2024. január 22., hétfő

FICO SZLOVÁK KORMÁNYFŐ MINTHA ORBÁN PAPAGÁJ-KOMMANDÓSA LENNE - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2024.01.22.


"Ukrajna nem független és nem szuverén ország, az Egyesült Államok gyakorol kontrollt felette" – állítja Robert Fico. Ennek ismeretében igencsak érdekes lesz a szlovák miniszterelnök szerdai találkozója ukrán kollégájával, Denys Shmyhallal Ungváron.


Kilencven perccel az aszteroida becsapódása előtt figyelmeztetett a NASA, mi várható Nyugat-Berlin felett 21-én, vasárnap hajnalban. Szerencsére a kisbolygó tényleg nagyon pici volt, mindössze 1 méteres átmérőjű, így igazából veszélyt sem jelentett, és minden bizonnyal szétporladt a földre érkezésekor. [Kisbolygónak nevezzük a szabálytalan alakú, tömör, törpebolygóknál kisebb égitesteket. Átmérőjük 1 métertől 1000 kilométerig terjed – a szerk.]

A hír azért került ide, mert nem sokkal a becsapódása előtt észlelte az "aszteroida vadászként" ismert Sárneczky Krisztián, akinek nem ez az első ilyen felfedezése. Tavaly Franciaországban ért tetten efféle planetoidát, előtte a Jeges tengeren, összesen 8 alkalommal. Nevét jegyzik is a szakmában. S az aszteroidáét is Sar2736 néven – tudósított az EarthSky nemzetközi kozmoszportál, amit aztán még a CBS News is ismertetett. Összegyűjtött pár felvételt is, például nemcsak Berlinből, de Prágából is láthatjuk a kisbolygó zuhanó repülését.

Fico szerint Ukrajnát az Egyesült Államok irányítja

Az AFP francia és a többi jelentős hírügynökség is felfigyelt Robert Fico szombati rádióinterjújára, amelyben bejelentette, nem támogatja Szlovákia az ukránok uniós és NATO-tagfelvételét és további segélyeket sem fog küldeni a háborúban álló országnak. Szerinte Ukrajna nem független és nem szuverén ország, az Egyesült Államok gyakorol kontrollt felette. Viszont ennek ismeretében igencsak érdekes lesz szerdai találkozója ukrán kollégájával, Denys Shmyhallal Ungváron. Előre bejelentette, hogy „meg fogom neki mondani, megvétózom EU- és NATO csatlakozási kérelmüket. Ugyanis ellenkező esetben jönne a III. világháború.” Közölte, az egyik legkorruptabb országnak tartja Ukrajnát, s ki tudja hova került az a sok segély, amit a világ küldött nekik. Szerinte a konfliktusnak nincs jó megoldása, hacsak fel nem adja területei egy részét Oroszország számára. Irreálisnak tartja hinni abban, hogy az oroszok feladnák a harcot és távoznának Ukrajnából. Ugyan a szövegben nem utal, de képben igen, hogy nemrég szorongatta meg Budapesten Orbán Viktor kezét és ott nyilván kapott egy kis fejtágítást is.

A Pénzügyminisztérium is átköltözik a budai várba

A Hong-Kong-i BNN Breaking portál is felfigyelt arra, hogy a magyar nemzetieskedő, öntudatébresztő program része lett a Pénzügyminisztérium budai várba történő visszahelyezése 76 év elteltével. A József nádor térről a patinás épületbe költözik a Varga Mihály vezette tárca, a régi épületet visszaadják a bankszektornak, merthogy eredetileg 1909-ben a Magyar Általános Hitelbank kezdte meg itt a működését, de a cikk megjegyzi, a kommunista érában nem érezték szükségét a II. világháború utáni újjáépítés keretében a Budai vár intézeti restaurációját.

Orbán az EU egységét játssza ki a Putyin-kártyával

A Covent Garden-i székhellyel rendelkező londoni lap, az EU Today Orbán Putyinnal szoros kapcsolatát elemzi, keresve a jó viszonyt megalapozó összefüggéseket. Közös bennük például a liberális Nyugat hanyatlásának hirdetése. Az ellenük irányuló nyugati kritikát mindketten a belügyekbe való beavatkozásként értékelik. Orbán pragmatikus szemlélete és az ország az orosz energiától való függősége teremtette meg a két ország közti kiváló kapcsolatot, ami viszont visszatetszést kelt az EU-ban. Ez egyik oka lehetett a Strasbourgban az EP által most elfogadott Magyarország ellen irányuló határozatnak. Hiszen Orbán az EU egységét játssza ki a Putyin-kártyával.

Új tengely alakulhat Orbán ellen

Az Abu-Dhabiban működő The National News az uniós választási kampány várható fordulataira hívja fel a figyelmet, először is arra, hogy a hagyományos német-francia tengely gyengülőben, nézeteltérések vannak a gázai háború és a migrációs problémák megoldásának kérdésében, nem beszélve az uniós katonai – elsősorban – légvédelem megteremtéséről, amit Emmanuel Macron szorgalmaz. Lengyelország csillaga jelenleg felfelé tart, de mellette ott tündökölhet Orbán Viktor is, aki jelezte már, semmilyen pénzzel nem zsarolható, ha menekültekről van szó, őket nem fogadja be büntetésfizetés ellenére sem. Az ET elnökének idő előtti távozása posztjáról a kampányra való hivatkozással pedig helyet teremthet Orbán számára a közelgő magyar soros elnökségnek köszönhetően is. Az elemzés gyengének tartja Olaf Scholzot, nemcsak a világpolitikában, – például Davosba se ment el igét hirdetni Macronnal ellentétben –, és az otthoni problémákkal, legfőképp a migrációval és a szélsőséges AfD-vel sem tud mit kezdeni. Mindenesetre várható egy újabb, kibővült tengely létrejötte lengyel-francia-német vonalon, akiknek feladatuk lenne Orbánt helyrerakni – ekképp látják a helyzetet a Egyesült Arab Emírségekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.