2020. március 1., vasárnap

ÍGY JELENTEK MEG A TÁRSADALMI PROBLÉMÁK A KÁDÁR-KORSZAK SZOCIOFOTÓIN

QUBIT
Szerző: TURÓCZI MÁRK
2020.02.29.


A szociofotó baloldali hagyományai ellenére kiszolgáltatott helyzetben volt az államszocializmusban. Hogyan jeleníthették meg a devianciákat, szubkultúrákat a képes újságok fiatal fotóriporterei? Egy művészeti irányzat, amelyet a rendszer egyszerre tűrt, tiltott és támogatott.

A szociálisan érzékeny, társadalmi problémákra fókuszáló, dokumentarista igényű szociofotográfia már a 19. század közepe óta létezik. Magyarországon a két világháború közötti időszakban vált igazán jelentőssé nemzetközi viszonylatban is Kálmán Katának, Tábori Kornélnak, Tabák Lajosnak és erősen baloldali indíttatású alkotói körüknek köszönhetően. A Rákosi-korszakban baloldali hagyományai ellenére a műfaj teljességgel elvesztette korábbi progresszív státuszát, hiszen az ideológia szerint a proletárdiktatúrával megszűnt a társadalmi kizsákmányolás. A kritika az osztályellenségek ellen irányult, az eszköz a direkt propagandát sugárzó fotográfia volt. A kritikai szemlélet eltűnt a művészetekből, a fotóriportok egyedüli célja a fejlődés és a jólét bemutatása lehetett.

A szociofotó helye az épülő szocializmusban

Az 1956-os forradalom leverése után új kultúrpolitikai rendszer épült ki, amely kevésbé alapult a nyílt tiltáson, a propagandacélok egysíkú kiszolgálásán. Egészen az 1960-as évek végéig a szociofotó nem jelent meg sem a sajtóban, sem kiállításokon. Vissza-visszaemlékeztek azonban a két háború közötti szociofotóra a szaksajtóban, ahol feltűnt a műfaj jelenkori szerepének kérdése is. A Fotó magazin egy jubileumi kiállításról írt 1966-os cikkében például a következőket írja a szociofotó alkalmazásában rejlő lehetőségekről: „Természetesen nem a maga felszabadulás előtti tematikájában, tartalmában és célkitűzésében kell hiányolni a szociofotó hagyományainak további művelését. A maga bátorságát, kritikus szemléletét, szocialista realista művészi törekvéseit nélkülözte és nélkülözi ma is gyakorta fotóművészetünk.”

A riportfotósok új generációja az 1970-es években már készített szociálisan érzékeny fotóriportokat, közülük Féner Tamás és Korniss Péter sorozatai voltak a leginkább meghatározók. Korniss Péter a hagyományos paraszti életet dokumentáló fotóiban, ingázó munkások életét nyomon követő nagyívű sorozatában sokat merített a háború előtti magyar fotográfia hagyományaiból, egyben tovább is gondolta őket. Vendégmunkás című sorozatában hét éven keresztül követte nyomon egy Tiszaeszlárról Budapestre ingázó munkás életét, a képek készülte alatt vált a szociofotó társadalomkritikája meghatározóvá Korniss képeiben, amelyek a hagyományos közösségek felbomlását, az egyén kiszolgáltatottságát ábrázolják a kommunista rendszerben. Féner és Korniss munkássága sokkal inkább szólt a korábbi műfaji keretek – a „magyaros” stílus és a szocialista realizmus – meghaladásáról, mint visszatérésről a háború előtti szociofotóhoz, de teret nyitottak az ekkor fotózni kezdő generáció számára a kísérletezésre, a szociálisan érzékeny témák megragadására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.