2023. október 22., vasárnap

ORBÁN OLYAN CSÚCSON AKART KÍNA ÉS EURÓPA KAPCSA LENNI, AHOL TÖK EGYEDÜL MARADT AZ EU-BÓL

TELEX
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.10.21.


- A héten lanyha vezetői érdeklődés mellett tartották meg Pekingben a harmadik Övezet és Út fórumot, amely Kína nemzetközi beruházási projektjének újrafazonírozásáról szólt.

- A kezdeményezés a fejlődő világ növekvő adósságproblémái, a beruházások gyakori megakadása és a világban szétszórható kínai tőke megcsappanása miatt sokat vesztett fényéből, ezért Peking most saját hibáiból tanulva kisebb, fenntarthatóbb és jobban előkészített projekteket ígér – a fogadóországoktól pedig több integritást és kevesebb korrupciót kér.

- A kezdeményezés sorsánál is nagyobb sajtót kapott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök először vett részt ilyen nagy nemzetközi találkozón az ukrajnai agresszió megindítása óta, és Orbán Viktor személyében először találkozott egy EU- és NATO-tagország vezetőjével.

- Orbán Viktor az egyetlen európai uniós vezető volt, aki részt vett az ankéton, és míg a magyar diplomácia azt hangoztatta Pekingben, hogy a Kelet és a Nyugat közti kapocs próbál lenni, Európa nyugati fele újabban inkább riválisként tekint a kínai projektre, és magyar közvetítés helyett ellenprogram indításával próbálkozik.

- Az orbáni alternatív valóságból közben az is kimaradt, hogy az Övezet és Út kezdeményezést részben pont ahhoz hasonló problémák miatt kell átszabni, mint amelyek a program hazai megtestesülését, a tragikomédiába fulladó Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását kísérik.

Bár egy-egy nagy (vagy pont a tervezettnél kisebb) csúcstalálkozóból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a világpolitika alakulásáról, a héten Pekingben megrendezett harmadik Övezet és Út fórum számos érdekességet tartogatott.

Az egyik nagy sajtót kapott jelenség Vlagyimir Putyin részleges nemzetközi rehabilitációja volt: az orosz elnök Ukrajna lerohanása óta (az ennél regionálisabb Sanghaji Együttműködési Szervezet tavalyi találkozóját leszámítva) először tudott személyesen részt venni egy nagy diplomáciai csúcson „kedves barátja”, Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár meghívására, és igyekezett a belső és külső közönség felé is azt közvetíteni, hogy még mindig a nemzetközi politika befolyásos szereplője...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.