2024. január 22., hétfő

MI HOZ TÖBBET A MAGYAR GAZDASÁGNAK, EGY KILÓ SZALÁMI VAGY EGY KILÓ AUTÓ?

G7.HU
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2024.01.22.


Érdekes összevetésre ad lehetőséget, hogy a BYD szegedi autógyára részben azon a telken valósul majd meg, amelyen korábban a Pick Szeged Zrt. egy új szalámiüzem létesítését tervezte, de végül egy másik terület mellett döntött. Korábbi rövid cikkünk után most alaposabban megnézzük, mit jelent ez a magyar gazdaság szempontjából.

Elöljáróban érdemes leszögezni, hogy más nagyságrendű a két befektetés: míg a BYD a megjelent információk szerint az ország legnagyobb beruházása lesz mintegy 1900 milliárd forinttal (5 milliárd euró jelenlegi árfolyamon), addig az új szalámigyár 60 milliárd forintból kijöhet. Igaz, ez egy néhány évvel ezelőtti szám, és mivel még csak a beruházás előkészítése zajlik, most már minden bizonnyal drágább lesz a megvalósítás, de így is legfeljebb a százmilliárdos nagyságrendbe kerülhet át.

Abból a szempontból azonban nagyon is érdekes az összehasonlítás, hogy két szimbolikus cégről van szó. A Pick a magyar élelmiszeripar egyik legrégebbi ma is létező vállalata, amelyet az alapító család az 1948-as államosítással veszített el, a rendszerváltás után számos fordulatot követően került Csányi Sándor tulajdonába. A szegedi szalámi 2007-ben az első uniós eredetvédettséget elnyert magyar termék lett, a Pick Téliszalámi pedig természetesen hungarikum.

A BYD nemrég a világ első számú elektromosautó-gyártójává vált, modelljei elkezdték meghódítani az európai piacot is. Szegedi gyárépítésével pedig hirtelen a kormány által 2010 óta propagált keleti nyitás új jelképévé vált, a beruházás számait felhasználva a miniszterek egymásra licitálva beszélnek a magyar gazdaság újabb és újabb beruházási rekordjairól. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter múlt héten a davosi világgazdasági fórumon egyenesen arról beszélt, hogy 2030-ig megduplázódik a jelenleg 100 milliárd eurós magyarországi működőtőke-állomány, a magyar export pedig a GDP 100 százalékára emelkedhet.

Ez alapján könnyen tűnhet úgy, hogy a Pick és általában a magyar élelmiszeripar a múlt, amelyre büszkék vagyunk és még mindig fontos ugyan, de nem lehet egy lapon említeni az akkumulátorgyárakkal és az elektromos autókat összeszerelő üzemekkel, amelyek a magyar gazdaság fényes jövőjét jelentik. Sőt, látszólag ez már most is lejátszott meccs, hiszen míg az ezredforduló körül még ugyanakkora volt a hazai jármű- és az élelmiszeripar kibocsátása, azóta az előbbi messze túlszárnyalta az utóbbit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.