2023. február 25., szombat

MÁR NEM FELTÉTLENÜL AKKORA A KÜLÖNBSÉG EGY GIMNÁZIUM ÉS EGY TECHNIKUM KÖZÖTT

G7.HU
Szerző: HOLTZER PÉTER
2023.02.25.


A köztudatban még mindig nagyon degradáló tud lenni néha, hogy ha azt mondjuk, hogy a gyerek technikumba és nem gimnáziumba jár. Holott már rég nem ezt a világot éljük. Egy picit muszáj az emberekben átformálni ezeket a gondolatokat – mondta Gál-Berey Csilla, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumának igazgatója a G7 oktatási témájú podcastsorozata, a 28. óra új részében.

Az elmúlt években jelentős változások mentek végbe a magyarországi szakképzésben, aminek az egyik következménye, hogy a különféle intézménynevek is sokszor változtak. A Petrik például korábban szakközépiskola volt, majd a 2010-es években szakgimnázium, a 2020-as szakképzési törvény alapján pedig technikum lett. Ezek azok a szakképző intézmények, amelyek szakma mellett érettségit is adnak. A technikusképzés alapjáraton 5 éves, az első két év az ágazati alapoktatásról, a további három év pedig a szakirányú oktatásról szól. Gál-Berey Csillával az átalakulás részleteiről, és tágabban a szakképzés helyzetéről beszélgettünk.

A Petrik igazgatója szerint a 2020-as reform konkrét hatásairól még korai lenne ítéletet mondani, de bizonyos trendek már egyértelműen beazonosíthatóak. Az egyik ilyen, hogy a technikumok sok szempontból rugalmasabban tudnak működni. „Nagyon nagy változáson mentek át ezek az elnevezések, de mögötte az oktatás nem alapjaiban változott, hanem inkább a nézőpontja változott meg” – mondta.

Erre az egyik példa hogy amíg korábban rögzítve volt, hogy hány órában és pontosan mit kellett tanítani, most inkább ahhoz igazítják a képzést, hogy egy adott szakma esetén a tanulónak milyen képességekkel kell rendelkeznie a képzés elvégzése után...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.