2022. október 9., vasárnap

ÚGY KÍVÁN A KORMÁNY EGÉSZSÉGÜGYI REFORMOT VÉGREHAJTANI, HOGY PÉNZBE AZÉRT NE KERÜLJÖN

RÖNTGEN BLOG
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2022.10.08.


A napokban először a Medicalonline nevű szakmai lapban jelent meg annak az egészségügyi reformnak a képe, amit a Belügyminisztériumhoz csatolt Egészségügyi Államtitkárság jegyzett. Pár nappal később a Valaszonline.hu-n is megjelent egy ehhez kapcsolódó anyag, amely még több konkrét információt tartalmaz az egészségügyi reformról.Ebből a két forrásból fogom a következőkben felvázolni, hogy egyáltalán megvalósítható-e az államtitkárság anyaga és az milyen hatással járhat.

Miután a reformcsomag rengeteg olyan elemet tartalmaz, amelyről már régebben is írtam, elég gyakran vissza fogok utalni a blogomon megjelent szakmai anyagokra, vagy interjúimra, de sok esetben visszamehetünk a Fidesz által már-már egyenesen sátánnak kikiáltott, vadorzó, eszement figurának nevezett Molnár Lajosig, korábbi egészségügyi miniszterig. Ugyanis a reform néhány eleme egyenesen a molnári elképzelések leírása.

Mielőtt részletesen végigmegyünk az innen-onnan összeollózott anyagon, egy alapvető tényt le kell szögeznünk. Bármely egészségügyi reform megvalósításához pénz kell, rengeteg pénz, hiszen a rendszert az átállás alatt is működtetni kell. Márpedig a médiában megjelentek alapján az államtitkárság meglehetősen szemérmesen bánik ezzel a kérdéssel, pontosan úgy, mintha félszegen kérné NER funkcionalista az “alkotmányos költségét a 40 százalékot" a hozzáforduló pályázótól. A másik alapvető probléma, ami első olvasásra is nyilvánvaló, hogy ez a reformterv tulajdonképpen egy ötlethalmaz, ami nem áll össze egységes elképzeléssé, sokszor nem látni a részek közötti koherenciát és nem veszi figyelembe a pókháló-elmélet alapigazságát, miszerint minden mindennel összefügg és bárhol is nyúlnak bele az egészségügyi ellátórendszerbe, az mindenhol éreztetheti a hatását.

Külön figyelemre méltó az a hozzáállás a tervezett reformok bevezetése kapcsán, amely nem tartja szükségesnek a társadalmi egyeztetést, mert „annak sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik”. Érdekes ilyen sorokat olvasni 12 év kétharmada után. Pláne a teljesen félresikerült koronavírus menedzselése után, amikor tényleg a romjaiban hever az összeomlott egészségügyi ellátórendszer.

Egy-egy ilyen reform három dolgon tud megbukni, az egyik a kommunikáció, a másik az előkészítés hiánya, a harmadig pedig a szakmai hozzáértés mellőzése a végrehajtás során.

Amennyiben ezeket a reformokat az elmúlt években látott intézkedésekhez hasonlóan, a jól ismert sudri-bunkó módon kívánják bevezetni, ahogyan a hálapénzt is kivezették, vagy az egészségügyi dolgozók jogállási törvényét (ESZJtv) bevezették, szinte garantálható annak a bukása, ami sajnos hosszútávra ismét ellehetetlenít bármely értelmes kezdeményezést ebben a szektorban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.