Szerző: BIHARI TAMÁS
2020.07.09.
Mára egyértelművé vált, hogy a világgazdaság bővülése nemhogy lassul, hanem egyenesen zuhan. Mire számíthatunk még?
Az első elemzések, amelyek már az amerikai és az európai gazdaság 3 százalékos visszaesését prognosztizálták, idén február végén, március elején láttak napvilágot. Mára ez az előrejelzés tovább romlott és optimista forgatókönyv szerint is 7 százalékos zuhanás lehet 2020-ban. A világgazdaság motorjaként emlegetett Kína ugyan kivételként még 1 százalékkal növekedhet, de hol van ez az évtizedek óta megszokott dinamizmushoz képest. Ennél lényegesebb, hogy Kína meghatározó szerepe csökkenhet a nemzetközi termelési és szolgáltatási értékláncban. Földrajzilag és technológiai szempontból is átalakulnak az együttműködési formák. A mai helyzet minőségileg más, mint a 2009-es pénzügyi válság idején volt. Akkor a nemzetközi kereskedelem megsínylette ugyan, de nem szakadtak meg az értékláncok. Most a globális értékláncok összeomlottak. A nemzetközi turizmus gyakorlatilag megszűnt, ami a szélesen értelmezett szolgáltató szektor számos ágazatát szó szerint padlóra küldte. Nem kevésbé lényeges, hogy összeomlott a schengeni rendszer. Mindeközben a járvány azonnali kezelése mindenütt egyedi, nemzeti intézkedéseket követelt, sem idő, sem együttműködési akarat, sem pedig Európai Uniós szintű kompetencia nem volt a közös és összehangolt fellépésre. Az egyesek által remélt V-alakú visszapattanás valószínűsége irreális. Mértékadó elemzők szerint 2022 előtt nem valószínű, hogy elérhető a 2019-es teljesítményszint. De még ez is a derűlátó forgatókönyv, amely nem számol a korona vírus második hullámával.
A bajok kivédésére közben semmilyen gyors intézkedést nem sikerült tető alá hozni Brüsszelben.
Kétségtelen, hogy az azonnali nemzeti válaszokhoz képest Brüsszel megkésett. Ha azonban azt nézem, hogyan reagált az Európai Unió korábbi válsághelyzetekre, valójában igen gyorsan lépett. Mindenekelőtt a stabilitási paktumban meghatározott 3 százalékos költségvetési hiányhatárt eltörölte, és elfogadta az államadósság akár jelentős növekedését is a válsághelyzetben. Emellett védőhálót alakított ki a válság következtében csődbe jutó vagy nehéz helyzetbe kerülő európai vállalatok fölé, nem utolsósorban elejét véve a további külföldi, elsősorban kínai terjeszkedésnek. Végül, de nem utolsósorban 750 milliárd eurós gazdasági újjáépítési programot fogadott el, amelynek kétharmada vissza nem térítendő támogatás, egyharmada pedig hosszúlejáratú hitel, amit 2028 és 2058 között kell majd visszafizetniük a tagállamoknak. Ezt a hatalmas hitelt, ami a hétéves uniós költségvetés mintegy 70 százaléka, az Európai Központi Bank veszi fel igen alacsony kamattal, nem pedig a tagállamok, vagyis – egyelőre – nem terheli a tagállamok államadósságát.
Mire számíthat Magyarország?
Nem sok jóra, ami az elmúlt évtized alapvetően elhibázott gazdaságpolitikájából következik, már ha egyáltalán volt ilyen. Sokszor és sokan figyelmeztettek a túlzottan egyoldalú, autóipari export és -termelés sérülékenységére éppúgy, mint a tömegturizmus problémáira, vagy a több lábon álló, kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet hiányára, beleértve a nemzetközileg is versenyképes kis- és középvállalati szektor kiépülésének elmaradására. Emiatt a régióban is az átlagosnál nagyobb a magyar visszaesés. Az Orbán közeli szűk kör kezében összpontosuló építőiparnak köze sincs sem a szó szakmai értelmében vett vállalkozáshoz, még kevésbé pedig a versenyképességhez. Ez pedig hosszabb távon a járványtól függetlenül is gondot jelent és jövőbeli erőforrásokat köt le rossz hatékonysággal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.