2021. október 21., csütörtök

MÁR FUTÓ EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOKRA IS IGÉNYELT PÉNZT A HELYREÁLLÍTÁSI ALAPBÓL A KORMÁNY, SŐT VAN OLYAN IS, AMIT ÍGY DUPLÁN FINANSZÍROZNA

RÖNTGEN BLOG
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2021.10.09.


Még augusztus végén írtam szakértői anyagot egy civil szervezet felkérésére a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv egészségügyi vonatkozásairól, ami itt olvasható (bátran nyissák meg, mindössze három oldalas anyag).

Ebben a tanulmányban elsősorban azt vizsgáltam, hogy szakmai szempontból megvalósíthatók-e a tervben szereplő elképzelések.

Az egészségügyet érintő keretösszeg nettó 857 milliárd forint,

amely többek között digitális egészségügyi fejlesztésekre, az alapellátás megerősítésére, a rendkívül hangzatos „XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítására”, illetve az orvosok jövedelemviszonyainak rendezésére és a hálapénz kivezetésére szánnak.

Bár maga a terv (a továbbiakban: Terv) nem hosszú, azonban meglehetősen terjengős szöveg, a szakmai értékén felül a számokban nyújt még komoly meglepetéseket. Ezt mutatom be az Uniónak benyújtott programpontok alapján.

Az első ilyen pont az alapellátás, amelynek megerősítését a praxisközösségek létrehozásával képzelik el. Nos, időközben ez már megtörtént, mégpedig úgy, hogy valamikor júniusban szóltak a háziorvosoknak, hogy amennyiben szeretnék megkapni az egészségügyi jogviszony által biztosított fizetést, akkor alakítsanak ki ők maguk praxisközösséget, mindenféle lakossági, területi igényfelmérést mellőzve, kormányzati kontroll és szervezés nélkül.

Megvannak a praxisközösségek és ugyanazon problémák is, hiszen tulajdonképpen semmi sem változott. Ezért jár a Tervben igényelt 83,73 millió forint, íziben.

Második pont a XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítására szánt 362,79 milliárd (bruttó) forint, amelyből olyan Nemzeti Egészségügyi Programokat akarnak megvalósítani (Nemzeti Rákellenes Program, Nemzeti Keringési Program, Nemzeti Mozgásszervi Program, Nemzeti Gyermekegészségügyi Program, Nemzeti Mentális Egészségügyi Program), amelyek tulajdonképpen már régen megbuktak, hiszen bármennyire is voltak ezen programok a jelenlegi EMMI miniszter húzószavai, a valóságban ezek egy-két részprogram - mint például a vastagbélrák szűrés - kivételével nem működnek, holott az elmúlt négy év ezen programok megvalósításának jegyében zajlott. Most hirtelen kik és hogyan is valósítanának meg ebből bármit is, amennyiben eddig nem sikerült?

Ez azonban csak az előétel a Terv egészségügyet érintő finanszírozási anomáliái közül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.