2023. szeptember 9., szombat

"NEM CSAK ÁTLAGDIÁKOK JÁRNAK ISKOLÁBA, AKIKRE KÜLÖN FIGYELMET KELL FORDÍTANI"

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Műsorvezető: PÁLINKÁS SZÜTS RÓBERT
2023.09.08.


Semmiképp sem oldja meg a pedagógushiányt a tankerületeknek a csoportbontások lehetőségét szűkítő utasítása, hiszen azok, akik kevésbé, vagy ellenkezőleg, éppenhogy kiugróan jól teljesítenek egy adott tantárgyból, korrepetációt, illetve tehetséggondozást igényelnek, azaz külön figyelmet– véli Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője.


Ahogy arról a Klubrádió is beszámolt, tankerületi utasításra nem lehetséges az iskolákban csoportbontás keretében 14 fő alatti csoportokat létrehozni, ami több intézményben megnehezíti, sőt akár el is lehetetlenítheti például az idegennyelv-oktatást vagy a felzárkóztatást. Ez tágabban azt jelenti – mint azt Rózsa Péter is megfogalmazta jegyzetében –, hogy az "érettségizők, speciális nyelvszakosok, felzárkóztató programra járók üljenek csak mind ugyanabban a tanteremben, s ha ez nem tetszik a tanárnak, hát oldja meg, 45 perc alatt kiscsoportokkal foglalkozva mindenkire jut majd idő".

"Az idei tanévkezdéssel kapcsolatos visszajelzések közt visszatérő téma ez" – mondta a Reggeli gyors pénteki adásában Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője. Hozzátette, hogy miközben az oktatás kritikus pedagógushiánnyal küzd, addig ezt a kormány minden elképzelhető eszközzel el akarja fedni. Miklós szerint a tankerületi utasítás ennek része.

Azzal, hogy más évfolyamokra járó, másfajta támogatást igénylő diákokkal kell csoportbontást létrehozni, a tanárok teendője lesz az is, hogy különböző szinteken álló tanulókat egyszerre lássanak el feladatokkal. Így akár többféleképpen is el kell magyarázni a tananyagot egy időben – véli a civil szervezet képviselője.

Olyan információkról is tud Miklós György, hogy bizonyos iskolákban az informatikaórát sem lehet bontásban megtartani, ami lényegében az egész modul célját, a számítástechnika alapjainak megismerését lehetetleníti el.

Kifejtette, hogy a tankerületi utasítás semmiképp sem tekinthető megoldásnak a pedagógushiányra, hiszen azon diákok, akik kevésbé, vagy ellenkezőleg, éppenhogy kiugróan jól teljesítenek egy adott tantárgyból, korrepetációt, illetve tehetséggondozást, azaz külön figyelmet igényelnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.