2021. április 10., szombat

HARMINCSZOR HALÁLOSABB A JÁRVÁNY HARMADIK HULLÁMA AZ ELSŐHÖZ KÉPEST

NÉPSZAVA
Szerző: UNYATYINSZKI GYÖRGY
2021.04.10.


25, illetve 10 százalékkal több áldozatot szed a 40–49 és az 50–59 év közötti korcsoportban a mostani hullám a másodikhoz képest – 22 691 elhunyt adatait elemeztük.


Angela Merkel a koronavírus harmadik hullámának sajátos, az előzőekhez képest eltérő jellemzőit kiemelve nemrég azt mondta, a brit vírusvariáns terjedését külön járványként indokolt kezelni. Lapunk feldolgozta a járvány hazai halálozási adatait - a tegnapi közlés szerint a pandémiának már 22966 áldozat van Magyarországon -, amellyel hasonló következtetésre juthatunk, mint német kancellár.

A járvány terjedési sebessége, a megtámadott korosztály életkora és a halálozási arány is eltér a korábbi két hullámtól. Az első hullámban (2020. március 4.-től június 17-ig) átlagosan napi 5,4 ember hunyt el, ez a második hullámra (2020. augusztus 18-tól 2021. február 7-ig) napi 70,75 elhunytra emelkedett. A harmadik hullám ehhez képest elsöprő erejű: a járványhullám február 7. kezdete óta naponta átlagosan 162,5-mal nő az elhunytak száma. Az adatok összevetése azt mutatja: harmincszor halálosabb a harmadik hullám - amely ráadásul még messze nem ért véget - az elsőnél. (Az egyes hullámok kezdetét a hivatalos bejelentést megelőző átlagos lappangási idő – azaz a terjedés felgyorsulásának – figyelembevételével határoztuk meg.) 

A járványügyi szakemberek is felhívták rá a figyelmet, hogy egyre több fiatalember hal meg. A 60 év alattiak aránya egyre magasabb az elhunytak körében: a jelenlegi járványhullámban 13 százalék ez a mutató, míg a második hullám idején 6,2 százalék volt. Leginkább a 40-49 közötti korcsoportban előforduló halálesetek aránya romlott (a második hullámban 256-an, a harmadikban 319-en vesztették életüket, ami 25 százalékos növekedést jelent), de az 50-59 évesek között is jól érzékelhető a romlás: 761-ről 836-ra, tíz százalékkal nőtt a halottak száma (az összes haláleset 8,7 százalék ebből a korosztályból kerül ki). A harmadik hullámban fele annyi idő alatt értük el ugyanazt a halálozási számot a 40 év alattiak körében, mint a másdik hullámban. Ugyanakkor a fiatal korcsoportok összesített halálozási részaránya az összes elhunythoz képest egyelőre az 1 százalékhoz közelít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.