2023. december 12., kedd

FARKASHÁZY TIVADAR: TÉNYLEG SZAROK ÉN ARRA, MIT ÍR RÓLAM A BOHÁR MEG A BAYER, AZ ÍRÁSAIK KÖVETKEZMÉNYE ÜT SZÍVEN OLYKOR

24.HU
Szerző: NAGY JÓZSEF
2023.12.12.


Immár jogerős bírósági ítélet igazolja, hazugság, hogy „Farkasházy Tivadart mindig boldoggá teszi, amikor kikap a magyar válogatott, mert szerinte ez is mutatja Orbán Viktornak a labdarúgással kapcsolatos elhibázott politikáját.” Értsd: Farkasházy Tivadar mindig is a magyar válogatottnak szurkolt, szurkol, szurkolni fog. Interjúnkból pedig az is kiderül, hogy alanyunknak mi köze a sporthoz, a sportolókhoz, és hogyan lett drukker.


Kinek szorított a bolgár-magyaron?

Ha elhatároznám se tudnék a magyarok, önmagunk ellen szurkolni. Zsigerileg képtelen lennék rá. Az egész életemet sportbolondként és magyarként, vagyis magyar drukkerként éltem le, ezért is méltatlan, hogy a Fidesz-média évek óta azt hazudja rólam, hogy a magyar válogatott ellen szurkolok, de most végre bírósági ítélet mondja ki, hogy…

Előbb annyit még: ahhoz mit szólt, hogy a DK sajtótájékoztatóján Kálmán Olga és Molnár Csaba magánügynek minősítette, hogy Dobrev Klára kinek drukkolt?

Értetlenül állok előtte. Képtelen helyzet.

Mit ért Magyarországból az a politika, mely előtt nem világos, hogy aki a futball, pláne a nemzeti válogatott ellen szól, az kapásból milliónyi szavazót taszít el magától? Hogy nem világos, hogy az a Fidesz által felrajzolt legalapvetőbb politikai törésvonal, hogy aki fideszes, az magyar, aki meg nem fideszes, az nem magyar, és ha a vezető ellenzéki párt nem hajlandó kimondani, hogy hajrá magyarok, azzal gránitba vési ezt a hazug felosztást?

Hatalmas szerencse, hogy az ellenzék csupán ezt az egyetlen dolgot nem érti, minden más problémára tökéletes választ dolgozott ki. De én szívesebben beszélnék a bolgár-magyarról, aminél izgalmasabb meccset keveset láttam. Az interneten végzett, sosem focizott szakértők tolódásos védekezésről és passzsávokról papolnak, miközben hajszálon múlott a sporttragédia. Indult azzal, hogy hiányzott három állandó játékosunk. A Nemzeti Sport megszavaztatta az olvasókat arról, hogy kik legyenek a kezdőben, és a többség egy híján eltalálta a névsort, vagyis gyakorlatilag nem lehetett másokat pályára küldeni. Ilyen se nagyon volt az utóbbi harminc évben. A meccs elején gyorsan lőttünk egy gólt, úgy tűnt, sima győzelem lesz, de egyenlítettek a bolgárok, akiktől eztán kiállítottak egy játékost, ám ahelyett, hogy kihasználtuk volna az emberelőnyt, két véleményes sárgával tőlünk is leküldött valakit a bíró, majd befújt a bolgároknak egy ajándéktizenegyest, olyan ütközés után, ami kosárlabdában sem szabálytalan, belőtték, vezettek. A legeslegvégén, a hosszabbítás utolsó percében, amikor minden veszni látszott, szabadrúgást kaptunk. Ez Shakespeare-nél már a nyolcadik felvonás, és jött a fenomenális Szoboszlai! Valaki azt posztolta róla, hogy aznap gyengén játszott, amiről az jut eszembe, amikor annak idején Deák Bambáról írták, hogy „a hat gólján kívül semmi mást nem csinált”. Szóval jött Szoboszlai, ez a huszonhárom éves vérprofi zseni, félméterrel odébb tette a labdát, nem előre, még csak nem is beljebb, csak tán hogy jobban álljon lábra, na, erre szívesen rákérdeznék nála, de a lényeg, hogy aztán úgy rúgta meg, olyan pörgést tett bele, hogy becsapott mindenkit, leginkább a bolgár védőt, aki alászaladt a beadásnak, gól.

Őrült dráma. Ha nincs ez a gól, kikapunk, és három nappal később úgy érkeznek Budapestre az esélyhez jutó montenegróiak, hogy vért ittak, és ha győznek, ők utaznak az Eb-re, mi meg nem.

Elúszhatott volna Marco Rossi szövetségi kapitány több évi szisztematikus munkája. Ha ez egy hollywoodi film, azt mondom, sok, vegyünk vissza, ezt már ember el nem hiszi. A mindig laza Szoboszlai szinte sírt a meccs végén, akkora feszültség munkált benne, annyira fontos volt neki a kijutás. Pedig egyik héten a Chelsea-vel játszik, a másikon a Cityvel, aztán a Manchester Uniteddel. És most azt nyilatkozza, hogy „legalább izgultunk”. Megemelem előtte a kalapomat. És Rossi előtt is megemelem. És George Hemingway előtt is megemelem, aki a Honvéd tulajdonosaként megtalálta és idehozta nekünk Rossit az olasz harmadosztályból. Igazából két kései, meglepő és fantasztikus karrier bontakozik ki előttünk: az egykor Mancinivel együtt focizó Marco Rossié és a huszonnyolc éves Varga Barnabásé, aki négy éve még az osztrák másodosztályban játszott. Rossi elkötelezett szakember, futballőrült, az unokám U15-ös meccsén találkoztam vele, egy barátja fiát nézte meg, és végig feszülten figyelte a gyerekek játékát. És akkor hadd hozom ide az én történetemet, a bírósági ítéletet…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.