2021. április 20., kedd

ÓZD ELBUKOTT A ROBOTOKKAL SZEMBEN, DE TUDJUK, HOGY EZT MÁSHOL HOGYAN ELŐZHETJÜK MEG

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2021.04.20.


A Johnson Electric március végén azzal indokolta, hogy 800 embert küld el bezárásra ítélt ózdi autóipari alkatrészgyárából, hogy a vállalat automatizált gyáraiban előállított termékeire nagyobb a kereslet.


A vállalati automatizációval és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók egy része – például az MIT-s Erik Brynjolfsson, akivel 2016-ban készítettem interjút az Indexre – évek óta arra figyelmeztet, hogy nagyon sok gazdasági automatizációt lehetővé tevő technológia még nincs a piacon, csak a cégek laborjaiban, de amint ezek kikerülnek onnan, gyors automatizáció és ezzel együtt tömeges munkanélküliség várható.

Ehhez képest az elmúlt pár évben a G7-en szinte csak olyan új tanulmányokról számoltunk be, amelyek az utóbbi évek trendjeit vizsgálva azt mutatták meg, hogy az új technológiák összességében nem eredményeznek kevesebb munkahelyet, csak átalakítják az állásokat.

Arra voltam kíváncsi, hol állunk most pontosan ebben a folyamatban, és hogy az ózdi eset mennyire egyedi, esetleg a gyárbezárás már az automatizáció felgyorsulását jelenti, és a közeljövőben gyakrabban számíthatunk hasonló hírekre Magyarországon is.

Ezért megkerestem Szalavetz Andreát, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos tanácsadóját, aki az elmúlt években több tanulmányban is foglalkozott ezeknek a trendeknek a magyarországi vonatkozásaival. Szalavetz szerint az elmúlt években az ipari automatizációs megoldások rohamosan fejlődtek, és az áruk is gyorsan csökkent, olyannyira, hogy a feldolgozóipari cégek ma már sokféle, egy éven belüli megtérülést biztosító megoldás közül válogathatnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.