2022. szeptember 10., szombat

ÁGH ATTILA: KESERVES VÁNDORLÁS KÖVETKEZIK A FIDESSZEL A HALÁL-VÖLGYBEN

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Riporter: BOLGÁR GYÖRGY
2022.09.09.


Ágh Attila politológus, filozófus, egyetemi tanár szerint a Fidesz rendszere ráomlik a magyar társadalomra, mert felemészti önmagát. Azonban nem látni, mi lehet az alternatívája, ugyanis az ellenzéki pártok a Fidesz színházának szenilis szereplői lettek – vélekedett. Szerinte nemcsak politikai, hanem működési válság is van, "ki kellene tenni a táblát Hegyeshalomnál, hogy Magyarország nem működik, jó napot kívánunk".


Ágh Attila politológus, filozófus, egyetemi tanár véleménycikket és vitairatot írt (előbbit a Népszavában) a „tökéletes pártállamról”, amelynek az Orbán-rendszert tekinti. Erről kérdeztük a Megbeszéljük adásában. Főbb megállapításai a következők voltak.

- Azt próbálta megragadni az Orbán-sivatag kifejezéssel, hogy egy „lepusztult társadalmi táj” van körülöttünk. Ennek az elméletét próbálják felépíteni, az összképet kialakítani. Van Amerikában egy Death Valley-nek, Halál völgyének nevezett terület, ezt hozta fel párhuzamként. Ez az elsivatagosodás együtt járt a pártok és a személyiségek szenilizációjával. Egyre kevesebb értelmi kapacitás kellett hozzá, hogy valaki politizáljon.

- Ami a pártokat illeti, az ember azt hihetné, hogy 2010 óta a Fidesz és az ellenzéki pártok csatája tart, de ez egyáltalán nem így néz ki. Az egész társadalmi és politikai rendszert megváltoztatta a Fidesz a pártok körül, tehát bármennyire furcsán hangzik is, „az ellenzéki pártok is a Fidesz csinálmányai, alkotásai, a Fidesz szerves rendszerére illeszkednek”.

- Említette, ahogy a Fidesz kétharmaddal átalakította például a választási rendszert és a parlamentet, amiből az következett, hogy a politika és különösen a parlament színház lett. Ha akarják, ha nem, az ellenzéki pártok tagjai színészek, színházban játszanak szerepet. Megváltozott a társadalmi környezet a pártok körül: a jelenlétük és az anyagi támogatásuk csökken, amikor valaki kicsit jobban áll, jön az Állami Számvevőszék és „botrányt csinál” náluk. A Fidesz szervezete viszont társadalmi, politikai és gazdasági értelemben lenyúlik a legkisebb településekig is.

- Bizonyos politikai szereplők megpróbáltak ezzel a trenddel szembeszállni, és a Fidesz nagyon direkt eszközöket vetett be arra, hogy ezeket az embereket eljelentéktelenítse, megrágalmazza, karaktergyilkos kampányokat indítson ellenük. Amikor valaki kicsit aktívabbá válik az ellenzéki mezőnyben, teljes erővel ráugrik a fideszes médiauralom és megpróbálja kitaszítani a politikai életből.

- „Világosan látjuk, hogy a Fidesz saját maga sírásója” (ahogy erről korábban nálunk is beszélt), egyre jobban gyengül, nem bír nemzetközi szinten az EU-val, de olyan sikeresen dolgozott idehaza az ellenzék legyengítésén, hogy Magyarországon az ellenzéki tömegmozgalom, tömegérzelem és az ellenzéki pártok teljesen szétváltak egymástól. A humor kategóriájába tartozik, amikor valaki dörömböl és azt mondja, hogy „Készülünk”. Mire készülnek?

- Hogy a Fidesz a saját sírásója, az nem optimista forgatókönyv. Itt keserves, hosszú vándorlás következik a sivatagban. Aki azt mondja, hogy tud politikai választ adni arra, hogy lehet ebből kikeveredni, az félrevezetően jár el. Magyarország előtt nagyon kínos, nehéz 2-3 év áll. Azt szerinte lehet látni, szakaszolni, hogy fog összeomlani a Fidesz-rendszer a saját tevékenysége eredményeként összeomlani. De abból semmit nem látni, hogy ezen pusztulás után valami életképes új kormányzat összeállni.

- Sajnos magát az ellenzéket kell leváltani abban az értelemben, hogy az ellenzék nem akcióképes, nem alkalmas arra jelen formájában arra, hogy elindítson egy másik utat Magyarországon. Nagy részük nem ismeri, hogy mi történik Európában. Sok várakozást fűztek a Momentum megjelenéséhez, de rajtuk is a hervadás jeleit látni az utóbbi években, mivel ők is a sivatagban próbáltak növényt ültetni.

- A Fidesz rá fog omlani a magyar társadalomra, ebből nincs kiút, fölemészti önmagát. Minden szférát tönkretesz, példaként említette az egészségügyet és a közoktatást. Nemcsak politikai, hanem működési válság is van. „Ki kellene tenni a táblát Hegyeshalomnál, hogy Magyarország nem működik, jó napot kívánunk”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.