2019. november 28., csütörtök

KÉNYSZERSOROZOTT OVISOK: NÉHÁNY HÉT ALATT KELL ELDÖNTENI TÖBB EZER GYEREKRŐL, HOGY ISKOLAÉRETT-E

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2019.11.28.


A szülők helyett az állam dönt. Egy alig kéthetes időablakban lehet kérelmezni a halasztást.

Szinte lehetetlen feladat elé állította szülőket a kormány azzal, hogy csak múlt héten tette közzé az iskolaérettségről szóló új, júliusban elfogadott törvény végrehajtási rendeletét. A módosítás szerint ugyanis jövőre a szülők és az óvodapedagógusok helyett már az Oktatási Hivatal fogja eldönteni, hogy a hatodik életévüket betöltött, vagyis tankötelessé vált gyerekek maradhatnak-e még egy évet oviban, vagy kötelezően iskolába kell menniük. Az érintett szülők viszont az elmúlt hónapokban semmilyen megbízható információval nem rendelkeztek arról, hogy mit kell tenniük, ha halasztást kérnének, miközben szeptemberben már iskolaköteles lesz a gyerekük.

A részletes szabályok megismerése azonban nem segít a helyzetükön: kiderült ugyanis, hogy 
a szülők csak január 1. és január 15 között nyújthatják be a halasztási igényüket az OH online felületén és postai úton, ha azt szeretnék, hogy gyermekük – amennyiben 2020. augusztus 31-éig eléri a hatéves kort – egy évet még óvodában maradhasson. A kérelemhez a szülő saját indoklását, szakorvosi igazolásokat, óvodapedagógus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, gyermekorvos írásos véleményét, az óvodából kikérhető fejlődési naplót is csatolni lehet. Az OH ígéri, az elbírálásnál ezeket is figyelembe veszik. Ennek beszerzésére tehát alig több mint egy hónapjuk marad a szülőknek, ám a karácsonyi időszakban feltehetően még nehezebb lesz szakértői véleményeket szerezni.

Az OH egyébként, ha szükséges, további szakértőket, például a pedagógiai szakszolgálatok szakértőit is bevonhatja a vizsgálatba. A vizsgálat időpontjáról a kérelem beérkezését követő öt napon belül értesítik a szülőt, a vizsgálatot pedig 15 napon belül le kell folytatni. Ha a szülő „önhibáján kívül” nem jelenik meg a gyermekével a megadott időpontban, öt napon belül újabb időpontot kap. Ha egyik időpontban sem jelenik meg, a hivatal a gyerek megvizsgálása nélkül dönt. Az eljárás előreláthatólag 60 napos, ha a szülő a hivatal döntésével nem ért egyet, bírósághoz fordulhat. Fontos: a kérelmeket csak január 1-től fogadja az OH...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.