Szerző: szavon.hu
2025.06.13.
A Tanítanékot Berta Bea képviselte. A meghallgatáson elmondott beszéde magyar nyelvű fordítását adjuk itt közre:
23 évig dolgoztam tanárként. 2022-ben néhány kollégámmal az iskolánkból polgári engedetlenségi akcióban vettem részt. Míg közülük többeket elbocsátottak, engem nem.
Továbbra is részt vettem polgári engedetlenségi akciókban. Idővel világossá vált, hogy a kormány szándékosan kerüli azokat a lépéseket, amelyek nyilvános felháborodást váltanának ki, ugyanakkor semmit nem kíván tenni az oktatás minőségének vagy hatékonyságának javítása érdekében. Ekkor döntöttem úgy, hogy felmondok és elhagyom a pedagóguspályát. Nem térek vissza, amíg az oktatás általános légköre és munkakörülményei alapvetően meg nem változnak.
Aktív tagja vagyok a Tanítanék Mozgalomnak, amelyet most itt képviselek. Személyes tapasztalataim, valamint a tények alapján szeretnék az oktatás magyarországi helyzetéről beszélni.
A magyarországi változások fokozatosan – különösen a külső szemlélők számára szinte észrevétlenül – mentek végbe, s lassú, de súlyos válsághoz vezettek. (Olyan ez, mint a közismert metafora a békáról, amely nem veszi észre, hogy melegszik a víz, amíg már túl késő.) Egy rövid, tanulságos kronológiát szeretnék bemutatni, amely a centralizációra, a Nemzeti Alaptanterv változásaira, a sztrájktörvényre és az egyház oktatásban betöltött növekvő szerepére fókuszál.
2010 óta az Orbán-kormányok fokozatosan kivonták a forrásokat a közszolgáltatásokból – leginkább az oktatásból, de az egészségügyből, a szociális ellátásból és a kulturális intézményekből is.
2012 és 2015 között az iskolák fenntartását központosították: egyetlen központi fenntartó szervezetet hoztak létre, és 60 tankerületet alakítottak ki. (Az önkormányzatok többé nem működtethetnek iskolát.) Az iskolaigazgatókat számos jogosítványuktól megfosztották. Az eredmény: nehézkes, nem működő intézményi rendszer.
Az intézkedések célja a hivatalos kommunikáció szerint az egységes színvonal biztosítása volt. Azonban nyilvánvaló, hogy a valódi cél a költségcsökkentés – figyelmen kívül hagyva az oktatás lehetőséget teremtő és esélykiegyenlítő szerepét. Ettől kezdve az iskolák nem rendelkeznek szabadon felhasználható költségkerettel. Ha nyomtatópatronra, folyékony szappanra vagy krétára van szükség, az iskoláknak ezt kérvényezniük kell a tankerületnél – a megfelelő adminisztratív határidők betartásával.
Az általam leginkább ismert tankerület és annak vezetője 45 iskoláért felelős. Nehéz elképzelni, hogyan lehetne ennyi, különböző profilú és tanulói összetételű intézményt hatékonyan irányítani, az egyéni szükségleteket is figyelembe venni. Egy ilyen merev, központosított rendszerben az egyetlen megvalósítható cél a költséghatékonyság lehet, a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásával.
Szintén 2012 és 2015 között vezették be az új pedagóguséletpálya-modellt, megszüntették a túlórapénzt, és megnövelték az adminisztratív és oktatási terheket. Kompenzációként inflációkövető, a minimálbérhez kötött bérezést ígértek – ezt azonban évekig elhúzták, és végülis a 2014-es szinten befagyasztották.
Az új köznevelési törvény hatálybalépését a pedagógusok elviselhetetlen nyomásként élték meg. 2016 elején a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete nyílt levelet tett közzé, amely nagy médiavisszhangot váltott ki. Sokan ekkor döbbentek rá a helyzet súlyosságára.
Ez vezetett a Tanítanék Mozgalom megalakulásához – gyakorló pedagógusok vezetésével. A mozgalom legnagyobb sikere a világos és következetes kommunikáció, valamint a közvélemény figyelmének felkeltése volt. Az oktatás ekkor lett téma a közbeszédben.
Válaszul a kormány minden, az oktatást érintő kritikát politikai támadásként kezdett el kezelni, amely a rendszer megdöntését célozza – állítólagos „ellenségek” irányításával: Soros György, volt kommunisták, ellenzéki pártok, az Európai Unió, sőt az Egyesült Államok…
2016–2023 között folytatódtak az oktatási tiltakozások – hol a szakszervezetek, hol a Tanítanék hívására, majd egyre gyakrabban a diákok szervezésében. A részvétel változó volt, 2016-ban 60 ezer, három éve, október 23-án 80 ezer főben csúcsosodott ki a létszám.
2016-tól a kormány negatív kommunikációba kezdett a tanárokról, és tovább folytatta a rendszer szétaprózását. Az egyházi iskolák már ekkor is az államiaktól eltérő jogi és finanszírozási szabályok alapján működtek. A szakképzés és a felsőoktatás más minisztérium alá került. Az egyetemi autonómiát megszüntették, az intézmények jó részét alapítványi formába szervezték ki, a kuratóriumokat kormányközeli szereplőkkel töltötték fel. Az igazgatókat és a tanárokat nyíltan vagy burkoltan eltiltották a nyilvános véleményalkotástól. A tanári közösségben félelem uralkodott el.
Ekkor jöttek az első megtorlások is: akik a mozgalom jelképeit viselték, háttérbe szorultak (pl. nem lehettek igazgatók, nem hosszabbították meg a szerződésüket). A civil szervezetek is célkeresztbe kerültek.
2020 szeptemberétől, a COVID idején vezették be az új Nemzeti Alaptantervet – érdemi egyeztetés nélkül. A szerzők kilétét sem hozták nyilvánosságra. A tanterv a kormánypártok ideológiájával átitatottá vált, a tartalmi terhek nőttek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.