2025. április 5., szombat

„A DEMOKRÁCIA NEM FŐNÉV, HANEM IGE, AMI CSAK AKKOR VAN, HA CSINÁLJUK” – A KÖZÉLET ISKOLÁJA IGAZGATÓJA

SZABAD EURÓPA
Szerző: HORN GABRIELLA
2025.04.05.



„A valódi változást az éri el, ha közösen kiállunk valamilyen rendszerszintű változásért” – ez a fő célja a Közélet Iskolája Alapítványnak. A Szelfi vendége a szervezet igazgatója, Fernengel Ági volt, aki szerint „a smúzolás, egyéni kijárás”
helyett a közös problémamegoldás lenne a jó stratégia a társadalmi változás elérésére.


A Közélet Iskolája Alapítvány egyik célja, hogy az elnyomott emberek közéletben való részvételét segítse. A szervezet felnőtteknek „tanítja” a demokráciát: Budapesten és vidéki településeken is, 3 órástól - 2 napos képzéseken. Ezek a programok többek között arról szólnak, hogyan építsünk egy igazságosabb jövőt közösen, hogyan vegyünk részt a közéletben, miért érdemes közösen kiállni az érdekeinkért.

A szakember a Szabad Európa podcastjában beszélt arról is, hogy fontos egy-egy közösségnek alulról szerveződve formálnia a közös jövőt. Kitért arra is, hogy jelenleg az állampolgárok jelentős része passzív szerepben van, márpedig igenis mindenkinek lennének eszközei a helyi ügyekbe való beleszólásra.

A Közélet Iskolája egy-egy tréningjén általában 20 fő körüli résztvevővel vitatják meg az érdekképviselet, szerveződés lehetőségeit, a fogyatékkal élők vagy a nők jogait, vagy egy-egy helyi beruházás, vagy épp az oktatási rendszerben tapasztalt igazságtalanság kapcsán.

A szervezet képzésein nem konkrét tanácsokat adnak, hiszen ezeket az ügyeket, körülményeket az érintettek ismerik a legjobban, hanem eszközöket, keretek adnak, a választópolgároknak és helyi politikusoknak is, a közös probléma megoldásra, mert Fernengel Ági szerint „nem az egyéni kijárás és smúzolás”, hanem a hosszú távú közösségi szerveződés, közös kiállás, ami előre visz és valódi társadalmi változást hozhat.

ZENTAI PÉTER: EZ MEGHATÁROZÓAN ORBÁN ÉRDEKE VOLT. NETANJAHU ENÉLKÜL SÍMÁN MEGVAN

FACEBOOK
Szerző: ZENTAI PÉTER
2025.04.04.


Szeretném felhívni a figyelmet a Netanjahu látogatás ama dramaturgiailag is érdekes, de valójában nagyon is érdemi részére, ti.
Netanjahu és Orbán együtt !Budapestről! felhívják telefonon Donald Trump amerikai elnököt.

Ez meghatározóan Orbán érdeke volt. Netanjahu enélkül símán megvan. De Orbán?
Neki itt és most égetően szüksége van

1. valami kivételezettségre kereskedelmi ügyekben,

2. Rogán "szabadon engedésére Amerika részéről" (a világ legsötétebb embereit tömörítő rendkívüli szankciós listán szerepel a neve immár három hónapja. A listáról eddig jóformán senkit se vettek még le.)

Rogán nélkül, ha valaki nem tudná, nem tud működni ez a rendszer, Kezdőknek: ez egy roppant mód okos, nagy tudású, eredendően gonosz, beteges ember. Aki ismeri, az aligha vonja ezt kétségbe, és azt se, hogy Rogán Antal reális hatalma-ereje Orbánéval vetekszik. És hogy Orbánnak nagyobb szüksége van Rogánra, mint fordítva.

Netanjahu-t Orbán vélhetőleg, itt és most, arra is használja - cserében mindazért, amit barátságuk, sőt testvériségük ország-világ előtt kinyilvánított nyomatékosításával, s mi több: ", a két ország harcának szintetizálásával" csinál, hogy Trumpnak, a számára ellenállhatatlan Netanjahu adja értésre - a lehető legautentikusabb, Trumpot elbódítóan filmszerű körülmények közt - hogy "Izraelnek immár eminens biztonsági érdeke fűződik ahhoz,, hogy Magyarország biztonságban érezze magát," (hiszen mára már maga Hamas fenyegeti)." Ebben a rendkívüli, egzisztenciális helyzetben kritikus jelentőséggel bír, Rogán Antal úr személyes biztonsága, melyet a korrupt, bukott, hazáruló Bidenék sodortak veszélybe."

Rogán mellesleg tényleg sokat tett, mert megtehette és ravasz módon meg is tette, hogy a következő időszak propagandájában összeolvad Orbán és Netanjahu "harca" "a nemzetközi, korrupt, álságos, valójában egyre nyíltabban antiszemita-és hamasz-simogató globalista elit ellen."

Egyébkéntis:

"Trump elnök úr, tessen odahatni egy ártatlan, hazafias, magyar keresztény, ámde zsidó érzésű paraszt gyereket ért méltatlantámadás felszámolása érdekében."

AZ BIZTOS, HOGY A KÖVETKEZŐ ÉV A LEGFONTOSABB ÉV LESZ A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA. ÉS ABBAN IS BIZTOS VAGYOK, HOGY AZ EGYIK LEGNEHEZEBB

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.03.30.


Érdekes látni, ahogy maffiózók és elmebetegek "védik" a Fideszt, a kereszténységet és a hazát a Tiszásoktól. Nagy kérdés, hogy ezek a köztörvényes alakok most merre billentik a mérleg nyelvét.

Húsz éve már egyszer bejött a focihulligánokkal szétveretni Budapestet - de akkor ellenzékben voltak. Teljesen más az akkusztikája az erőszaknak a hatalom ellen és a hatalom védelmében.

Arra is kíváncsi lennék, hogy azok az értelmiségi (egykori) ismerőseim, akik mint Krisztus testét és vérét isszák Orbán szavait, vajon hogyan magyarázzák meg maguknak azt, hogy a csőcselékkel vannak.

Persze, erre lehet mondani, hogy a legszentebb pártnak is van csőcseléke - csak nem illik rájuk építkezni.

Az a gyanúm, hogy a Fidesz célzásban már régen elérte az alját. Tudom, hogy nem csak írástudatlan alkoholisták szavaznak rájuk, de a kommunikáció már tíz éve őket célozza. (Emlékszel, amikor csak annyit írtak ki a plakátra, hogy "STOP"? )

De a társadalom véglényeivel maximum a társadalom véglényei tudnak azonosulni. Rajtuk kívül senki sem szeretne erőszakot, vért és polgárháborút.

Ez viszont villámgyorsan erodálhatja egy párt népszerűségét.

Őszintén: ki a fene akarja azt mondani magáról, hogy "én a maffiózókkal és elmebetegekkel vagyok"?

El kell ismerjem, a Tisza remekül csinálja azt, hogy már a falvak szintjén is kezdi szalonképtelenné tenni a Fideszt. A Fidesz pedig szélsebesen gyalogol a tőrbe, amit saját maga kivont.

A gond az, hogy lehet a társadalomnak egy szűk rétege (ha csak minden 50. ember, akkor is százezrek!), aki kellően ostoba és vakhitű lesz, hogy akár fegyvert is ragadjon Édesapa védelmében.

20 éve hergelik őket,
20 éve mossák az agyukat,
20 éve azonosítják magukat... ezzel.

Nagy kérdés, hogy velük mit lehet kezdeni - főleg akkor, ha egy hasonlóan nem kicsi tömeg pedig éppenhogy bosszút akar állni ezekért az évtizedekért.

"Érdekes időkben" élünk. Azzal, hogy Trump esztelen kormányzása (ő az az USA-nak, ami Caligula vagy Nero volt Rómának) felborította a nemzetközi status quot, könnyen jöhet egy olyan átrendeződés, mint az arab tavasz volt.

Nem létezik következmények nélküli ország. De létezik olyan, hogy a következmények csak soká, évtizedek után csapnak vissza.

Az biztos, hogy a következő év a legfontosabb év lesz a rendszerváltás óta. És abban is biztos vagyok, hogy az egyik legnehezebb.

ORBÁN VIKTOR PÁR SZAVAZATÉRT A LEGALAPVETŐBB SZABADSÁGJOGOKAT IS KORLÁTOZNÁ

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2025.04.04. 


„Fontos a gyülekezés szabadsága, hiszen az a jó, ha mindenki elmondhatja a véleményét. Ha akarja, akkor erőteljes formában is, de az nem normális dolog, hogy közben emberek ezrei vagy akár tízezrei rekednek benn egy budapesti dugóban, nem tudják élni az életüket, végezni a munkájukat, azért, mert néhány száz ember úgy dönt, hogy hidat vagy hidakat zár le. Ezért ezt meg fogjuk akadályozni”
mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban, majd bejelentette, hogy törvénymódosítással védenék meg a nem tüntető emberek jogait.

A miniszterelnök már második alkalommal beszélt arról a közrádióban, hogy szerinte nem normális a hidak lezárása, és a nem tüntető többségnek joga van ahhoz, hogy normális módon élhesse az életét.

„Ugye milyen rossz, ha korlátozzák a szabadságunkat?! Amint visszavonják a törvényt, nem lesznek lezárások sem, megszűnnek a dugók, és mindenki szabadon mehet, ahova akar” – reagált Hadházy Ákos, aki szerint a kormány válasza azt mutatja: zavarja őket ez a tüntetés, és ezért folytatni kell a tiltakozást.

Hadházy volt az egyik főszervezője a Momentum mellett az elmúlt három hétben tartott tüntetéseknek. Kedden az Erzsébet, a Szabadság, a Petőfi és Margit híd forgalmát is órákra blokkolták a tüntetők, csakúgy, mint egy héttel korábban. A gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen tiltakoztak, miután a Fidesz-KDNP, a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői törvényben tiltották be azokat a gyűléseket, amelyek a nemváltoztatást és a homoszexualitást „népszerűsítik”.

Orbán most már nemcsak a Pride-ot tiltaná be, hanem minden egyes tüntetést, amely szerinte súlyosan sérti a közlekedés rendjét. Ez a kitételt már 2018-ban törvénybe foglalta a Fidesz, de a miniszterelnök a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus elvárására fittyet hányva kritizálta a Kúriát, hogy mégis engedélyezte a keddi tüntetést. „Ha a bírók így döntenek, és mi ezt nem akarjuk, hogy ilyen döntések szülessenek, akkor mi nem tudjuk utasítani a bíróságot, mert a bíróság független. Mi egy dolgot tehetünk, megváltoztatjuk a jogszabályokat, és ezzel a lehetetlenné tesszük, hogy bírói döntésekkel akár több hidat is egyszerre le lehessen zárni Budapesten, mert itt ez történt.”

Azt még nem tudni, hogy jogilag hogy néz majd ki a szabad gyülekezés alkotmányos alapjogának újabb korlátozása, politikailag azonban legalább három célja van ezzel a miniszterelnöknek:

- új, eddig bizonytalan szavazókat szólítana meg,

- megakadályozná, hogy a következő egy évben látványos tüntetések növeljék az elégedetlenek táborát, és

- megosztaná az ellenzéki térfelet.

A tavalyi EP-választás óta alapjaiban változott meg a belpolitikai tér, és a korábbi, apró pártokra szétaprózódott ellenzék helyett valódi kihívója lett a Fidesznek 2026-ra. A közvélemény-kutatások trendjei szerint nagyjából fej-fej mellett állhat egy évvel a választás előtt a Fidesz és a Tisza Párt. Jövő áprilisig Orbánnak és Magyarnak is két feladata van: megtartani és mozgósítani a már meglévő szavazóbázisát, és új szavazókat is behúzni a győzelemhez. Ennek jegyében megindult a harc a még jellemzően fideszes nyugdíjas szavazókért, a nőkért és a vidéki kisgazdálkodókért is. Ebben a keretben érdemes értelmezni a miniszterelnök mostani szavait is...

HADHÁZY ÁKOS: MATOLCSY GYÖRGY MÁR ELLENZÉKI SZEREPLŐKKEL IS FELVETTE A KAPCSOLATOT

NÉPSZAVA / INTERJÚ
Szerző: BITTNER DÁNIEL
2025.04.05.


Számára hiteles forrásból származik az információ. Ami a demonstrációsorozatát illeti, szerinte voltak nagy tüntetések, egyedül olyan nem történt még, hogy ki is tartunk, ameddig el nem érjük a kívánt célt – mondta a Népszavának Hadházy Ákos. A független parlamenti képviselővel beszéltünk „óellenzékről”, a Tisza Pártról és Matolcsy Györgyről is. Interjú.





Ön kikéri magának az „óellenzéki” címkét?

Nem szeretném ezt a konfliktust hegyezni, ahogy annak sem örülök, amikor ezt Magyar Péter képviselő úr teszi meg. Ez csak az ellenzéken belüli megosztottságra utal, azzal együtt, hogy én már a 2022-es zuglói előválasztáson elmondtam: valóban szükség van a megújulásra. Ezen egyébként – a Momentum kivételével – az összes „régi pártot” sikerült legyőznöm.

Nem érzi önismétlésnek a „Pride-törvény” elleni tüntetéseket?

Dehogyis, hiszen semmiképp sem a régi tüntetéseket akarjuk megismételni. Az ellenzéki pártok óriási hibája, hogy tizenéven keresztül arról beszéltek: nincs szükség valódi ellenállásra, ők anélkül verik meg a Fideszt. Néha egyedül, néha összefogással, de tudjuk, hogy soha nem sikerült, mert a kormány játékszabályai szerint játszottak. Voltak persze nagy tüntetések: egyedül olyan nem történt még, hogy ki is tartunk, ameddig el nem érjük a kívánt célt.

Mi változik most?

Garancia csak arra van, hogy én biztosan kitartok. Azt, hogy a tömeg meddig bírja, nem tudjuk, viszont a kezdet nagyon is biztató. Az első napon kétezren voltunk a Kossuth téren és úgy ötszázan a hídnál, a másodikon sok sok ezren: a hidakon olyan fiatalok tömegeivel, akik biztos vagyok benne, hogy még soha nem jöttek ki az utcára. A keddi hídfoglalásra aztán több mint tízezren jöttek ki nagyon békésen és határozottan. Már most sokkal többet értünk el, mint eddig, hiszen látjuk, hogy nagyon is zavarjuk a hatalmat. Nem véletlen, hogy először Gulyás Gergely, majd Orbán Viktor mondta el: jogilag korlátoznák tovább a gyülekezésünket, annak ellenére, hogy mindent törvényesen csinálunk...

NEM JÓ JEL!

FACEBOOK
Szerző: CSABA HORVÁTH (PÉCS)
2025.04.04.


Hat hónap börtönbüntetést kapott felfüggesztve a TISZA pultot borogató, akasztással és "irmag kiirtással" fenyegetőző magyar állampolgár, esetében szintén élve a rapid bírósági eljárás lehetőségével. Emlékezzünk, az első borogató, rongáló ( pechjére visszaeső bűnöző ) "fecske" 3 évet kapott pillanatok alatt, melyet az előzőleg felfüggesztett 18 hónappal együtt le is ül.
Kedvezménnyel egy keveset majd elengednek neki.
Ahogy a napokban írtam, ez a gyorsaság és határozott büntetések minden ellenkező vélelem ellenére nem jó jel az ellenzékre nézve.
Most ugyanis "példát statuálnak", egyelőre a saját, megvezetett, elbolondított, elvadított híveken.
Egy Budaházy annak idején már túl "értékes ellenálló" volt, a hosszan elhúzott eljárás végén a büntetés töredékét ülte csak le a terror-váddal ( robbantgatás) elítélt "honfi", akit Novák Katalin úgynevezett köztársasági elnök végén kegyelemben részesített.
A most elítélt szerencsétlen emberek nem lesznek ilyen szerencsések, saját kontóra voltak gyűlölködők.
Ám példájukra lehet hivatkozni - lám, "jogállami" Magyarországon még az "olyanokat" is védi a törvény és az államhatalom, mint a TISZA szimpatizáns "poloskák".
Ám ezek után természetesen nem lehet elnéző a "hatalom" az ellenzéki "bűnözőkkel" szemben sem, akik nem átallnak például engedély nélkül forgalmat akadályozni hidakon, Orbán aktuális rádió-szózatára bejutását a bejárat "elülésével" akadályozni, vagy például belehalni a Duna tervezett átúszásába ( nem enyhítő körülmény a sikeres újjáélesztés ).
Nem akarok vészmadárként károgni - ám én most szóltam.

KSH-BOTRÁNY: A TUDÓSOK SZERINT GYENGE LÁBAKON ÁLL A HIVATAL VÉDEKEZÉSE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2025.04.04.


A KSH áltudományosnak minősítette a lapunkban megjelent tanulmányt, amelyben kutatók állították: a statisztikai hivatal relatív jövedelmi szegénységi adataival nagy a baj. A KSH szerint a minimálbér és a közmunkásbér magyarázza a szegénységi küszöb körüli, toronymagasan kiugró értékeket. A Válasz Online ismét a kutatókhoz fordult, hogy megtudjuk, elfogadható-e szerintük a hivatal válasza. Nos, nem az. Szerintük ha így lenne, akkor minden évben torlódnának ott az adatok, ráadásul a legmagasabb oszlopok nem is a minimál- és a közmunkásbérnél találhatók. A KSH-botrány folytatódik.


Szerdai cikkünkben azt vetettük fel: vagy hibázott a KSH, vagy tudatosan manipulálta a szegénységi adatokat éveken át. A KSH tegnapi válaszában ugyan elismerte a kiugró adatok meglétét, de ezt két jelenséggel magyarázta: 1. módszertani váltással, 2018-tól ugyanis az adóhatóságtól és a kincstártól kapott adatokat is használnak az adatfelvételnél, 2. a kiugró értékeket szerintük a minimálbér, a közfoglalkoztatási bér, valamint a garantált bérminimum okozza, amiben nagyon sokan részesülnek.

A szerdai cikkünk szakmai hátterét adó kutatók viszonválaszukban most visszautasítják az áltudományos jelzőt, és úgy vélik, ha a kutatói jelzéseket nem veszik komolyan, az megbonthatja a KSH iránti bizalmat. Nem fogadják el a KSH magyarázatát sem: például, mert a Válasz Online-on megjelent tudományos cikkben jelzett legproblémásabb év helyett a KSH egy másik esztendő adataival védekezik. Másrészt pedig, ha a minimálbér, a közfoglalkoztatási bér, valamint a garantált bérminimum okozná a torlódásokat, azoknak minden egyes évben meg kellene jelenniük, ám ez nincs így. Ráadásul ezeknek a külföldi adatokban is jelen kellene lenniük, hiszen ott is van minimálbér. Csakhogy ott is hiányoznak. Fontos oka van ennek: még a legszegényebb háztartások bevétele is sok elemből rakódik össze, és az egy főre jutó jövedelemadatoknál nagyon eltérő családmérettel kell számolni, emiatt – bár laikusként azt várnánk – a minimálbér vagy a közmunkásbér összegénél a legtöbb évben egyáltalán nem jelentős a halmozódás. A kutatók emellett ábrán is megmutatják, hogy a KSH által állított torlódások, kiugró értékek nem a minimálbér és a közmunkásbérnél jelentkeznek.

E rövid tartalmi összefoglaló után – jelezve, hogy a Válasz Online fenntartja korábbi megállapításait – az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Tátrai Annamária, az ELTE adjunktusa és Gábos András, a TÁRKI vezető kutatójának válaszát.

Válasz a KSH által 2025.04.03-án kiadott közleményére

2025. április 2-án a Válasz Online felületén két írás jelent meg. Az egyik, az EU-SILC magyarországi jövedelemadataival kapcsolatos adatproblémák mögötti statisztikai elemeket részletesebben kibontó, szakértői szöveg Kutatói aggodalmak az EU-SILC magyarországi jövedelmi adataival kapcsolatban címmel, melynek szerzői Tátrai Annamária és Gábos András. Ezzel egyidőben Élő Anita tollából megjelent egy másik cikk Valami nagyon nem stimmel a KSH szegénységi adataival címmel, mely az adatok megbízhatóságával kapcsolatos felvetéseket kontexusában és újságírói eszközökkel a széles nyilvánosság számára is érhetővé tette a történetet.

A KSH 2025.04.03-án ezekre válaszként közleményben fogalmazta meg saját álláspontját. A közlemény hangvétele alapján úgy látjuk, hogy a Hivatal nem fogta fel a Válasz Online felületén közzétett adatminőségi problémák súlyát, és nem érti, mekkora károkat okoz, ha a szakértői jelzéseket – azokat „áltudományosnak” minősítve – figyelmen kívül hagyják, és ennek következtében megrendül a bizalom a hivatalos statisztika iránt. Válaszunkban összegezzük szakmai álláspontunkat, reagálva a KSH közleményének releváns pontjaira. Írásunk végén javaslatot teszünk a szakmai párbeszédre.

A Válasz Online felületén közzétett írások az EU-SILC adataival kapcsolatban három fő problémát vetettek fel.

1. 2018-tól kezdődően olyan kiugró értékeket, csoportosulásokat figyeltünk meg a jövedelemeloszlásban, amelyek jellemzően a szegénységi küszöb körül, egyes években közvetlenül felette koncentrálódnak. Ilyen jelenség nem figyelhető meg más uniós tagállamok adataiban, és statisztikailag valószínűtlen, hogy természetes módon alakuljon ki.

2. Elemzésünk eredményei arra utalnak, hogy ezek a torlódások az adattisztítás, a hiányzó adatok pótlása (imputálás) munkafázisában keletkezhettek, és ezek nyomán több évben is nagy valószínűséggel a valósnál alacsonyabbra becsülték a magyarországi szegénységi arányszámot
. A hiányzó adatok pótlásának folyamata során olyan anomáliák is megjelentek, mint például az azonos jövedelmi értékek magas aránya: 2020-ban 322 egyfős háztartás esetében az euróban kifejezett jövedelmek hét tizedesjegy pontossággal megegyeztek, ami statisztikailag rendkívül valószínűtlen.

3. Mindezek alapján az adatproblémákat olyan mértékűnek láttuk, hogy a hazai és külföldi kutatói közösség bizalma megrendülhet az egyetlen olyan adatforrásban, amely alapján jövedelmi egyenlőtlenségeket és szegénységet lehet kutatni Magyarországon...

MERRE TART MAGYARORSZÁG? KÉRI LÁSZLÓ ÉS PETSCHNIG MÁRIA ZITA ELŐADÁSA JÁSZBERÉNYBEN

JÁSZSÁGI TÉRSÉGI TELEVÍZIÓ
Előadók: PETSCHNIG MÁRIA ZITA, KÉRI LÁSZLÓ
2025.04.04.



Miért lett ilyen robbanásszerűen népszerű a TISZA Párt? Mi az oka annak, hogy soha nem született olyan kevés gyermek Magyarországon, mit tavaly? Milyen gazdasági- politikai mozgástere van az Orbán- kormánynak és ezzel mennyire tud, tudott élni? Ezekről a kérdésekről is beszélt jászberényi fórumán Kéri László politológus és Petschnig Mária Zita közgazdász. A Szabad Jászok TISZA Sziget Jászberény fórumára megtelt a kulturális központ nagyterme.

ÚTON A TECHNOFASIZMUS FELÉ

444.HU
Szerző: BENCSIK MÁRK
2025.04.05.


- Véget ért a március, itt a NER történéseit, legsúlyosabb döntéseit és legviccesebb pillanatait összefoglaló havi sorozatunk, a Fidesszencia új része.

- Húsvéti nagytakarítás ígérete, Pride-tiltás, Matolcsyék lejtmenete, kitüntetett antiszemita irodalmárok, balhék a Tisza Párt pultjainál, Rogánné luxusruhái, szóval na, súlyos hónap volt ez is.

- A januári cikk itt, a februári itt olvasható.

Polos

Mi mással is lehet kezdeni a havi összefoglalót, mint a március 15-én elhangzottakkal, Orbán Viktor a szokásosnál is keményebbre sikerült mintegy 20 perces beszéde egy valóságot hajlítgató és ketté is törő, folyvást birodalmazó EU-ellenes kiáltvány volt, nyakon öntve Ukrajna-ellenességgel és a poloskához hasonlított ellenfelei (ellenfelei, értsd: a dolgukat normálisan végző bírók, újságírók, politikusok) fenyegetésével, szégyent, megvetést, húsvéti nagytakaritást és a pokol külön bugyrát ígérve nekik.

A poloskázáson természetesen többen is felháborodtak, például Nyáry Krisztián és Szabó Tímea is, Szánthó Miklós és Mráz Ágoston Sámuel viszont természetesen nem értette, hogy mit nem értenek a hitlerező hülyék, akik megérdemlik, hogy lepoloskázzák őket, na meg az egész igazából egy műbalhé. Mármint ez a mi összefoglalásunk, ők nem pontosan így írták.

Később a felháborodás hatására Orbán pontosított, azt mondta a poloskát Magyar Péterre értette - mondjuk a beszédben egyáltalán nem ezt mondta. A poloskázás azért célt él: a Magyar Nemzet nevű propagandalap rovarként ábrázolta Magyart és a tiszásokat...

MIÉRT NEM TUDNAK A SZEGÉNYEK „RENDET TARTANI”?

444.HU
Szerző: FŐDI KITTI
2025.04.03.


- Gyurcsány Ferenc a múlt héten tett közzé egy videót, amiben egy mélyszegénységben élő embert kilencszer szólít fel rendrakásra egy kétperces videóban, mert szerinte nem lehet olyan szegénynek lenni, hogy ne legyen rend.

- L. Ritók Nórával, a mélyszegénység problémájával foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével beszélgettünk arról, hogy miért irreális elvárás, amit Gyurcsány támasztott Lajossal szemben.

- Sokak fejében él a „tisztes szegény” sztereotípiája, azonban ők nem értik, hogy az ilyen helyzetben lévő emberek milyen mentális állapotban vannak.

- Arról is kérdeztük L. Ritókot, hogy valódi segítség-e Lajosnak az, ha Gyurcsány épít neki egy házat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke országjárása során ellátogatott a Tolna megyei Grábóc nevű településre, ahol találkozott egy mélyszegénységben élő emberrel, Lajossal, amiről videó készült. A videóban Gyurcsány Ferenc összesen kilenc alkalommal szólítja fel Lajost, hogy rakjon rendet, és akkor majd épít neki egy új házat.

Lajos a testvérével él egy rettentő rossz állapotban lévő, komfort nélküli házban. Ezen kívül viszont semmit nem tudunk meg Lajosról, nem tudjuk meg, hogy miből élnek testvérével, van-e pénzük ennivalóra, van-e számukra bármilyen elérhető munkalehetőség, milyen a kapcsolati hálójuk, milyen családból származnak stb.

Ha Gyurcsány Ferenc valóban foglalkozni akart volna a mélyszegénységben élő emberek problémájával, akkor ezekről a kérdésekről beszélgettek volna, azonban a találkozásról készült videó semmi másról nem szól, csak arról, hogy Gyurcsány szerint „nem lehet olyan szegénynek lenni, hogy ne lehetne rendet rakni”...

2025. április 4., péntek

MAGYAR PÉTER ORSZÁGJÁRÁS - NEMZET HANGJA

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER
2025.04.04.



Békéscsaba



HIÁBA AZ ORBÁN-KORMÁNY GYERMEKVÉDELMI OTTHONTEREMTÉSI PROGRAMJA, A FELTÉTELEKNEK CSAK KIVÉTELES ESETBEN TUDNAK MEGFELELNI A GONDOSKODÁSBÓL KIKERÜLŐK

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2025.04.04.


A 25 kedvezményes bérletű lakásra 152-en jelentkeztek. Évente 700-900 fiatal kerül ki a rendszerből.


Komplex felkészítés és gondoskodás mellett sikeres lehet. Ez a véleménye Herczog Máriának a kormány LÉPJ! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Programjáról. A szociológus, gyermekvédelmi szakember szerint az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok otthonteremtésének támogatása ebben a formában csak nagyon keveseknek segíthet, miközben sokaknak kellene érdemi támogatás.

A feltételeknek csak egészen kivételes esetben tud megfelelni a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő sok ezer fiatal felnőtt, akiknek többnyire alacsony az iskolai végzettsége, nehezen találnak munkát, és remélhető, hogy minél kevesebben töltenek legalább 10 évet a szakellátásban.

Utóbbi a rendszer súlyos problémáit mutatja, hiszen a gondoskodás célja, hogy átmenetileg nyújtson ellátást, amíg a családba visszakerülhetnek a gyerekek, vagy örökbefogadó családra találnak. Kérdéses az is, hogy keresnek-e az elvileg az ellátásra jogosultak ennyit az ország keleti megyéiben, és nekik kell-e a segítség ebben az esetben.

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár január 17-én jelentette be: otthonteremtési program indul a gyermekvédelemből kikerült vagy kikerülő fiatalok részére. Első körben 18-35 év közöttiek pályázhatnak országszerte 25 lakás kedvezményes bérlésére. A tárca lapunk megkeresésére azt írta:

a hirdetésre összesen 152 fiatal jelentkezett.

Hozzátette: lesz még további lehetőség is, idén összesen „100 kedvezményes feltételű, jó műszaki állapotú társasházi lakás kiadása révén lakhatási, később tulajdonszerzési lehetőséget biztosít” a fiatal felnőttek önálló életének elindításához és társadalmi integrációjuk elősegítéséhez. A kiírás szerint a támogatás feltétele a munkaviszony, és elsősorban az ország északi részén vannak elnyerhető lakások.

A legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, itt 8, de van még például Szabolcs-Szatmár Bereg-, illetve Hajdú-Bihar-, Bács-Kiskun-, Nógrád és Heves megyében is.

A jelentkezőket pontozzák, annak van a legnagyobb esélye,

- akinek a jövedelme nagyobb a 193 382 ezer forintos nettó garantált bérminimumnál, de nem éri el annak kétszeresét (386 764 forint),

- határozatlan idejű szerződéssel dolgozik,

- nincs jövedelmet terhelő levonása, törlesztési kötelezettsége,

- 18-23 év közötti,

- legalább 10 évet élt gyermekvédelemben,

- nincs gyereke,

- és felsőfokú végzettséggel, képzettséggel rendelkezik.

A minisztérium azt is írta, tavalyi adat ugyan még nincs, de 2023-ban nagykorúsággal 727 főnek szűnt meg az ellátása, utógondozói ellátásból pedig 829 fő lépett ki...

MEGÚSZHATJA MATOLCSY? - LIGETI MIKLÓS (BÁNÓ ÉS BOLGÁR 2025 04 02)

TV13 / BÁNÓ ÉS BOLGÁR
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS, BOLGÁR GYÖRGY
2025.04.02.



Megúszhatja Matolcsy?
Vendég: LIGETI MIKLÓS 





NORMÁLIS? – SZÁNTÓ GYÖRGY OLVASÓI LEVELE - A FIDESZ VEZÉRKARA LASSAN OLYAN LESZ, MINT A BESENYŐ-CSALÁD

SZEGED.HU
Szerző: SZÁNTÓ GYÖRGY
2025.03.30.


Nincs olyan nap, amikor valamelyik NER-potentátor: Gulyás Gergely, Szijjártó Péter, vagy éppen a péntek reggeli szokásos országhülyítéskor maga a Köpcös mondta be: „hidakat lefoglalni nem normális.” Mintha Besenyő Pista bácsit hallanám: – Nooormális, Margit, nooormális?

Csak azt nem teszik hozzá: Ne legyél mán mérvadó! Mert a mérvadók ők maguk... Ők a normálisak?!

Tehát lenne néhány kérdésem a normalitás ügyben Minden Magyar Örökös Miniszterelnökéhez. Hangsúlyozom, hogy ha minden kérdést feltennék, amiről úgy gondolom, hogy abnormális Magyarországon, akkor nem egy olvasói levelet, hanem egy regényt kellene írnom, ami szétfeszítené a Szeged.hu hírportál kereteit.

- Normális-e, hogy péntek reggeli szózat elmondására a miniszterelnök az MTVA székházába a gazdasági bejáraton oson be? 

- Normális-e, hogy se az MTVA székházába bemenetelkor, sem a templomból kijövetelkor (Ember! Most jövök ki a templomból!) nem lehet kérdezni Magyarország miniszterelnökétől? 

- Normális az, hogy a közpénz milliárdokból épült és fenntartott MTVA székházából országgyűlési képviselőket kidobnak, illetve Varju László hat tagbaszakadt biztonsági őrt gyűr le, amiért évekkel később elítélik, és képviselői mandátumától is megfosztják?

- Normális-e az, hogy egy szűk kollégiumi közösség magához ragadja egy országban a hatalmat, és a jogállamiság kereteit lebontva diktatúrát alakít ki?

- Normális-e az, hogy egy országban a választott legfőbb törvényhozó testület (Magyarországon a Parlament) helyett immár öt éve különböző indokokra hivatkozva rendeleti kormányzás folyik?

- Normális-e az, hogy egy országban folyamatosan építik le, illetve fenyegetik az olyan alapvető szabadságjogokat, mint a szólásszabadság, a gyülekezési jog, a szabad sajtó, a független bírói működést a civil szervezetek, a szexuális szabadság, stb.?

- Normális-e az, hogy egy országban folyamatosan csorbítják a közvetlenül választott helyi önkormányzatok hatásköreit?

- Normális-e az, hogy egy világjárványban egy valamikor fejlett egészségügyi ellátó rendszerrel rendelkező országban népességarányosan a harmadik legtöbben haláloznak el a világon (egy kisvárosnyi ember)?

- Normális-e az, hogy egy országban nincs önálló minisztériuma sem az oktatásügynek, sem az egészségügynek, sem a természetvédelemnek, hanem egy túlkoros rendőrtábornok irányítása alatt működnek ezek a területek is?

- Normális-e az, hogy egy ország (jelen esetben Magyarország) hosszas erőfeszítések után tagja lesz egy közösségnek (jelen esetben az Európai Uniónak), és rendszeresen egyedüliként szembemegy a közösség érdekeivel, egyedüliként vétót emel a többi huszonhat tagállammal szemben?

- Normális-e az, hogy Magyarország nem is törekszik az Európai Unió közös fizető eszközének, az eurónak a bevezetési feltételeinek megteremtésére, hanem az önálló fizetési eszköz megtartásával tudatosan növeli az inflációt?

- Normális-e az, hogy egy országban a központi jegybank elnöke kijelenti, hogy az általa elcsalt adóforint milliárdok elvesztik közpénz-jellegüket, és erre csak akkor jön rá a kormányzat, amikor a jegybank elnöke kiesik a hatalmi pixisből?

- Normális-e az, hogy Magyarországon folyamatosan a legmagasabb az Európai Unió tagállamai közül az infláció és az államadósság?

- Normális-e az, hogy egy országban állandóan alultervezik az inflációt, ami a nyugdíjak emeléséhez szükséges alapot is jelenti, majd amikor nyilvánvalóvá válik a hazugság, akkor nem azonnali korrekciót hajtanak végre, hanem majd a tizenegyedik hónapban korrigálnak, és addig a nyugdíjasok hitelezik az úri passziókat és a rongyrázást?

- Normális-e az, hogy egy ember (jelen esetben Minden Magyar Örökös Miniszterelnöke) hobbijának megfelelően erőn felül építenek soha ki nem használt stadionokat, amiknek egyetlen célja, hogy a haveri kör meggazdagodjon az építkezések során ellopott közpénzekből?

- Normális-e az, hogy a múltba révedés és a történelemhamisítás hamis mítosza mögé bújva egy területét és gazdasági teljesítményét is tekintve kis ország középhatalmi álmokat dédelget, tengeri kikötőről álmodik, és az államhatáron túl élő honfitársait felhasználva folyamatosan szítja a nacionalizmust?

- Normális-e az, hogy egy megtámadott ország támadóját nem nevezik agresszornak, és egy szemmel láthatóan félnótás amerikai elnöktől várja a világ és Magyarország helyzetének javulását?

- Normális-e az, hogy a NER-elit, élén a miniszterelnök családjával elképesztő módon gazdagodik meg, és ellopja a fél országot, mindezt a legfőbb ügyész asszisztálása mellett?

- Normális-e, hogy a miniszterelnök családja (apja, lánya, veje) és szomszédja a leggazdagabb állampolgárok közé tartozik, és állandó nyertesei a közbeszerzéseknek?

- Normális-e, hogy a miniszterelnök veje által okozott kárért a magyar költségvetés több mint 10 milliárd forintot fizet vissza az Európai Uniónak, csak hogy ne kelljen egy uniós vizsgálatnak kitenni a közbeszerzés szabályosságát?

- Normális-e az, hogy a közszolgák – élükön Minden Magyar Örökos Miniszterelnökével – a haverok éttermeiben zabálnak – Como – ingyenebédet?

- Normális-e az, hogy minden, saját hazájában elítélt és körözött bűnöző politikus (például Nikola Gruevszki, Marcin Romanowski, stb.) Magyarországon kap menedéket, miközben, ha visszatérne saját hazájába, azonnal letartóztatnák?

- Normális-e az, hogy egyes miniszterek (akiknek beosztása magyarul szolgát jelent) már a WC-re is külön repülőgéppel járnak?

- Normális-e, ha az ország külügyminisztere így nyilatkozik: „Ha egy nagykövetem bármikor részt venne egy ilyen akcióban, azonnal kirúgnám. Ezt tudják, és soha nem is vesznek részt ilyen akciókban.” Szeretném Szijjártó úr tudomására hozni, hogy nem neki van nagykövete, hanem az országnak, hiába használ egyes szám első személyt. Arra is emlékeztetném Szijjártót, hogy külügyért általában ehhez értő tekintélyes politikus szakemberek szoktak felelni (például Horn Gyula és Balázs Péter vagy Jeszenszky Géza és Martonyi János), akik konyítottak valamit a külpolitikához, mint szakmához, és az ezen a területen elvárható módon viselkedtek és öltözködtek. Soha nem érkeztek meg a világ legeldugodtabb országába sem rövidnadrágban és pólóban...

- Normális-e az, hogy a XXI. században, amikor az egész világon értékként tekintenek a szekularizációra, akkor Magyarországon a miniszterelnök által kedvelt egyházaknak egyre nagyobb forrásokat, és helyenként közhatalmi funkciókat biztosítanak?

- Normális-e az, hogy azt a közösséget, aminek elnöke titokban megkeresztelte a miniszterelnök gyerekeit, ellenségnek kiáltják ki, és egyházát megfosztják státuszától, és mindenféle módon ellehetetlenítik?

- Normális-e az, hogy a jogosan kritikus véleményeket az ország szuverenitása megsértésének tekintik, és ezek elhallgattatására, és a kritikát megfogalmazók üldözésére külön hivatalt hoznak létre?

- Normális-e az, hogy a felsőoktatási és a kutató intézményeket néhány haver homokozójává züllesztik?

- Normális-e, hogy egy – egyébként is az alkoholfogyasztásban és öngyilkosságban élenjáró – országban a kocsmát tekintik a helyi közösségi élet legfőbb színterének a művelődési ház helyett?

- Normális-e az, hogy az ellopott közpénzen felhizlalt Pénztáros Lőrinc szomszéd farmján zebrákat – hogy Minden Magyar Örökös Miniszterelnökének kedvenc témáját említsem – mentenek, és eközben a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekek szüleinek gyűjtésből kell előteremteni azoknak a gyógyszereknek az árát, amik arra szükségesek, hogy a gyerekek meggyógyuljanak? Mindeközben ez a kormány gyermekbarátnak hazudja magát!

- Normális-e, hogy a legfőbb ügyész, akin múlik, hogy ki ellen emelnek vádat, egykoron a kormánypárt, a Fidesz képviselő-jelöltje volt? Egy magára valamit is adó jogállamban ilyen nem fordulhatna elő!

- Normális-e, hogy a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter beleírogat a Legfőbb Ügyészség nyomozati anyagába? Lehet-e egy ilyen országot jogállamnak tekinteni?
Jogállamnak tekinthető-e egy ország, ahol a miniszterelnök és más kormánytagok bírálják – az egyébként önálló hatalmi ágként definiált – bíróságok ítéleteit?

Sorolhatnám még a további kérdéseket, de felesleges! Az országról festett kép, ami a NER-elit agyában megjelenik, amikor Minden Magyar Örökös Miniszterelnöke arról beszél, hogy mi a normális, és mi nem, nos, az köszönő viszonyban sincs a valósággal!

Szántó György

ROGÁN FOGJA MŰKÖDTETNI A BESÚGÓHÁLÓZATOT I HETI EGYENLEG 1.RÉSZ

HETI EGYENLEG
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2025.04.04.



Egy olyan ember állapítja meg a nemzetbiztonsági kockázatot a kettős állampolgárokról, aki nem menne át egy ilyen vizsgálaton – mondta Lengyel László a KlikkTV Heti Egyenleg című műsorában. A politológus hozzátette: Amerika bűncselekményekkel vádolja Rogán Antalt.

Mint ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, a tervezet szerint felfüggeszthető lehet annak a magyar állampolgársága, aki az Európai Gazdasági Térség országain (EU, Svájc, Liechtenstein, Norvégia) kívüli ország állampolgárságával rendelkezik, és közben „veszélyt jelent” a magyar állampolgársága „Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára”.

LAKNER ZOLTÁN: MINTHA VISSZASZÍVNÁK A KULLANCSLESÖPRÉST

SZABAD EURÓPA / ELEMZŐ PODCAST
Műsorvezető: BENYÓ RITA
2025.04.03.



Az MNB-botrányban nincs olyan bűnbak, akire át tudná tolni a kormány a felelősséget. Még az Orbán-kabinet sem képes arra, hogy ezt Magyar Péter vagy Brüsszel nyakába varrja- mondja Lakner Zoltán, politológus. Az Elemzőben kullancsokról, poloskákról, zebrákról és a politológus szerint színtelen-szagtalan köztársasági elnökről is beszéltünk.

TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT: A LEGROSSZABBTÓL MEGMENEKÜLTÜNK, DE MÉG MINDIG NAGY A BAJ

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2025.04.04.


Olyan volt az elmúlt pár hétben a csapadék, mintha csak rendelésre érkezett volna: a tavasz, a vegetációs időszak megmenekült a katasztrófától. Csakhogy ezt a pozitív kilengést már egy olyan hintán tapasztaljuk, amit folyamatosan húznak hátra: a talajvíz adataiból láthatóan a nagy trend még mindig a kiszáradás. Helyzetjelentés a téli aszály után.


A Dunán felbukkant a vészesen alacsony vízállást jelző Ínség-szikla, a Dráva, a Bódva, a Sajó és a Maros magyarországi szintje súrolta a negatív rekordot, a földeken a felső talajréteg aszályossága rosszabb képet mutatott, mint a szárazság miatt sokszor elátkozott 2022-es év azonos időszaka. Emberemlékezet óta nem láttunk ilyesmit télen és kora tavasszal – írtuk március közepi cikkünkben. Adatbázisokból kimutattuk, hogy a hideg időszakban 50–70 mm csapadék hiányzott a Tisza vízgyűjtőjén, és ha ehhez hozzávesszük a 2022-es aszály óta felgyűlt deficitet, akkor a kumulált csapadékhiány elérte a 200–240 mm-t is egyes a területeken.

A ritka jelenségnek számító téli aszályt együtt okozta az időjárás természetes változékonysága és a korábbi nagy szárazságok túlnyúló hatása. Szabó Péter éghajlatkutató lapunknak adott elemzéséből kiderült, hogy a hagyományos téli csapadékforrást jelentő, a Földközi-tenger felett kialakuló mediterrán ciklonok alig érték el térségünket, így nemcsak Magyarország területén, hanem a szomszédos Szlovákia és Ausztria hegyláncain is jelentős csapadékhiány alakult ki, minimálisra csökkentve a hóban tárolt vízkészletet.

Nemcsak a sokkoló jelent írtuk meg, hanem a reményteli közeljövőt is: „Biztos, hogy a következő két hétben a talajok nedvességtartalma jelentősen növekedni fog” – nyilatkozta éghajlatkutató szakértőnk.

Bejött. A Hungaromet 30 napos csapadékösszegeket mutató térképén látszik, hogy országszerte minimum 30–40, több helyen 60–70, sőt egyes területeken 100 mm körüli eső esett. Ez nagyon jónak mondható: az 1991–2020-as időszakot tekintve az évi átlagos csapadék 500–800 mm Magyarországon, a tájak közötti jelentős eltérésekkel (az Alföldön 480–500 mm, az Alpokalján felmegy 850 fölé is).

Vagyis pár hét alatt minimum az átlag „kiesett” országszerte:...

A SZERVEZETNEK SZÜKSÉGE VAN VALAMILYEN TUDATMÓDOSÍTÓRA, LEGYEN AZ CSOKI, SZEX, ZENE, TÁNC

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Szerző: KLUBRÁDIÓ
2025.04.03.



A Reggeli személy 2025 április 3-i adásában Herskovits Eszter és Selmeci János vendége Kürti László, Okleveles Pszichológus, narkológus, addiktológiai konzultáns volt.

LEGUTÓBB A COVID-LEZÁRÁSOK MIATT VOLT ENNYIRE PADLÓN A MAGYAR IPAR, AZ ELEMZŐK SZERINT A NEHEZE MÉG CSAK MOST JÖN

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2025.04.04.


2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. januárinál. Ez a rossz adat még az eleve pesszimista elemzőket is negatívan lepte meg.

A feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában jelentős visszaesés következett be, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kevésbé csökkent. Az ipari termelés az év első két hónapjában 6,4 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában...

Az elemzői kommentárok – érthető módon – szintén nem voltak túl optimisták. Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az ipari termelésben Európa-szerte érzékelhető bizonytalanság februárban is érzékeltette hatását Magyarországon.

Az amerikai vámok megemelése, és az ezáltal megnövekvő gazdaságpolitikai bizonytalanságra számított is a piac, ám a ma közölt adat még a pesszimista várakozásokat is messze alulmúlta.

Ráadásul még ha bizakodhattunk volna is abban, hogy lassan véget ér a hazai ipar vesszőfutása, az április eleji újabb, vártnál nagyobb amerikai vámemelések, és az ezzel megkezdődő vámháború réme ezeket a reményeket is szertefoszlatta. Ez eléggé megnehezíti a termelő vállalatok tervezési folyamatait az egész világon, így Magyarországon is, e pillanatban előrejelzést is nehéz mondani a következő hónapok legfontosabb hazai gazdasági folyamataira...

A TOVÁBBIAKBAN IS...

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.04.03.


Három nagyszerű barátommal (vagyis négyesben) napi rendszerességgel szoktunk csetelni: ha van valami számunkra garantáltan fontos hír, azt megosztjuk egymás között, s gyorsreagáló hadtestként reflektálunk a vonatkozó hírre. Akad, akit épp a tanszéki értekezleten ér utol a hír, másikunkat bevásárlás közben, olyan is volt (és talán lesz is), amikor valamelyikünk a kórházi ágyon pihen, vagy a zeneakadémiai koncert szünetében, az épület előtt cigizve, de kaptam üzenetet már vezetés közben, a piros lámpánál várakozva, kaptam hajvágás közben, vagy legutóbb épp vérvételkor, miközben a förtelmes tűfóbiámba csavarodva menekültem a gyilkos lándzsának tűnő instrumentum elől.
És persze a többiek is mind hasonlóképpen.
Ma az egyik barátom megosztott egy hírt, azzal a nekem adresszált megjegyzéssel, hogy „Gyuri, ez lehet a Te sikered???”, egy vigyorgó szmájlival nyomatékosítva a tudósítást, amely arról számolt be, hogy mégsem kerül be az Alaptörvénybe „a teremtés sorrendjével megegyezően” kifejezés oda, ahol a roppant szofisztikált szöveg megállapítja, hogy az ember férfi vagy nő.
Az üzenetet kitörő lelkesedéssel nyugtáztam, visszaírva, hogy lám, volt értelme annak, hogy egykor megszülettem, s ezzel immár be is végezhetem földi pályámat.
Amire egy másik barátunk a következőket írta: „Gyuriii… Nem bízol bennük kissé túlzott mértékben??? Nem vagy kissé túlzottan optimista???? Tényleg úgy érzed, hogy jól megtanulták az összes szükséges leckét??????”
Nos jó, nem bánom! Akkor hát ezúton üzenem a keresztény nemzeti kormánynak, hogy a továbbiakban is igyekszem rendelkezésükre állni minden biblikus, vallási, vallás- és egyháztörténeti etc. kérdésben, vagy egyéb filozófiai és hermeneutikai dilemmában.
A tiszteletdíjamat, csakúgy, mint eddig, természetesen továbbra sem fogom megkapni, ám arra kérem a Miniszterelnökséget, hogy mostantól a nekem (is) járó honoráriumot kizárólag az általam erre kijelölt intézmény részére legyenek kedvesek folyósítani, s ne az Orbán-család majorságára, ne Lázár kastélyára, ne Matolcsy fiának New York-i luxuskéglijére, ne Rogán kedves feleségének toalettjére, s ne Mészáros Orbán Lőrinc Viktor zebráira.

CSAK A REND KEDVÉÉRT

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2025.03.28.


Aki nem tudja csinálni, tanítja. És aki tanítani sem tudja, abból lesz a tornatanár – mondta Woody Allen az Annie Hallban.

Aki nem jó újságírónak sem és sportolónak sem, abból lesz a sportújságíró – mondom én.

Ezt olvastam kedd reggel, három sportújságíró bírta összehozni egyesült erővel:

Az isztambuli vereséget követően Budapesten is kikapott a magyar válogatott Törökországtól és 1-6-os összesítéssel bukta el a párharcot, így kiesett a Nemzetek Ligája B divíziójába. Marco Rossi helyzete nem volt könnyű, a két meccs során ugyanis több alapemberére sem számíthatott.

Bár felületesen szemlélve, az eredményből kiindulva könnyen letargikus állapotba kerülhet az egyszeri magyar szurkoló, valójában erre semmi ok, ugyanis a játék képét tekintve pariban voltak Szoboszlaiék a törökökkel.


Ha a butaság fájna, ülve nyalnák a Holdat. Elemeznek. Mikroszkóp alá teszik a levéltetűt. És még így sem látják, mert nincs az a mikroszkóp, ami ezt a tárgylemezre tett bagázst észlelhetővé volna képes nagyítani. Nekik a „játék képe” így is döntetlent mutatott. 6:1-nél. Tessék mondani, kinek az ánuszába tetszik nyelvvel előre közlekedni? Ugye nem a magyar válogatott mezt viselő, a sportot meggyalázó futballipari segédmunkásokéba?

Dehát nem is ez a baj. Hanem ennek a förtelmes jelenségnek a puszta tudomásul vétele. Mintha a „magyar futballnak” nevezett ócska szélhámosságnak volna valami köze ahhoz a régi játékhoz, amit huszonketten játszanak egy labdával. A teljes magyar sportsajtó drukkol ennek a gyalázatos szemfényvesztésnek, mintha ez valami nemzeti ügy volna, és hülyíti még sötétebbre a tribünökre járó, az emberi fajra egyre kevésbé emlékeztető lényeket.

Leírom sokadszor: egy primitív despota évtizedek óta önti bele az országlakosoktól elrabolt százmilliárdokat a „magyar futball” nevű, 1956 után lassan, majd a 70-es évektől mind gyorsabban halódó játékba. A pusztulás nemhogy nem állt meg, gyorsult. Közben az egyszemélyű tulajdona lett a magyar történelem legtaszítóbb, kizárólag rombolni képes figurájának. A csocsóbábújai százmilliókat kapnak, mindenféle teljesítmény nélkül, a gazdájukhoz hasonlóan ellenszenves, prepotens, gazdagságukkal hivalkodó brigantik. Aki ezeknek a meccseit a saját ügyének tekinti, az semmit nem lát a Magyarországon zajló borzalomból...

HA NINCS HÁBORÚS VESZÉLY, MINEK A HÁBORÚS VESZÉLYHELYZET MAGYARORSZÁGON?

NÉPSZAVA
Szerző: Gál Mária, Herczeg Szonja, Papp Roland (Brüsszel)
2025.04.03.


Csaknem három éve élünk Magyarországon „háborús veszélyhelyzetben”, amelyet az Orbán-kormány most novemberig újra meg fog hosszabbítani. A propaganda viszont egészen mást sulykol, az EU-t vádolja háborús készülődéssel.


Amikor az Európai Bizottság (EB) múlt héten bemutatta az EU készenléti stratégiáját, akkor Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter azonnal reagált a közösségi médiában, azt állítva, hogy az egyetlen magyarázat, amiért európaiaknak túlélőcsomagot kellene készíteniük, hogy „Brüsszel háborúra készül”. Az uniós tervezetet Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül, péntek reggeli rádióinterjújában határozottan leszögezte: Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad. „Mi van ezeknek az embereknek a fejében, készülnek valamire? – mondta a kormányfő a csak túlélőcsomagként emlegetett uniós vészhelyzeti stratégia kapcsán. Hozzátette, egyelőre nem látja azt, hogy Európát háború fenyegetné. Kétségtelenül van egy orosz–ukrán háború, de az, hogy ez a háború megérkezne, semmi realitása nincs. Az, hogy egy NATO-tagállamot bárki megtámadjon, annak nincs egész egyszerűen valószínűsége. Ha mégis valaki háborúra készül, az azért van, mert ő akar valamilyen háborús akciót kezdeményezni.” – idézte a miniszterelnök szavait az MTI.

Orbán egy mélyebb háborúba való bevonódás politikai előkészületének minősítette a „túlélőcsomag” javaslatot, ő maga és külügyminisztere folyton hangsúlyozzák, hogy Donald Trump „béketárgyalási” kezdeményezésének köszönhetően közel az ukrajnai fegyveres konfliktus lezárása, kedden este Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a veszélyhelyzetet 2025. november 14-ig meghosszabbítsa. Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi – különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai – következményei az elmúlt időszakban továbbra sem változtak.”...

HUSZONNÉGYEN VAGYUNK A CSALÁDBAN, HUSZONHÁRMAN VOLTUNK FIDESZESEK, AZTÁN JÖTT MAGYAR PÉTER

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2025.04.04.



„Ötvenhat izzó ősze volt,
Magyarország remény és pokol,
Tűz és vér,
Hagyták vérbe fagyni ezt a népet,
Hungary.”


A hangszórókból üvöltött az East '56, miközben elhaladtam egy padon ülő, nagyot ásító bajszos férfi mellett. Fiatalok verődtek kisebb csoportokba, idősebbek lézengtek magukban a debreceni Egyetem téren, ahol csütörtök este Magyar Péter is megállt fórumot tartani, hogy a Nemzet hangja elnevezésű konzultációját népszerűsítse. A Tisza Párt elnöke már jó ideje megint járja az országot, tömegeket mozgat meg a nagyobb városokban, így például Győrben, Nyíregyházán vagy Miskolcon.

A fideszes fellegvárnak számító Debrecenben sem először járt: tavaly májusban, anyák napján már eljött ide, akkor megtelt a Kossuth tér, aztán még karácsony előtt visszatért. Most harmadszorra jelent meg Kósa Lajos, a Fidesz alelnökének városában, bár egy résztvevő szerint Magyar első itteni látogatásán többen voltak kint – de az hétvégén volt, most meg csak egy csütörtök van, és amúgy is, „elvileg ez egy fideszes bástya város”, magyarázta a létszámkülönbséget...


ÍGY KERÜLHETŐ EL EGY HOSSZÚ HÁBORÚ OROSZORSZÁGGAL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÁMER BENCE
2025.04.03.


Vlagyimir Putyint kordában lehet tartani – nem megbékéléssel, hanem európai katonai erővel. Miközben Amerika úgy tűnik, visszavonul „gyönyörű óceánjai” mögé, Európának most kell hiteles elrettentő erőt kiépítenie, ha nem akar hosszú háborút Oroszországgal. Vendégszerzőnk, Bámer Bence külpolitikai szerkesztő írása.


Az invázió ezúttal csendesen kezdődött. Az észt haderő radarjai egyszer csak összezavarodtak, a GPS-jelek eltűntek, a mobiltelefonok használhatatlanná váltak, és végül leállt az internet is. Vlagyimir Putyin tanult a Ukrajnában elkövetett hibákból: még mielőtt a tankok átlépték volna a határt, az orosz hírszerzés részletesen feltérképezte a balti ország kommunikációs hálózatát, lehetővé téve annak teljes megbénítását.

Ezúttal nem volt se nagyívű, fenyegető beszéd, se ultimátum, mint évekkel korábban, Ukrajna lerohanásának előestéjén. A jelentős részben orosz nemzetiségűek által lakott észt határváros, Narva mellett „rutin gyakorlatokon” résztvevő orosz erők hirtelen nyugat felé vették az irányt, és velük tökéletes összhangban megindultak a délkeleti észt–orosz határon összevont katonai egységek is. Mindeközben a Kalinyingrádba és Belaruszba telepített új fejlesztésű GPS- és radarzavaró berendezések is működésbe léptek, megakadályozva, hogy az európai országok légiereje Észtország segítségére siessen. Tallinn két napon belül elesett.

A francia elnök azonnali válságtanácskozást hívott össze az európai vezetők között, de kevesen hisznek abban, hogy az Egyesült Államok nélkül meg tudják állítani az orosz haderőt az észt határon. Elemzők évekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy amikor 2025-ben, az ukrajnai tűzszünet aláírását követően Washington átcsoportosította haderejét az atlanti-óceáni térségből a csendes-óceáni térségbe Kína feltartóztatása érdekében, hatalmi vákuum keletkezett Európában, amit a szovjet birodalom újraépítéséről álmodó Vlagyimir Putyin fog betölteni.

Nem sokkal az invázió megindulását követően érkezik a jelentés az amerikai hírszerzéstől: műholdjaik erős aktivitást észleltek az orosz nukleáris létesítményeknél, az interkontinentális atomrakétákat szállító mobil egységek elhagyták a bázisaikat Oroszország-szerte. Az üzenet világos: a nukleáris fenyegetés ezúttal nem csupán retorikai húzás, amit a Kreml a tárgyalási pozíciója erősítésére próbál felhasználni. Az atomháború lehetősége közelebb került, mint az 1962-es kubai rakétaválság óta bármikor.

A fenti jelentés természetesen a képzelet szüleménye.

Nem nehéz azonban elképzelni, milyen sokkoló lenne ezeket a sorokat olvasni valamikor a nem túl távoli jövőben. Nem nehéz elképzelni, hiszen egyszer már átéltünk hasonlót. 2022. február 24-én, amikor az orosz csapatok megindultak Kijev felé, sokan nem akarták elhinni, hogy csaknem 80 évvel a második világháború után egy erősebb ország ismét megpróbálhat eltörölni egy gyengébb országot a Föld színéről Európában. Mégis megtörtént.

Utólag már világosan látjuk, hogy Putyin inváziója nem a semmiből jött. Az orosz elnöknek nem kellett következményekkel szembenéznie, amikor 2008-ban katonai erővel támogatta Dél-Oszétia és Abházia „függetlenedését” Grúziától. És nem kellett következményekkel szembenéznie akkor sem, amikor 2014-ben katonai erővel elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. 2008-ban a Kreml még adott a látszatra, hiszen a két szeparatista grúz terület nem lett hivatalosan Oroszország része. De a Krím félsziget esetében már ezzel sem foglalkoztak, az orosz állam ezt az ukrán területet bekebelezte. Putyin mindezt gyakorlatilag büntetlenül megtehette.

Láttunk már ilyet, és soha nem lett jó vége...

VISZLÁT NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁG, HELLÓ TOTALITÁRIUS HATALOMGYAKORLÁS! - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: BÓDOG BÁLINT
2025.04.04.


Gyurcsány Ferenc rendreutasít, Netanjahu Budapestre látogat, Trump vámháborúba taszít, de azért vannak filmek, amiken lehet még röhögni. Itt a 444 napindító hírlevele.

Jó reggelt, mindjárt itt a hideg, de addig is irány a természet! Ez most itt a napindító hírlevelünk, de vannak másfajta hírleveleink is, amikre itt lehet feliratkozni. Sajnos Kövér László kampányrendezvényéről nem tudtunk beszámolni, mert nem engedtek be minket, de azért bőven volt mivel foglalkozni: