Szerző: HORVÁTH PATRÍCIA
2025.02.03.
Azt mondta a múltkor, amikor beszélgettünk, hogy „ideje van a mesélésnek”. Miért gondolja, hogy most van ideje? Vagy már egy ideje ideje van?
Azért, mert leszoktunk arról, hogy alaposan végiggondolt, hosszú történetekben – komolyan vagy viccesen, de részletezve – beszéljünk magunkról meg egymásról. Rövidítésekben fogalmazunk. A szó szoros értelmében is rengeteg rövidítést használunk: levágjuk azt, amit vargabetűnek gondolunk és néha nem vesszük észre, hogy a lényeg a kifejtésben rejlene, a megfogalmazás dallamával, ritmusával együtt. És ezt nem csak nyelvi értelemben mondom: a tartalmi részletezésről is beszélek. Mert az a bizonyos kisördög – meg a kisangyal is – a részletekben rejlik. Egy életet, akár egy drámát el lehet mesélni öt szóban, és azt hisszük, hogy átadtuk a lényeget, hiszen ön is tudja miről beszélek, én is tudom miről beszélek, mehetünk is haza. Csakhogy semmi más nem képes azt a telített ismeretet átadni, azt a gazdag élvezetet nyújtani, amit egy „kifejtő”, illetve aprólékos elbeszélés. Egyrészt tehát az életmód – életstílus? – szempontjából is ideje van a mesélésnek. Másrészt meg azért, mert a világ sok kicsi és néhány hatalmas csapdába készül belesétálni, vagy van éppen belesétálóban, és ezeket a csapdákat annál nagyobb eséllyel kerüljük el, minél többet tudunk a másikról meg egymásról – és egyáltalán nem utolsósorban saját magunkról. Ehhez pedig történetek kellenek. Nem általánosítások, nem deklarációk, nem sommás ítéletek, hanem komplex és kompakt élettörténetek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.