ZÖTYÖGÜNK TOVÁBB FÉLPERIFÉRIÁS PÁLYÁNKON – EZÉRT LEHETETLEN MA MEGREFORMÁLNI A MAGYAR FELSŐOKTATÁST

VÁLASZ ONLINE
Szerző: FARKAS BEÁTA
2021.04.09.

„Mindent az élet-halál harcnak tartott politikai küzdelem rettegésében kell értékelni aszerint, hogy melyik oldal mire tudná felhasználni. Nem csoda, hogy az egyetemi közéleti szerepvállalás a karakán, szuverén személyiségeknek egyre kevésbé vonzó, és mind gyakrabban ifjúkorom KISZ-titkár zsánereivel találkozom” – írja lapunknak küldött cikkében Farkas Beáta közgazdász, egyetemi tanár. Harminc év személyes tapasztalatait összegző írásában az MTA-doktor és egykori dékán megmutatja, miért lehetetlen itthon megreformálni a felsőoktatást. Hogy miért lett olyan a rendszerváltás óta eltelt három évtized, mintha megráztak volna egy kaleidoszkópot – hogy az először kirajzolódó izgalmas minták aztán visszatérjenek a szokott mintázatba. Az okok jóval mélyebbek egyszerű szervezeti és anyagi kérdéseknél.

A felsőoktatás modellváltása mögött álló feltételezhető politikai szándékokról, a felsőoktatást érintő veszélyekről sok szó esett különféle fórumokon és a sajtóban. A jogi keretek megszületése befejezett ténnyé teszi az átalakulást, ezért ideje, hogy a modellváltás hivatalos indokával, a felsőoktatási reformmal foglalkozzunk. Az eddigi vitákban két narratíva ütközik egymással. Egyrészt a kormányzat arra hivatkozik, hogy a felsőoktatás teljesítménye nem kielégítő, intézményi átalakítással kell felkavarni az állóvizet. Másrészt felsőoktatási körökben gyakran elhangzik, hogy változásokra lenne ugyan szükség, de az alapvető baj az alulfinanszírozottság. Ebben az írásban azt igyekszem bemutatni, hogy egy felsőoktatási reform vakvágányon jár, ha a felsőoktatást önmagában szemléljük és nem a társadalmi-politikai környezetbe ágyazva. Mindezt nem elméleti felsőoktatási reformreceptek, hanem három évtizedes személyes tapasztalat alapján teszem.

Elöljáróban szögezzünk le néhány tényt. Minden évben minden nemzetközi rangsor publikálásakor kitör a nemzeti gyász a felsőoktatás hanyatlása miatt. Sajnálatos, hogy sem a rektori konferencia, sem a felügyelő minisztérium nem mutatja be azt a – nem kis részben a feltörekvő országok erősödése miatt – élesedő versenyt, amelyben helyt kell állnia Magyarországnak. Ezt legvilágosabban egy olyan rangsor (a leydeni egyetemé) kapcsán érthetjük meg, amelyben egyetlen mérőszámot használnak: a legrangosabb, elsősorban természettudományi folyóiratokat tartalmazó adatbázisban, a Web of Science-ben megjelenő publikációk számát (az előző négy évet összesítve). A Szegedi Tudományegyetem 2011-ben 1400 publikációval az 536. volt a világranglistán, 2020-ban a publikációk 22 százalékos növekedése, 1712 publikáció ellenére a 695. A menetrendszerűen felemlegetett régiós társaknak (Prága, Varsó, Krakkó tudományegyetemei) kb. kétszer annyi oktatója-kutatója van, mint az ELTE-nek vagy az SZTE-nek, és a méret mindegyik rangsornál meghatározó.

A felsőoktatást ostorozó üzleti szereplőknek érdemes lenne szem előtt tartaniuk, hogy a rangsorok első 6-800 egyeteme a világ felsőoktatásának 2-3 százalékát jelenti. Aligha az ide tartozó intézmények nyújtják a szerény teljesítményt a társadalmi-gazdasági szereplők közül a saját nemzetközi közegükben. Ezek az adatok jelzik, hogy eleve hiányzik az ország méretének, a felsőoktatás erőforrásainak megfelelő pozicionálás, amely racionális diskurzus alapja lehetne...

ITT OLVASHATÓ