2024. január 23., kedd

A KSH VEZETÉSE MÁR CSAK AZZAL TÖRŐDIK, HOGY MIT MOND A KORMÁNY ÉS ORBÁN VIKTOR

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.01.23.


Három szabálytalanságot is elkövetett a Központi Statisztikai Hivatal a háztartásienergia-infláció számítása kapcsán – hívta fel a figyelmet Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke. Az ellenzéki országgyűlési képviselő szerint nem azzal, hogy módszertant változtattak, hanem azzal, hogy miként tették ezt meg. Az egyik, hogy évközben hajtották végre, a másik, hogy nem használtak úgynevezett Janus-időszakot, a harmadik pedig, hogy nem tették nyilvánossá, honnan számolták a súlyokat az új módszertannál. „Ezek olyan dolgok, amelyeket egy jól működő, normális statisztikai hivatal nem tehetett volna meg” – mondta a szakember, aki elsőként még novemberben, a Hírklikk hasábjain hívta fel a figyelmet arra, hogy nagyon „érdekesen” számolja a KSH a háztartási energia árának alakulását.


A 24.hu hétfőn megjelent nagyobb cikke irányította ismét rá a figyelmet arra az anomáliára, amiről elsőként portálunkon írt – még tavaly novemberben – Mellár Tamás. Abban ugyanis, hogy sikerült 10 százalék alá (9,9 százalékra) szorítani az inflációt, jelentős szerepe volt a módszertan megváltoztatásának (erről itt írtunk részletesen) – erre hívta fel a figyelmet a KSH korábbi elnöke, országgyűlési képviselő.

A 24. hu most megjelent cikke abból indul ki, hogy zsinórban négy hónapon keresztül nagyobb volt az elemzők által előre jelzett infláció annál, mint amit végül a KSH közölt. Mindeközben viták zajlanak az energiainfláció mérése körül, az Eurostat konzultációt kért. Hiába indult be a fűtési szezon, a KSH akkor is hónapról hónapra csökkenő energiaárakról adott számot, ennek kapcsán felmerült, hogy a hivatal a fogyasztási jelleggörbe adatait használja a méréseinél, amiről viszont módszertani ismertetőjében nem tesz említést. A portál – amely elemzők véleményét is megkérdezte az ügyről – arra is emlékeztet, hogy mindez érdekes módon egybeesik a KSH-nál történt vezetőváltásokkal. A hivatal azóta éppen olyan adatokat szállított, mint amilyeneket a kormányzat remélt, köztük az emlékezetes 9,9 százalékos októberi inflációs adattal, amelynek egyes elemzők szerint (Mellár Tamással az élen) 11–12 százaléknak kellett volna lennie...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.