2022. szeptember 10., szombat

MIGRÁNCSOK A TOJÁSBAN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.09.10.


Orbán Viktor határvadászokat avatott. Szép volt az ünnep lovakkal, szúrós tekintetű ünnepeltekkel, az emelvényen nemzetünk nagyjaival, doktorminiszterelnök urunk mellett Pintér belügyessel, és Rétvári kádéenpéssel. Ez utóbbi szerepét nem látjuk a képletben, hacsak nem a jóistent hozta el a zsebiben, akárha Svejk tábori lelkésze, aki a csatába indulókat részesítette a malasztban. Orbán nem szereti a pocakos tábornokokat, mi nem kedveljük a potrohos miniszterelnököket, sem a sleppjét, akik megint abban a tévképzetben leledzettek, hogy valami fontos dolognak a részei, pedig csak árnyképek a falon.

Nagyon régen ültem én kettesben egy presszó asztalánál Orbán Viktorral, hogy interjúilag beszélgessünk, de megkért, hogy még hadd farigcsáljon a beszéden, amit utána készült elmondani a téren rá váró, még nem elhülyített embereknek. Így az a beszéd sem volt akkora ökörség, mint amilyenekkel mostanság előáll. Tehát vagy a nép hülyült el, vagy Orbán, de a nívó meredeken zuhant le a mostani szintre, amikor már csak jelszavak vagy azok foszlányai maradtak. Amikor viszont doktorminiszterelnök urunk emelkedett szeretne lenni, akkor fogalmazványaiban képalkotáshoz folyamodik, akárha alanyi költő.

A határvadászok, hogy elszántságuk növekedjen, fontosságérzetük fokozódjék, megtudták egyetlenünktől, hogy a haza olyan határ nélkül, mint a tojás héj nélkül, és máris előttünk volt egy komplett, tyúkszaros baromfiudvar. Ennél többet határvadásznak tudni nem kell, valószínűleg nem is tud, ezért doktorminiszterelnök urunk elmagyarázta a reájuk váró tengernyi, s emellett ménkű nagy feladatot, mert mint megint csak képileg leföstötte, a magyar határvédelmi rendszer „ellenáll az illegális migráció legmagasabbra felcsapó hullámainak is”. Látjuk ím a tojás körül háborgó migráncstengert a tajtékaival mind.

De ez nem elég. Ha a határvadász nincsen megáldva képi látással és gondolkodással, hogy ez az óceán felkeltse benne a tettvágyat, receptet is kap a mindennapokhoz, illetve kapott egyetlenünktől, ekképp: „A migránsoknak meg kell érteniük, hogy itt úgysem jöhetnek át, és önök azok, akiknek ezt meg kell értetni velük, mert önök határvadászok feltartóztatják, ha kell megkeresik, megtalálják, elfogják és határozottan ki is tessékelik őket Magyarországról. Egytől egyig. Nincs kivétel.” Hát, én nem tudom. Ha a migráncs nem érti a magyari szót, hogy mennyé migráncs haza, akkor lehetnek még bajok. Főleg, ha bent vannak már a tojásban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.