2023. szeptember 9., szombat

ENYHÍTENI KELL A TANÁRHIÁNYT, MOST MÁR AKÁR ELSŐÉVES EGYETEMISTÁKAT IS FELVESZNEK ISKOLAI MUNKÁRA A TANKERÜLETI KÖZPONTOK

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2023.09.09.


Van olyan intézmény, ahol a fiatalabb egyetemista tanárjelöltekre egyszerűbb feladatokat bíznak – például napköziztetés vagy felügyelet –, de az is előfordul, hogy eseti helyettesítésekre, tanórák megtartására is beosztják őket.


Már nemcsak utolsó éves tanárszakos egyetemistákat, hanem bármilyen évfolyamon tanuló pedagógushallgatókat, akár elsőéveseket is felvesznek iskolai munkára a tankerületi központok, hogy így enyhítsék a tanárhiányt – értesült több forrásból is a Népszava. Van olyan intézmény, ahol a fiatalabb egyetemista tanárjelöltekre „egyszerűbb” feladatokat bíznak – például napköziztetés vagy felügyelet –, de az is előfordul, hogy eseti helyettesítésekre, tanórák megtartására is beosztják őket. Végzős tanárszakos hallgatók bevetésére már az előző tanévben is volt példa, a kormány törvényben is megerősítette, hogy szakképzettségük megszerzéséig, legfeljebb egyéves időszakra óraadóként lehessen alkalmazni őket, de ez az alacsonyabb évfolyamokra járókra nem érvényes.

Ugyanakkor átalakult a pedagógusképzés, az egyik változás, hogy az egyéves szakmai gyakorlatot kettébontották, ami azt jelenti, hogy az első félévet leszámítva minden félévben gyakorlaton vehetnek részt a hallgatók valamilyen iskolában, ez magába foglalja az óralátogatást és a tanítást is, de utóbbi csak 15 órát jelenthet. Az új pedagógus életpályatörvény (státusztörvény) bevezetésével pedig fellazultak a foglalkoztatási szabályok, több esetben már nem kell pedagógusdiploma ahhoz, hogy valaki iskolában tanítson. Ide tartozik például a testnevelésóra, honvédelmi ismeretek óra megtartása, szakgimnáziumokban a művészeti és a szakmai tantárgyak tanítása. Továbbá lehet tanítani természettudományos tantárgyakat úgy is, ha valakinek például csak biológia vagy kémia szakon szerzett diplomája van, de vállalja, hogy öt éven belül megszerzi a tanári szakképzettséget...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.