2022. szeptember 1., csütörtök

TÁJKÉP ISKOLAKEZDÉS ELŐTT

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: TRENCSÉNYI LÁSZLÓ
2022.08.26.


Az augusztusi napokban a 80 éve, növendékei közt a treblinkai haláltáborban elpusztított író-orvos-pedagógus, Janusz Korczak emlékére rendezett, a szomorú tartalomhoz illő megrendültségben lezajlott online beszélgetésen (amolyan minikonferencián) – ha lehet – még megrázóbb hozzászólást hallgattunk úgymond a „végekről”. Iványi Júlia, a budapesti MÁV-telepi iskola tanítója először felidézte a Wajda-filmből is emlékezetes perceket, amikor a gyerekek menete, az élen a varsói Öreg Doktorral elindul a vagonok felé a végzetes, utolsó „kirándulásra”. Ezután Júlia a saját tanítványainak sorsát hozta szóba. Ebbe az intézménybe járnak egyébként az Erdős Virág által is megénekelt-megsiratott Hős utcai gyerekek is. A rövid beszédből kitűnt, a kidőlt-bedőlt falú régi iskolaépületben szívesen tartózkodnak a gyerekek, megtanultak beszélgetni egymással, közös iskolai életükről döntéseket hozni, és még megannyi szociális kompetenciával gazdagodnak itt, a Wesley-iskolahálózat intézményében – örömmel és gyarapodó jóindulattal. Megtudtuk, a felügyelő minisztériumnak ennyi pedagógiai eredménynek nem elég: a teljesítménymérések mutatta alacsony szintre hivatkozva megvonta az állami támogatást az iskolától. A tanítónő – aki pedagógiai hitvallását, módszertani kultúráját (például a diákönkormányzatot illetően) a gyermeki jogok úttörőjétől, Janusz Korczaktól tanulta – szavait mondhatni optimistán zárta. Reméli – mondta –, az ő növendékeire mégsem vár olyan tragikus sors, mint az egykori varsóiakra. Talán – volt az utolsó szava – nem fogják fegyveres, kutyás őrök kísérni a MÁV-telepi iskolás gyerekeket.

Ez a mégiscsak szomorú epilógus egy pár perces hozzászólásban talán meg is határozza közérzetünket a 2022/23-as tanév kezdetére.

Mit várjunk? Mit várhatunk? Milyen újabb ordas eszmék zúdulnak az iskola világára, s mely „őspatkányok” terjesztenek újabb kórokat?

Annyit már tudunk, hogy a működőképesség határait éri el a képzett tanárok, tanítók, óvodapedagógusok hiánya. A megöregedett, megfáradt, kiégett, más pályán boldogulást keresők helyébe nem lépnek új nemzedékek. Pláne nem lépnek világjobbító – nem bánom az utalást a „fényes szellők” nemzedékének hittel induló „világmegforgatóira” – elszánással a pályára. Mi lesz a pályán maradtakkal? Felőrli őket is a helyettesítések (ráadásul megfizetetlen helyettesítések) favágásnyi mértéke? Vagy erejüket végső próbára teszi majd a kénytelen-kelletlen megnövelt csoportlétszám, a bejáró (a szegregátumokból már az óvodai szocializáció hatásaitól is megfosztott) gyerekek jobb sorsra érdemes, korán elvadult hada?

Az alig fűthető, múzeumból vagy pincéből előcipelt füstös vaskályha gyönge melegében? Az étkezési normának ciberelevesre se elegendő csökkentése nyomán milyen ételt adagolnak majd a neurotikus konyhás nénik?

Vagy nem is ilyen komor a kép? Hiszen a hideg vagy a járvány hamarabb „hazazavarja”, otthon tartja majd a tanulókat. S újra kezdetét veszi az „online oktatás”? A technikai ellátás nem sokkal jobb, mint a legutóbbi karanténvilág idején, a pedagógusok sem lettek felkészültebbek, az online-tanulássegítés programjai messze nem érik el a világszínvonalat. Marad a látszat. Tanár is, diák is bekapcsol, tanár előad (abban a hitben, hogy értik, jól értik szavait, s még a ppt-megosztás is sikerült). Diák meg hallgat. Az ügyesebbje trükközni is tud: ott is lenni a virtuális tanteremben, meg nem is. Már ha lesz hozzáférése, lesz a családban használható gép (legyen példánk – hogy ne dramatizáljuk túl a helyzetet – egy többgyerekes középosztályi család kétszobás lakásban, ahol legalább az egyik szülő „home office” dolgozik). A legutóbbi karanténvilág idején kutatások szerint – a minisztériumi sikerpropaganda mellett – a tanulók legalább 20 százaléka „tűnt el” az oktatási folyamatból.Fűteni otthon is kell, az áram is fogy. Vagyis a „rezsicsökkentés csökkentése” az amúgy „ingyenes iskolázás” költségeit egyszerűen áthárítja a családra: bizonyára átlépik a kiszámított „átlagfogyasztást”...


AZ ÉS 2022/34. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.