2019. június 29., szombat

BŰN ÉS BÜNTETLENSÉG - A MAGYAR MAFFIAÁLLAM ÉS AZ EP-VÁLASZTÁSOK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAGYAR BÁLINT, MADLOVICS BÁLINT
2019.06.28.


A rendszer természete és a le­­ga­litás dimenziója

A történelemből ismert hűbéri rendszerek, királyságok egyik alapvető jellemzője volt az uralkodás nyílt, legális volta. Nem mintha az uralkodók nem zsákmányoltak volna, ne építettek volna ki egyközpontú, piramisszerű vazallusi rendet a saját földesuraikkal és nemességükkel, vagy ne lett volna a társadalom nagy többsége megfosztva a szabadságától és a társadalmi mobilitás esélyeitől. De egy király nem láttatta magát miniszterelnöknek. Nem volt Alaptörvénye, amely kimondta volna, hogy „senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom [...] kizárólagos birtoklására”. A földesurait illetően nem állította, hogy „nem foglalkozik üzleti ügyekkel,” és nem tartatta a vagyonát a lovászfiú nevén sem, ugyanis nem volt rászorulva strómanokra. Ő volt a király, és mint ilyen, legitim módon felhalmozhatott, és legálisan rendelkezett – ő is és a földesurai is, a formális rendnek megfelelően – státusok, tulajdonok és életek fölött.

Hiába csábítóak a történelmi párhuzamok, a legalitás dimenziója nélkül nem érthetjük meg az Orbán-rendszer működését – sem a hazai, sem pedig az utóbbi hetekben előtérbe került nemzetközi terepen. Amikor Magyarországgal kapcsoltban maffiaállamról beszélünk, az alapvetően négy tényező együttállását jelenti. Először az uralmi elit egy politikai-gazdasági klán. Nem a „Fidesz” vagy „a kormány”, hanem egy fogadott politikai család: olyan, jogi alakot nem öltő, de a formális intézményrendszert irányító s az államhatalom eszközeinek önkényes használatával igazgatott hálózat, amelyben egyszerre vannak jelen családtagok és strómanok, oligarchák és poligarchák. Ezek az emberek formálisan a legkülönbözőbb szerepeket viselhetik, a minisztertől a nagyvállalkozón át a jogilag szinte nem is létező, de egyes „lepapírozó” minisztereknél is befolyásosabb Habony Árpádokig. Informálisan viszont mind egy patriarchális családi rendbe tagozódnak, a családfő (chief patron) dominanciája mellett és neki hűséget fogadva.

A második tényező az uralmi elit és az intézményrendszer viszonya, amely egy ún. neopatrimoniális rendet alkot. Ezt a kifejezést a szociológia akkor használja, amikor egy rezsim vezetője fenntartja a demokrácia kulisszáit, azonban magánbirtokaként kezeli az államot és a társadalmat. Ez adhatja az alapját sok feudális analógiának, hiszen egy király vagy szultán – mint Max Weber írja – maga is patrimoniális uralkodó volt. A harmadik szempont ugyancsak megágyazhat egyes párhuzamoknak, ugyanis az állami tulajdonelsajátítás tekintetében ragadozó államról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy nem személytelenül és közfelhasználásra, hanem célzottan, a fogadott politikai család pragmatikus szempontjainak megfelelően és magánérdekében sajátítanak el tulajdont. A negyedik szempont azonban egyértelműen jelzi, hogy miért kell történelmi analógiák helyett maffiaállamról beszélnünk: ugyanis az uralmi elit tetteinek legalitása tekintetében bűnöző államról beszélhetünk. A fogadott politikai család törvényeket hoz, és az államhatalom eszköztárával sajátít ki tulajdonokat, valamint kezeli az országot magánbirtokaként, de ettől nem lesz minden, amit tesznek, törvényes. Végtére is egy törvény sem írja elő, hogy a közbeszerzéseket egy személynek vagy érdekkörnek kell mindig megnyernie, sem azt, hogy az ügyészség és az állam ellenőrző szervei célzottan támadják a fogadott politikai család ellenfeleit – pláne nem a családfő utasítására. Így „bűnöző államról” beszélni nem külső, morális pozícióból megfogalmazott vád, hanem az állam saját törvényei és kimondott normái alapján megfogalmazott leírás.

Ezen négy tényező együttese definiál egy olyan patrónus–kliens autokráciát, amit maffiaállamnak nevezhetünk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.