Szerző: BUCSKY PÉTER
2021.01.13.
A vállalatok életében az elektronikus aláírás már régóta adottság, a mindennapi életben azonban a lakossági felhasználás eddig elenyésző volt. Persze sok szolgáltatást digitálisan használunk, de ehhez mindig szükség van legalább egyszer egy személyes megjelenésre/azonosításra, bizonyos (különösen pénzügyi és biztosítási) dokumentumok aláírására pedig még webes ügyintézés esetén is szükség lehet a “rendes”, fizikailag létező, papíros aláírásra.
Pedig magánembereknek is lehetősége van már a 2001-es e-aláírásról szóló törvény megjelenése óta bármilyen dokumentumot így aláírni – csak ezzel főleg technikai okok miatt eddig szinte senki sem élt.
Az e-aláíráshoz eddig mindig szükség volt valamilyen fizikai eszközre, általában kártyára. Ennek használatához a számítógéphez egy kártyaolvasót kellett telepíteni – újabban az okostelefonok NFC-chipjei is képesek ezeket beolvasni. A kártya azért kell, hogy egyrészt a felhasználónév és a jelszó párosa mellett legyen még egy biztonsági eleme a rendszernek, másrészt a fizikai kártyák olyan titkosítási kódokat tartalmaznak, amelyekkel biztosítható, hogy csak ennek birtokában, ténylegesen csak az adott személy írhasson alá elektronikus dokumentumokat.
Még az e-aláírás szolgáltatója sem tudja az ilyen kártyákkal aláírt dokumentumokat később módosítani, viszont azt meg tudja bárkinek mondani később, hogy hiteles-e az aláírás. Ebből is látható, hogy a kézzel készült aláíráshoz képest az e-szignó nagy előnye, hogy vita esetén nem kell grafológushoz menni, mert néhány kattintással vagy akár automatizálva is ellenőrizhető, hogy valósak-e az aláírások...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.