2021. október 11., hétfő

ELMEGY A FALIG A DRÁGULÁS

NÉPSZAVA
Szerző: VARGA DÓRA
2021.10.11.


Fel kell készülni, hogy Budapesten hamarosan nem lehet majd egy újépítésű, 50 négyzetméteres lakást 50 millió forint alatt megvenni, mert a négyzetméterárak 1 millió forintról indulnak majd. A múlt hét elején indult Zöld Otthon Program ugyanis sokkal nagyobbra nyitja a vevők pénztárcáját, így növeli a keresletet. Az ingatlan.com-ra befutó érdeklődések már jól tükrözik ezt: a portálon eladásra kínált új lakingatlanok iránti érdeklődések száma a program indulása utáni napokban 165 százalékkal haladta meg az egy hónappal korábbit, éves összevetésben pedig 68 százalékos volt a növekedés.

A megugró kereslet felhajtja az árakat is. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint legalább évi 10 százalékos drágulás borítékolható a következő két évben. Nagyon nagy árrobbanás ugyanakkor csak az olyan piacokon képzelhető el, ahol a fizetőképes kereslet még nem érte el a maximumát. Márpedig a hazai újépítésű lakások ára már most is a megfizethetőség határát súrolja: Budapesten átlagosan 936 ezer, a vidéki nagyvárosokban, 650-730 ezer forintnál jár négyzetméterenként a kínálat. Egy erre rárakodó 25-30 százalékos drágulást már nem bírnának el a vevők, ezért a szakértő ezt nem tartja elképzelhetőnek. Részben azért sem, mert a Zöld Otthon Program ugyan egy nagyon kedvező lehetőséget kínál a vevőknek, ám mégiscsak egy hitelről van szó, amit fel is kell tudni venni, és vissza is kell majd fizetni.

A zöld hitel a piaci kölcsönöknél lényegesen olcsóbb, mindössze 2,5 százalékos kamatozású lakáshitelt jelent azoknak, akik újépítésű, energiatakarékos ingatlant szeretnének a vásárolni. Akár 70 millió forintot is fel lehet majd így venni maximum 25 évre. Ez kiugróan magas támogatott hitelösszegnek számít, a kamat pedig az elérhető legolcsóbb piaci hitelekéhez képest is 1,5 százalékkal alacsonyabb. A zöld hitel kizárólag új építésű ingatlanok vásárlására vagy építésére fordítható, és feltétel a legalább BB energetikai besorolás, azaz a háztartás energiaigényét legalább 25 százalékban megújuló forrásból kell fedezni. A jegybank előírta azt is, hogy az ingatlan összesített éves primer energiafelhasználása nem haladhatja meg a négyzetméterenkénti 90 kWh-t sem. Ez a BB-besorolásnál némiképp szigorúbb, mert ott 100 kWh a felső határ.

Arról nincs pontos statisztika, hogy utóbbi kritériumnak hány épülő ingatlan tesz eleget, ez eddig nem különösebben érdekelte a vevőket sem. A BB energetikai besorolásnak azonban hamarosan minden új építésű lakóingatlan megfelel majd, 2022. július 1. után ugyanis már csak ilyen lakásokra és házakra adható ki a használatba vételi engedély. A készülő újlakások többségére tehát jó eséllyel igénybe vehető lesz a zöld hitel. Balogh László becslése szerint már most is elérhető 5-10 ezer olyan, tervezés vagy építés alatt álló lakás, amelyet a konstrukcióval le lehet kötni.

A forrástöbblet viszont növeli a keresletet: rövid távon nagyobb lesz, mint a kínálat, ezért a drágulás üteme elmegy majd a falig – fogalmazott Balogh László. Hozzátette: az erős kereslet ugyanakkor a kínálat bővülésére is visszahat majd, és 2023-ban akár évtizedes csúcsra, 30 ezer fölé emelkedhet az elkészült új lakások száma. Éppen az is a fő cél, hogy minél több energiatakarékos otthon épüljön. Kérdés, hogy bírja ezt majd kapacitással az építőipar...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.