2021. szeptember 28., kedd

A COVID A MI REICHSTAGUNK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.09.28.


Történtek tegnap lényegbe vágó dolgok, miszerint a bátor százharminchármak megszavazták a rendeleti kormányzás meghosszabbítását január 1-ig. Onnan már csak egy ugrás az április, és akkor minden lehet. Ilyképp, amikor emiatt háborog és szörnyülködik az ember, az nem azért van, mert ez a cirkusz a mostani mindennapjainkat tenné tönkre – azoknak már mindegy –, hanem a gyerekekét vagy a kisonokákét, bár lehet, hogy már nekik is lőttek, az ő jövőjüknek. Ha nem lenne teljesen világos, feltételezem, hogy a járvány, és a hozzá kapcsolt riogatás, a tőle kapott, illetve eredeztetett felhatalmazás, az ezzel való visszaélés bele fog szólni a választásba, amelytől a galeri elűzését reméljük.

Minden lehet, és Orbán mindenre képes is, efelől kétségünk nincsen. Nem árt figyelmeznünk ebben a kontextusban arra, hogy az ilyen helyzetben kiadott rendeletek – kétharmados törvényben meghatározottak szerint – felfüggeszthetik egyes törvények alkalmazását, a törvényi rendelkezésektől eltérhetnek, és a kormány egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat. A Covid a mi, illetve Orbán Reichstagja, amire mutogatva, illetve amivel indokolva minden galádság megtehető. Úgy is mondhatnánk, Orbánnak úgy kell a negyedik hullám, mint egy falat kenyér, és látszik is. Nem nagyon igyekszik ellene tenni semmit, sőt, noszogatja, ha az egy helyre terelt, korlátok nélkül dzsemborizó eucharisztikusokra gondolunk.

Viszont, ha most gyakorlati haszna a veszélyhelyzet meghosszabbításának csak a még zavartalanabb lopás, nos, az sem kevés, de most már igazán nem oszt és nem szoroz. Így az sem, hogy ezzel párhuzamosan újabb, nagyon súlyos milliárdok sorsa felől döntöttek, arról szavaztak a bátrak, hogy a haveroknak átpasszolt egyetemek alapítványai nem kevesebb mint ezerhatszázharminc milliárd forintot kapnak 2026-ig. Nos, egyrészt ennyi pénz nem létezik, mert az összes Mészáros bukszájában van már, másrészt pediglen fél évvel a választások előtt nem komilfó ilyen sok lóvéról ilyen hosszú időre dönteni. Mindez is azt jelzi és mutatja nekünk, egyáltalán meg sem fordul a fejükben, hogy a választásokon veszíteni is lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.