Szerző: PARÁSZKA BORÓKA
2025.06.11.
Gyanakvásom alapja, hogy másfél évtizeddel ezelőtt rengeteg rossz előérzettel, kritikával figyeltem a lánykori nevén "polgári Magyarország", később NER-ként ismertté vált rezsim előkésztését. A "polgári körök" működését. A "polgár" szó felfutását.
Azt gondoltam, hogy nem történik más, mint az előjogok, a privilegizált helyzetek bebiztostása, az egyenlőtlenség kiélezése, a "nem polgári" (paraszt, proletár, deklasszált, marginalizált) Magyarország lesöprése a térképről. Egy olyan társadalmi osztály kiemelése, támogatása, amely amúgy is lépés- és tőkeelőnyben van a többihez képest.
Gyanakvásomnak és bizalmatlanságomnak határon túli oka is volt. Olyan közösségből, családból származom, ahol a "polgárjogok" megvonása, korlátozása, a "polgár" státuszból való kiebrudalás legalább négy generációs tapasztalat és trauma. Dédapáinkkal mostohán bánt. elárulta az Osztrák-Magyar monarchia - amelynek polgárai voltak. Nagyapáinkkal a királyi románia, a horthy rendszer, Gheorghiu Dej országa. Apáink a Ceausescu diktatúrának voltak megalázott fél vagy inkább negyed-polgárai. A rendszerváltás az én generációmat hitegette. Erdélyi magyarként Magyarország a kilencvenes években arra tanított, mit jelent az idegenrendészet, a tartózkodási engedélyért való kuncsorgás, a kutasításssal való fenyegetés. Románia arra, hogy mit jelent román útlevéllel könyörögni ritkán, különleges kegyként elnyerhető vízumokért. És természetesen mit jelent felnőni úgy, hogy az első szitok, amit mindig megkapsz, amit nem tudsz levakarni magadról: a hazátlan bélyeg. Egy idő után már nem is akarod levakarni. Mindenfajta polgári közösséggel, hivatallal, engedélyhez, paprírhoz, bélyegzőhöz, országhatárhoz kötött privilégiummal szemben mélyen gyanakvóvá és elutasítóvá váltam. Módszertanilag, elvből azt gondolom: a polgári demokrácia legalább száz évvel ezelőtt leszerepelt. A Buddenbrook-házat nemhogy felújítani nem lehet, de a helyét is benőtte a gaz. Ezért van az, hogy soha nem is kértem magyar állampolgárságot, és legszívesebben a romántól is megszabadulnék (nagyon nem könnyű elérni a hivatalos hontalan státuszt). így történhetett az, hogy Magyarországnak soha, Romániának csak névleg vagyok polgára, ámbár hazáim ezek az országok, és mélyen kötődöm is hozzájuk.
Különösebb engedély, jóváhagyás, iktatószám nélkül.
A másfél évtizeddel ezelőtt belengetett "polgári Magyarországhoz" fűződő kételyeim beigazolódtak. Sőt! A NER minden pesszimizmusomat, kritikámat, első perctől meglévő undoromat fölülmúlta. Pont olyan megbélyegző, önző, erőszakos rendszer lett, amilyennek elsőre sejteni lehetett. Egy idő után a "polgár" szót is elhagyta (mint kutya a bolhát). Helyét átvette a "magyar". Ma már, boldog, boldogtalan, kormánypárti és kormányt váltani akaró is úgy beszél az emberekhez, hogy "magyarként" szólítja meg őket. Egy ideig tiltakoztam emiatt, ma már nem magyarázom - innen Erdélyből - mi ezzel a gond. Fogalmam sincs már megértenék-e a "magyarok", miről beszélek - innen Erdélyből. Túl vagyunk az ilyen cizellált vitákon.
Most, hogy a NER-el való ellenállás újra a "polgári" köntöst öltötte magára gyanakvóbb vagyok, mint 15 éve.
A tegnap végighallgatott beszédek azonban, először életemben tudtak úgy szólni hozzám, hogy az évszázados, generációkon át öröklött gyanakvásom enyhült. Több szólamot hallottam, érveket. Nagyon sok féle szempontot. Személyes meggyőződést, átütő erejű indulatot. Mindenekelőtt és felett: felelősségvállalást. Embereket láttam egymáshoz, egymásról beszélni. Egymást meghallgatni! Ez tán a polgárság, és valami ilyesmi lehet a polgári közösség.
Persze, ne felejtsük: a Buddenbrook-ház nyomát is régen benőtte a gaz, és a dolgok a maguk kíméletlenségével igazán, minden határon túlról látszanak.
Akárhogy is, álljatok ellen polgárok! És legkeményebben ti: hazátlanok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.