2023. január 24., kedd

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELIK: SÚLYOS ÁRAT FIZETHETNEK A GYEREKEK A SZÜLŐK ÁLMAIÉRT

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2023.01.24.


Árt-e a gyereknek a szülő, vagy megkeményíti azzal, ha elvárja tőle, hogy 10-12 évesen gimnáziumi felvételi vizsgán vegyen részt? A tudomány jelenlegi állása szerint a reális elvárások jót tesznek, a túlzott szülői nyomás viszont pusztító hatású is lehet.
..

...Az első komoly próbatétel: középiskolai felvételik Magyarországon

Múlt szombaton 71 ezer diák írta meg a központi felvételit, és közülük sok ezren még csak most töltötték be a 10. vagy a 12. életévüket. Ők azok, akiknek a szülei nagyon szeretnék, ha gyerekeik bejutnának a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba. Ahogy korábban írtuk, az évről évre egyre több jelentkező a hosszú évek óta változatlanul kevés helyre próbál felvételt nyerni. Az áldatlan helyzet, ami egészen fiatal gyerekeket is kitesz a felvételi nyomasztó stresszének, nem pusztán a szülők bűne: a jellemzően magasan iskolázott szülők a magyar oktatás diszfunkcionális működésére reagálnak úgy, hogy a pusztuló általános iskolákból, különösen az igazi mostohagyereknek számító felső tagozatokból, a kisgimnáziumokba próbálják meg kimenteni a gyerekeiket. A szülők ezzel a lépéssel magasabb színvonalú oktatást és még az átlagos iskolákban tapasztalhatónál is homogénebb társadalmi közeget igyekeznek biztosítani a gyerekeiknek. A kiélezett verseny miatt a szülők persze nem bízzák a felvételit a véletlenre: ma egy budapesti 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba szinte esélytelen a bejutás a sok pénzbe kerülő felvételi előkészítő nélkül. De milyen nyomást helyez mindez a gyerekekre, és ők vajon miként tudják kezelni magukban saját szüleik szorongását, akik sokszor úgy élik meg, hogy a gyerek jövője áll vagy bukik azon, hogy felveszik-e a kiszemelt gimnáziumba?

Ebben a helyzetben különösen fontos kérdés, hogy mit tudunk a szülői nyomás és a tanulási eredményesség összefüggéseiről. Árt-e a gyereknek a szülő, vagy épp ellenkezőleg, megkeményíti azzal, ha elvárja tőle, hogy 10-12 évesen gimnáziumi felvételiken vegyen részt?

A túlzott szülői elvárások pusztító hatásúak is lehetnek

Az elmúlt 50 évben a szociológusok és a pszichológusok is sokat kutatták azt a témát, hogy a szülői elvárások milyen hatással vannak a gyerekek tanulmányi előmenetelére. Általánosságban igaz, hogy a szülői elvárásoknak komoly szerepük van a gyerekek iskolai sikereiben, és azok a tanulók, akiknek a szülei magas elvárásokat támasztanak, jobb jegyeket kapnak, jobban teljesítenek a vizsgákon és a továbbtanulásra is jóval nagyobb az esélyük, mint azoknak, akiknek a szülei nem támasztanak ilyen elvárásokat - olvasható Andleeb Haider, a Karacsi Egyetem Pszichológiai Tanszéke munkatársának 2022-ben megjelent tanulmányában. Sok szülő érzi úgy, hogy ha magas elvárásokat közvetít a gyereke felé, azzal önbecsülést, önbizalmat és fontosságtudatot nevel belé. A baj akkor kezdődik, amikor ezek a szülői elvárások idealistává és teljesíthetetlenné válnak. A sikerre vonatkozó magas elvárások, amikor a szülők mindent megtesznek azért, hogy a gyerekeik alkalmazkodjanak az ő elvárásaikhoz, pusztító hatásúak is lehetnek – írja Haider...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.