttam feltenni a saját kérdéseimet:
  • Mitől jobb egy egyházi iskola, mint egy állami?
  • Mit értenek az alatt, hogy ez egy elit iskola lesz? – hiszen ez hangzott el a szülői munkaközösség tagjai előtt.
  • Milyen alapon kívánnának szűrni egy esetleges működtetés esetén az ide jelentkező diákok között?
  • Ha a szülők többsége támogatná az átvételt, akkor mi lesz azokkal a már itt tanuló gyermekekkel, akiknek a szülei nem kívánják vallási/világnézeti szempontból elfogult oktatásban részesíteni az utódaikat?
  • Lesz-e kötelező mise, ájtatosság és egyéb iskolán kívüli kötelező vagy melegen ajánlott vallásos program a gyermekeknek, a szülőknek, és nem utolsó sorban a pedagógusoknak?
 

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.