2022. augusztus 17., szerda

VALAKI NAGYON MEGBOCSÁTOTT: SIMICSKA-EMBEREK KEZÉBE KERÜL A TELJES MAGYAR ÚTHÁLÓZAT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2022.08.17.


Eddig csak mínuszos hírként futott végig a sajtóban, hogy Simicska Lajos egykori főbizalmasa, Németh Lászlóné lesz a Magyar Közút felügyelőbizottsági elnöke. Pedig a helyzet pikánsabb: a kormány által 35 évre kiszervezett sztrádafejlesztés és -üzemeltetés magáncégeit is olyanok irányítják, akik a kormányfővel összekülönbözött pénztárnok-üzletember legfontosabb bástyái voltak. Például a nyitóképünkön Némethné mellett figyelő egykori államtitkár, a vízummutyikat is segítő Farkas Imre, valamint a kitaszított milliárdossal mindig egy lapon említett Szőke Gábor. Az államkapitalista „posztozkodás” során persze nem csak Simicska hívei kelnek új életre: a közszférától az év elején visszavonult Magyar Péter – Varga Judit miniszter hitvese – ugyancsak közutasként tér vissza a NER első ligájába.


Az idei nyár egyik legnagyobb közéleti trollakcióját Csányi Sándor vállalta magára. Az OTP elnök-vezérigazgatója július végén az esztergomi MCC Feszten azzal „bökdöste” a színpadon a Magyar Bankholding (MKB) egyik csúcsfejét, hogy ugyan mondja már el, kik a nemzetinek mondott pénzintézet meghatározó tulajdonosai. A megszólított Puskás András úgy reagált, hogy bizonyos „alapok” birtokolják a bank többségét, melyekről jelentek is meg információk a sajtóban. Jelentek meg bizony, csak nem a Fidesz központi médiumaiban vagy a tőzsdei oldalakon, hanem például olyan „zuglapokban”, mint a Válasz Online. Ahol is igazoltuk, hogy fél tucat – jórészt Mészáros Lőrinc és a Matolcsy-kör által kezelt – tulajdonosrejtegető magántőkealapra építették a holdingot.

Ennél is nagyobb „show”, hogy a kormányzat idén májusban hét darab – útügyi referenciák nélküli – magántőkealapot hozott ki győztesnek az évszázad tenderén, amely a gyorsforgalmi hálózat 35 éves bővítéséről, fejlesztéséről, üzemeltetéséről, karbantartásáról szól. A G7 gazdasági portál számítása szerint a teljes megbízás mai áron mintegy 5,5 ezer milliárd forintot jelent – ez a legnagyobb összegű közbeszerzés Magyarországon 2010 óta, sőt az egész EU-ban is csak öt jelentősebb értékű tendergyőzelem akadt. Lenti leltárunkból kiderül, hogy azóta a hét nevenincs magántőkealap összesen nyolc céget alapított a 2058-ig tartó projektre; ezek mindegyike „hordozza” az MKIF (Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő) előtagot, s természetesen az összes társaság a magántőkealapokon nyugvó MKB-nál vezeti a számláját. Mi több, még a vállalkozások két főhadiszállása, a budaörsi Akron Park Irodaház és budai Fotex Plaza is magántőke-, illetve ingatlanalapos tulajdonban van, vagyis az egész autópálya-óriásbiznisz „tocsog” az átláthatatlanságban. Szép hagyomány ez Magyarországon, hiszen az MSZP-korszakban minden nagyobb államipénz-leszívás mögött csak sejteni lehetett Puch László pártpénztárnokot, de látni nem – az Orbán–Simicska-érában pedig egy ország találgatta, hogy kié lehet a Fidesznek akkor kedves infrastruktúra-fejlesztő részvénytársaság, a tényleges tulajdonosát ügyesen bújtató Közgép. Aztán tíz éve csak kiderült, hogy „a Lajosé”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.