2023. szeptember 1., péntek

EURÓPÁBAN MOST KELET FELÉ FORDUL A FIGYELEM - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2023.09.01.


"Az elszámoltatható, demokratikus európai kormányzás jövőjét most nem csupán Párizsban és Berlinben határozzák meg, hanem Varsóban, Kijevben és Prágában is" – írja a Politico oldalán megjelent cikkében Alex Soros. Ennek megfelelően hangolja újra működését a Soros Alapítvány.


Tegyünk kísérletet arra, hogy tisztábban lássunk abban a kérdésben, most akkor távozik vagy nem távozik a Soros Alapítvány. Alex Sorosnak, a Nyílt Társadalom Alapítvány új elnökének, az alapító Soros György fiának a Politico című amerikai portál európai kiadásában tegnap közölt véleménycikkéből számomra az derül ki, hogy távozik is, meg nem is. Túl sokra tehát nem jutunk, de azért nézzük az írás fontosabb kitételeit.

A cím azt állítja, hogy nincs kivonulás Európából, a cím alatti lényegkiemelésben pedig az alapítványi elnök annak a reményének ad hangot, hogy az intézmény – átalakított formában – képes lesz segíteni az európai projekt teljes megvalósításának az ígéretét.

Alex Soros szerint félrevezetőek azok az állítások, hogy az alapítvány távozik Európából. Európa továbbra is hatalmas stratégiai jelentőséggel bír az alapítványi tevékenység szempontjából, de – folytatódik a gondolatmenet – változtatásokra van szükség, miként történt ez a berlini fal leomlása után is, amikor a kelet- és közép-európai nemzetek EU-csatlakozása került a középpontba, valamint a 2008-as gazdasági válságot követően, amikor a Soros-alapítvány jelentősen növelte brüsszeli és nyugat-európai tevékenységét.

Alex Soros szerint Európában most kelet felé fordul a figyelem. Beláthatatlan következményekkel jár majd az ukrajnai háború, Lengyelország gazdasági felemelkedése pedig az EU nettó befizetőjévé teheti az országot. „Az elszámoltatható, demokratikus európai kormányzás jövőjét most nem csupán Párizsban és Berlinben határozzák meg, hanem Varsóban, Kijevben és Prágában is” – olvasható a véleménycikkben.

A Nyílt Társadalom Alapítvány tehát változtat európai prioritásain, és ez valóban távozást jelent bizonyos tevékenységi területekről. Továbbra is támogatják viszont az ukrajnai alapítványt, továbbá a moldovai és a nyugat-balkáni alapítványokat. Folytatják, sőt, nagy mértékben fokozzák azon erőfeszítéseiket, amelyek Európa legnagyobb etnikai kisebbségének, a 12 millió, nagyrészt Kelet-Európában élő romának kijáró egyenlő bánásmód biztosítására irányulnak. És – írja Alex Soros – továbbra is elkötelezettek a Közép-európai Egyetem, a CEU mellett, amelyet Budapesten bezáratott Orbán Viktor magyar miniszterelnök, és amely Bécsben új otthonra talált. Arra is ígéretet tesz az alapítvány új elnöke, hogy nem hagyják cserben azokat, akik fellépnek a demokratikus jogokért az autokratákkal és a leendő diktátorokkal szemben, akár Európában, akár másutt.

Ezután a Politico vendégkommentátora kifejti, hogy fel kell készülni bizonytalan és veszélyes időkre is. Úgy vélekedik, hogy Donald Trump vagy valamely más amerikai elszigetelődéspárti republikánus jelölt elnökválasztási győzelme sokkal rosszabb következményekkel járna Európára, mint Amerikára nézve. Ezért aztán – írja – a Nyílt Társadalom Alapítványt alkalmassá kell tenni arra, hogy reagálni tudjon bármilyen helyzetre, ami előállhat az Atlanti-óceán két partjának bármelyikén.

Félreértésből tart előadást egy német polgármester az MCC-n

Most pedig ejtsünk néhány szót egy bizarr félreértésről, amelynek betudhatóan Boris Palmer, a németországi Tübingen főpolgármestere szeptember 5-ödike és 7-edike között látogatást tesz Magyarországon, ahol a – rövidítve MCC-ként emlegetett – Mathias Corvinus Collegiumhoz tartozó Német-Magyar Intézet meghívására előadást tart. Mint a Die Welt német lap írja, az MCC szorosan kötődik az Orbán-kormányhoz. Most azonban kiderült, hogy a városvezető a tübingeni egyetem egyik professzorának, Reinhard Johlernek a téves tanácsára fogadta el a budapesti meghívást. Johler, az egyetem empirikus kultúratudományi intézetének az igazgatója azt hitte, hogy a jóhírű budapesti Corvinus egyetemtől érkezett az invitálás, és ennek nyomán még tavaly decemberben javasolta Palmernek, hogy azt fogadja el.

A főpolgármester tervezett fellépése bírálatok kereszttüzébe került. Johler professzor az MCC által betöltött szerepet rendkívül kritikusan ítéli meg, míg a Corvinus egyetem nemzetközi elismerésnek örvendő intézmény – közölte a tübingeni egyetem, annak tulajdonítva a félreértést, hogy decemberben nem nézték meg alaposan, honnan is érkezett a meghívást tartalmazó email. Johler sajnálkozik, a városvezető azonban most, néhány nappal a tervezett út előtt már nem akarja lemondani a programját. Közleménye szerint ez aránytalan reagálás lenne. „Alapvetően helyesnek tartom a párbeszédet azokkal az eltérő politikai nézetekkel, amelyek Magyarországon vagy Lengyelországban többséget képesek vonzani” – idézi a Die Welt a tübingeni városvezetőt. Mellékesen megjegyzem, hogy ennek a lapnak korábban az a Boris Kalnoky volt az egyik magyarországi tudósítója, aki most a Mathias Corvinus Collegium médiaiskolájának a vezetője.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.