2023. szeptember 6., szerda

MEGNÉZTÜK, HOGYAN FARAGTA SZINTE NULLÁRA A FŐVÁROSI FEJLESZTÉSEKET LÁZÁR JÁNOS

TELEX
Szerző: TENCZER GÁBOR
2023.09.06.


Kedd este jelent meg a Magyar Közlöny, benne egy jogszabállyal, ami szerint számos fővárosi és néhány vidéki fejlesztést töröl a kormány a „rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében”. Mivel a közlönyben leginkább kormányrendeleteket nevesítenek, megnéztük, mi van a jogszabály mögött.

A kedd esti kormányhatározat az Egyes budapesti és vidéki közösségi fejlesztésekről szóló Korm. határozatok módosításáról és visszavonásáról” névre hallgat, és a következő pontokból áll:

1. A 2024. évi budapesti olimpia megrendezéséhez kapcsolódó közlekedési infrastruktúra-fejlesztések tervezéséről szóló kormányhatározat visszavonása:

- S-Bahn-fejlesztés – az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése érdekében háromvágányú kapcsolat tervezése Kelenföld és Ferencváros állomások között, valamint új elővárosi megállók kialakítása – lehúzva.

- A 150-es vasútvonal Soroksári út menti nyomvonalának áthelyezése a Határ út és a Kvassay Jenő út közötti szakaszon – lehúzva.

- Galvani úti közúti híd és kapcsolódó úthálózat építése – lehúzva.

- A H6-os ráckevei HÉV-vonal fejlesztése – lehúzva.

- A H7-es csepeli HÉV fővárosi villamoshálózatba való integrálása – lehúzva.

- A Millenniumi Földalatti Vasút rekonstrukciója és akadálymentesítése, új megálló létesítésével az 1-es villamos Kacsóh Pongrác úti megállójánál, valamint a vonal meghosszabbítása a Vigadó térig – lehúzva.

2. IKOP-keretről szóló kormányhatározat 76e sorának visszavonása, azaz Albertfalva megállóhely és Külső Körvasút új megállóhelyeinek tervezése – lehúzva.

3. A Dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének fejlesztéséről szóló kormányhatározat 3-as pontjának törlése. Most a Tétényi úti Szent Imre kórház tölti be a Dél-budai Centrumkórház szerepét, de évek szó van szó egy új „szuperkórház” építéséről a M1–M7 közös szakaszánál, a Dobogónál. Autópálya-átépítés, két új autópálya csomópont – lehúzva.

4. A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról szóló kormányhatározat egyes pontjainak törlése: Budapesti Xtrém Szabadidő Park, Dunai Evezős Központ, fedett pályás atlétikai multifunkciós csarnok – lehúzva.

5. A budapesti vasúti pályaudvari rendszer fejlesztéséről szóló kormányhatározat visszavonása: Déli pályaudvar – Nyugati pályaudvar vasúti összekötő alagút, Déli Körvasút, Keleti pályaudvar fejlesztés, vasúti rozsdaövezetek funkcióváltása, átfogó, új menetrendi koncepció, új, a városi kapcsolatokat javító vasúti megállóhelyekre az elővárosi vasútvonalak és a fővárosi tömegközlekedési hálózat találkozási pontjainál – lehúzva.

6. A fővárosi közúthálózat fejlesztéséról szóló kormányhatározat egyes pontjainak törlése: Galvani híd, Ferihegyi út és Galvani levezető út kapcsolódása, 7,6 milliárd forint biztosítása rá – lehúzva.

7. A budapesti agglomeráció közlekedési módváltásáról szóló kormányhatározat egyes pontjainak törlése: átfogó budapesti agglomerációs kerékpárhálózat-fejlesztési stratégia, tanulmányok készítése – lehúzva.

8. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola fejlesztéséről szóló kormányhatározat visszavonása.

9. A Kelenföldi Duna-parti Sétány megvalósításáról szóló kormányhatározat visszavonása: a Galvani hídhoz kapcsolódó, annak budai hídfőjénél a Duna mentén végighúzódó magas színvonalú zöld, gyalogos és kerékpáros folyosó, a Kelenföldi Duna-parti Sétány – lehúzva.

10. Az egykori Józsefvárosi pályaudvar és az egykori MÁV Északi Járműjavító területén megvalósítandó közcélú beruházások közlekedési kiszolgálásáról szóló kormányhatározat visszavonása: új vasúti megálló a Közlekedési Múzeumnál, gyalogos, kerékpáros, népligeti kapcsolódó utak – lehúzva.

11. A városmajori közparkfejlesztésről szóló kormányhatározat – visszavonva.

12. A Gellért-hegy fejlesztéséről szóló kormányhatározat egyes pontjainak törlése:
Gellért-hegyi közpark átfogó közterületi megújítása és szabadidős pihenőparkként történő fejlesztése, az előkészítésre szánt 1,5 milliárd forint – lehúzva.

A visszavonások főleg fontos vagy kevésbé fontos fővárosi infrastrukturális beruházásokról szólnak, de az egyensúly látszata miatt hozzávettek néhány vidéki kulturális vagy sportcélú beruházást is.

13. Hortobágyi Deportálások Emlékhelye előkészítéséről szól kormányhatározat – visszavonva.

14. A Recski Nemzeti Emlékpark fejlesztéséről szóló kormányhatározat – visszavonva.

15. A gödi Adatközpont-beruházásról szóló kormányhatározat – visszavonva.

16. A debreceni velodrom előkészítéséről szóló kormányhatározat – visszavonva.

Mi maradt?

Négy budapesti beruházást kiemel a jogszabály, amikkel egyetért a kormány, azaz nem törlik, csak módosítják azokat:a Városliget közlekedésének fejlesztése;

- a Gellérthegyi Sikló;
- a reptérre vezető út fejlesztése;
- a vasúti állomásokhoz tartozó P+R, B+R parkolók építése.

Csakhogy

A Városliget közlekedési rendszerének átfogó átalakítása helyett az új szövegrész már csak az átalakítás előkészítéséről szól.

A Gellérthegyi Sikló építésének gyakorlati (a közparkkal közös), 1,5 milliárdos támogatása helyett már csak elvi támogatás maradt.

A reptéri út (Üllőit út – Határ út) fejlesztésénél kivették az összes konkrétumot (felüljárókat, kapcsolódást a Galvani híd levezetőjével), maradt egy felkérés megvalósíthatósági tanulmány és egyéb tervek elkészíttetésére.

Végül pedig a P+R, B+R parkolók építése estében is csak az előkészítést támogatja a kormány...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.