2022. július 20., szerda

HÁNY CIGÁNY ÉL MAGYARORSZÁGON?

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2022.07.19.


315 ezer? Félmillió? Egymillió? Annyi biztos, hogy a Magyarországon élő romák számát felmérő tudományos kutatások rendre több százezer emberrel nagyobb számot kapnak, mint az önbevallásra épülő népszámlálások. Miért?


Hány cigány él ma Magyarországon? Nem tudjuk. Miért nem tudjuk? Hiszen rendelkezésünkre állnak a legutóbbi, igaz, immár több mint tízéves népszámlálás adatai, és nagyjából ez az egyetlen olyan felmérés, ami azt kérdezi az emberektől, hogy minek vallják magukat. A számokból pedig világosan látszik, hogy 2011-ben 315 583 ember vallotta magát romának.

Csakhogy az a helyzet, hogy az országban először a 19. században végzett nagyívű „cigányösszeírás” és a 20-21. század romákat felmérő kutatásai is rendre több százezer emberrel többet számoltak össze, mint az önbevallásra épülő népszámlálások. A számok közötti szakadék ékes példája a romák magyarországi helyzetének, és itt nem csak arról van szó, hogy valószínűleg jóval többen gondolják magukat romának, mint amennyien ezt be is vallják. Amikor a kutatók azt is a romák közé sorolják, akit a környezete annak tart, arra hivatkoznak, hogy az előítéletek miatt fontos tudni, kiket tekint a többség romának, hiszen őket szegregálják az iskolákban, nekik nem adnak ki albérletet, őket nem engedik be az esti szórakozóhelyekre, magyarán a romáknak vélt emberek nagy részét így vagy úgy, de diszkriminálja a többségi társadalom.

Márpedig ha tudni akarjuk, hogy mekkora problémával állunk szemben, nem elég azt tudnunk, hogy kik azok, akik romának vallják magukat, hanem tudni kell a vélelmezett romák számát is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.