2021. június 30., szerda

BÉREMELÉS NÉLKÜL NEM LESZ JÖVŐJE AZ OKTATÁSNAK, MERT NEM LESZ PEDAGÓGUS ÉS SZAKDOLGOZÓ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.06.30.


A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Maruzsa Zoltánnak, köznevelésért felelős államtitkárnak írt nyílt levelében követeli az oktatásirányítástól és a kormánytól, hogy haladéktalanul emelje az oktatásban dolgozók bérét, a tanítással lekötött óraszámokat pedig az EU-tagországainak átlagára csökkentse! Úgy vélik, a jövő évi költségvetés nagy vesztese a közoktatás. Mint írják, míg 2018-ban a GDP 5,9 százalékát tette ki a közoktatásra fordított összeg, a 2022-es tervek szerint ez alig fog négy százalék feletti értéket elérni. Az érdekvédelmi szervezet felháborítónak tartja, amiért a parlament ismét anélkül fogadta el a jövő évi költségvetést, hogy a kormánypárti képviselők meghallották volna az évek óta hangoztatott szakmai érveket a béremelés mielőbbi szükségességéről. Mint írják, követelésük a társadalom érdekét szolgálja: béremelés nélkül nem lesz jövője az oktatásnak, mert nem lesz pedagógus és szakdolgozó az országban.


A PSZ-t Maruzsa Zoltán június 15-én a szervezetnek írt levele döbbentette meg, amelyben arról tájékoztatta az érdekvédőket, hogy „a kormány elindítja a gazdaság-újraindítási akciótervét, a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programját, amely a gazdaság újraindításán túl az élet újraindításáról is szól.” A PSZ szeretne hinni abban, hogy ezekből a sikerekből az oktatás is részesülni fog, de számukra úgy tűnik, a 2022-es választási év költségvetésének legnagyobb vesztese a közoktatás. Ezt számokkal is alátámasztják, miszerint a közoktatás részesedése a költségvetésből 2021-ben a tervek szerint 2,9 százalék, amelyet 2022-ben sikerül „feltornászniuk” 2,6 százalékra. A 2021. évi tervben szereplő 2223 milliárd forintról a 2022-es terv 2180 milliárdra csökkenti a teljes oktatási ágazatra költött pénzt. Ezek szerint 43 milliárd forint csökkenéssel akarják újraindítani az oktatást. Fel is teszi a PSZ a kérdést: „biztosak ennek a megalapozottságában? Ezt a PSZ nem tekinti sikernek, már csak azért sem, mert a sport- és szabadidős tevékenységre fordított összeg a 2021. terveihez képest 31 százalékkal emelkedik, nagyobb részt hasít ki a költségvetésből, mint az óvodai és általános iskolai nevelés együttvéve. Ilyen még nem volt a modern Magyarország történetében.

A Maruzsa-levél azon kitételére, miszerint „a kormány mindig is prioritásként kezelte, hogy egységes alapon működő bérezési rendszert teremtsen.” a szakszervezet megkérdezi, ha ez így van, a szakképzésben miért volt tavaly átlagosan 30 százalékosnak „hirdetett” béremelés, miközben a közoktatásban 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot adtak, amelyet bármikor visszavonhat a kormány? Miért van az, hogy aki bölcsődében dolgozik, ugyanazon feladat ellátásáért kap pótlékot, míg az ugyanabban az épületben dolgozó óvodai alkalmazott csak ábrándozhat róla?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.