2023. június 17., szombat

ORBÁNNAK NINCS KÉSZSÉGE AZ ÖNKORREKCIÓRA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.06.16.


„Megkockáztatom, hogy a magyar parlament július első napjaiban jóvá fogja hagyni Svédország NATO-csatlakozását, ezért is került fel az Országgyűlés hivatalos napirendjére az ügy tárgyalása” – mondta a Hírklikknek Szent-Iványi István. A külpolitikai szakértő szerint nem elsősorban az Egyesült Államok részéről fokozódó nyomás motiválhatja Orbánt, inkább az, hogy nem akarja utolsóként ratifikálni a bővítést. Vagyis most úgy látja, hogy a törökök a július 11.-i NATO-csúcs előtt jóváhagyják a svéd csatlakozást. Magyarország és Törökország kölcsönösen értesíti egymást az ennek kapcsán tett lépéseikről – derült ki. A kár azonban megtörtént, az már nem helyrehozható, s Szent-Iványi szerint a legnagyobb probléma, hogy nem is látszik akarat a változtatásra. „Az pedig a magyar külpolitika csődje, ahova eljutottak, s ami ebben talán a legdöbbenetesebb, hogy semmi önkorrekciós készég nincs Orbánékban.”


Miközben az Orbán-kormány – meglehetősen átlátszó módon, mondhatni óvodás tempóban – megüzente az Egyesült Államoknak, hogy nincs is szüksége az amerikai rakétarendszerekre, aminek az eladását egyelőre blokkolja a szenátus, ugyanezzel a mozdulattal az Országgyűlés napirendjére vette Svédország NATO-csatlakozásának tárgyalását. Nehéz nem párhuzamot találni az amerikai húzás és a magyar lépés között, már csak azért is, mert James E. Risch, a Szenátus külügyi bizottságának egyik vezető – amúgy republikánus – tagja közleményben szögezte le, hogy ha Magyarország hozzá akar jutni a 735 millió dollár értékű – 24 Himars rakétavetőt és több mint száz rakétát is magában foglaló – amerikai fegyvercsomaghoz, akkor nem szabad megakadályoznia, hogy Svédország a NATO-tagja legyen.

Érdekes fejlemény az is, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán lehetségesnek mondta, hogy Svédország a vilniusi csúcs előtt zöld utat kap a NATO-tagságra. Mint ismert, két NATO-tagállam akadályozza jelenleg a szervezet északi bővítése lezárását: Törökország és Magyarország. Az előbbinek legalább van értékelhető (ha nem is feltétlenül elfogadható) magyarázata (a Svédországban menedékre lelt, Ankara által terroristáknak nevezett kurdok ügye), de a magyar kormány csak olyan általános ürügyet tudott felhozni, mint hogy a svédek bírálnak minket a jogállamiság hiánya miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.