2019. május 17., péntek

NAGYVÁROSI INGATLANÁRAK: MIRE SZÁMÍTSUNK?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.05.17.


Határátkelőként az egyik legjelentősebb rendszeres kiadás a lakhatás megoldása. Különösen a nagyvárosokban kell számolni azzal, hogy a fizetés egészen komoly részét elviheti a lakbérre kifizetett összeg. Éppen ezért talán érdekes és hasznos lesz megnézni, hogy a magyar határátkelők számára talán érdekes városokban mennyi is az annyi.

A poszt alapjaként a CBRE éves jelentésének legfrissebb kiadványa szolgált, amely 35 világváros adatait vetette össze. Ezek közül én kiválogattam azokat, melyekről úgy gondoltam, érdekesek lehetnek nektek (így aztán kimaradtak például a távol-keleti nagyvárosok), megpróbáltam az európai és észak-amerikai metropoliszokra összepontosítani.

A jelentés nem feltétlenül egységes abban a tekintetben, hogy nem minden városnál pontosan ugyanazokat az adatokat adja meg, de jellemzően a leggyakrabban megtalálható az átlagkereset, az átlagos lakbér és még egy-két érdekesebb szám (például a tendenciák, azaz hogy a jövőben várhatóan emelkedik-e és ha igen, mennyit a lakhatás költsége).

Na, de ennyi magyarázat elég is, vágjunk bele!

A kiadványról annyit, hogy ez a sorban az ötödik, mint említettem, 35 nagyváros szerepel benne Bangkoktól Londonon és Lisszabonon át Johannesburgig és Torontóig.

Általánosságban elmondható, hogy (miként az előszót jegyző Jennet Siebrits, a kutatási részleg vezetője írja) öt kivételével minden vizsgált metropoliszban emelkedtek az ingatlanára, négy nagyvárosban egyenesen kétszámjegyű emelkedést mértek. Ami a rossz hír, hogy ezek között ott van Dublin, Madrid és Barcelona is.

Az nem újdonság, hogy még mindig Hongkong a legdrágább négyzetméterre vetítetve és aligha okozok sokkot azzal, hogy a kínai nagyvárost Párizs, London és New York követi. Ezek közül nyilván leginkább London érinti érzékenyen a magyar határátkelőket.

Ami a bérlést illeti, a legdinamikusabban növekvő TOP10-ben öt európai város található (Lisszabon, Madrid, Dublin, Barcelona és London), ami megint csak nem túl jó hír.

Nem meglepő módon a legdrágább albérletek között a New York-iak és a londoniak is ott vannak.

Következzenek tehát az ígért nagyvárosok kissé részletesebben, az egyszerűség kedvéért ábécésorrendben.:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.