2015. november 2., hétfő

NEGYVEN ÉV UTÁN SEM TISZTUL A KÖD A PASOLINI ÜGYBEN

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOGMAGAZIN
Szerző: Göbölyös N. László

noteverticali_it_pierpaolopasolini_5.jpg1975.november 2. Mindenszentek éppen kiment, Halottak Napja éppen beköszöntött. Ostia, a máskor oly barátságos tengerpart, a rómaiak kedvenc fürdőhelye azon a hajnalon borzalommá vált. Itt találták meg Pier Paolo Pasolini holttestét. Az 53 éves, világhírű filmrendezőt, akit hazájában íróként, költőként, nyelvészként és irodalomtudósként is tiszteltek. Láthatóan agyonverték. Hamar megtalálták a feltételezett gyilkost is, egy bizonyos Giuseppe „Pino” Pelosi nevű, alig 17 éves homoszexuális fiatalembert, akit, amikor letartóztatták, éppen Pasolini Alfa Romeo 2000 típusú kocsiját vezette
Pelosi akár egy korai Pasolini-film szereplője is lehetett volna. A Róma közeli Guidoniában született 1958-ban, az iskolából 12 éves korában kimaradt. A kis településen jól ismerték már kamaszkorától, mint piti bűnözőt, akit többször is letartóztattak rablás miatt. A fiatalkorúak börtönében verseket kezdett írni, gitározni tanult, dalokat komponált. Feltehetően a romlottság és a lelki szépség kettőssége vonzhatta hozzá Pasolinit. Lehet, hogy egy új Ninetto Davolit látott benne?

MIÉRT PONT KOCSIS?

TUAREG BLOGJA
Szerző: Szabó Gábor


Kocsis Máté közszereplő, politikacsináló, a Fidesz Szócsöve és a Nyolcker polgármestere. Ha nem ez volna, nem bántanám, mert minek. Akkor sem ütném, ha jól csinálná, amiket csinál, de ez eleve kizárt: aki a Narancsmaffiában szerepet vállal, akármekkorát, az jó ember nem lehet. Mátéka pedig nem is akármilyen szerepet visz náluk, épp most lett budapesti elnök, de erre majd még visszatérek, mert új pozíciója inkább a bukás előszele, mint előrelépésé. Szóval az Ő folyamatos támadása részemről semmiféle érzelmi háttérrel nem bír, egészen más oka van. Ha úgy tetszik: stratégiai megfontolás. Az ellenség gyenge pontját kell ütni, márpedig a Fidesz ellenség, és Kocsis a leggyengébb pontjuk. Az külön szerencsém, hogy mivel 5 éven át barátok és munkatársak voltunk, ezért aztán meglehetősen ismerem, ígycélzottan is tudok rajta találatokat elérni. De ha nem így lenne, akkor is Őt találtam volna meg: annyira irritáló, annyira hamis, hogy nagyon Orbánhívőnek kell ahhoz lenni, hogy elviselhető legyen. És mondok egy furcsát: azért ennyire visszataszító, mert nem igazi Fidesznyik.

ORBÁN PÉLDAKÉPEI MEGMUTATJÁK MI A STÁJSZ

VARÁNUSZ BLOG 
Szerző: Fabius

- A radikálisoknak megmutatni, hogy ott nem karaktergyilkossággal bombázzák a kisebbségeket, hanem harci repülővel.
- Nem ellenmédiát gründolni a helyi habonyárpádnak, hanem rohamrendőrökkel elfoglaltatni és kezesbáránnyá tenni a már meglévőket.
Erdogannal párhuzamosan Aliyev is teljhatalmon maradt Azerbajdzsánban. Meglepő, mi? Igaz, a világon senki nem ismeri el demokratikus választásnak a megfigyelőket korlátozó, ellenzék nélküli bolhacirkuszt, de Aliyev eddig se elismerésre vágyott hanem tejhatalomra, úgyhogy pont leszarja. Ahogy tenné Viktorunk is. 

ITT OLVASHATÓ !

LEFELE A LEJTŐN

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra

A legelkeserítőbb számomra, mikor képtelenség megállítani a lejtőn valakit, aki az orrom előtt kezdett lecsúszni. Felnőtteknél is nehéz ez, mert az, hogy az ő döntése, az ő felelőssége, ez könnyen kimondható, ám mikor az ember látja az okokat, a tudást, a képességet, mondjuk inkább úgy, az életutat, akkor változik a vélemény a felelősséget illetően.
De amikor gyerekként kapcsolódik hozzánk valaki, és úgy vesz rossz fordulatot az élete, mire felnő, minden figyelmünk, segítségnyújtásunk ellenére, akkor az nagyon elkeserítő.
Sok ilyen eset van körülöttünk. Azt hiszem, ezt bírom a legnehezebb. Újra és újra végigviszem magamban a pontokat, ahol lehetett volna befolyásolni, másként alakítani az életét, és rájövök, vannak olyan problémahalmozódások, amelyeknek megoldásához még egy ilyen segítő tevékenység is kevés, mint a mienk. Mert ehhez egy, szinte állandó jelenlét kellene, újratervezni az egész életét, folyamatosan jelen lenni benne, megakadályozni a negatívumuk eluralkodását. De ez iszonyú energia, idő..
Talán ezeknél a legnehezebb problémáknál tényleg a közegből való kiszakítás segítene. De ez több ok miatt nem megy. Egyrészt, mert az ember nem látja a végét, és abban a hitben van, hogy a munkájának a hatása elég erős lesz a visszatartásra.
ITT OLVASHATÓ !

ÁRTALMAS TÉVHITEK

MÁSODIK NEKIFUTÁS BLOG
Szerző: Pettra1



Vannak területek, ahol rendkívül hatékony az unió. Igaz, hogy a  menekültáradat kérdésében nem képesek semmiféle megegyezésre, más ügyekben azonban egyre másra születnek a frappáns megoldások. Most éppen a dohányosokra mérnek egy újabb csapást, januártól egységessé válik a csomagolás, a dobozok dugig lesznek mindenféle elrettentő képekkel és feliratokkal, továbbá betiltják az ízesített dohányt és a slim cigarettákat.
Az ember azt hinné, hogy bizonyára van erre valamilyen komoly indok, például, hogy a vékonyabb cigarettán arányaihoz képest több a papír, így károsabb vagy a mentol borzasztóan ártalmas. Utánanéztem, mivel magyarázzák ezt az egész unióra kiterjedő intézkedést. Kicsit elképedtem.

ITT OLVASHATÓ !

MAGYAROK A HATÁRON TÚL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu


…a határontúli szavazók tömegének óriási a jelentősége. Orbán nem is lacafacázik, hanem elkezdi feldolgozni a határon túli potenciális választók tömegét, van még vagy kétszázezer olyan, aki nem regisztrált, ebből vagy százezer szavazó még kijöhet, a többi meg mehet a hurkába. Ezért most lesz adategyeztetés, meg kukoricaszórás a libáknak: regisztrálj, és majdan szavazz, népszavazz drága határontúli vérem, ha akarod levélben, vagy postagalamb útján, küldök neked tejet-vajat, szavazólapot, amennyi csak kell, holnapra is marad! Hogy ellenőrizni? Ugyan már, magyar ember nem hazud! A határontúliak felettébb fogékonyak a zászlólobogtatásra és a hazaffyas érzelmekre, hátha ezt a cumit is beszopják. A demokratikus oldal pedig hagyja, hogy a külföldön dolgozó magyarok – kis túlzással - egy szavazókört alkossanak, és a szavazataikat kizárólag a Spitzbergákon adhassák le személyesen, mikor a jégmezőkön a kakukk tizenkettőt szól. Százezrekről van szó, akiknek nincs módjuk hazautazni, de még Londonba beutazni sincs lehetőségük. Kanadában sem tudnak ezer kilométereket utazni, pedig ha összevetjük a külföldön dolgozó magyarok helyzetét a Trianon által elszakított magyarsággal, akkor inkább lennének jogosultak szavazni, mint előbbiek. Nekik ugyanis a mai Magyarország a hazájuk, nem Erdély, nem Kárpátalja, hanem Budapest meg Mohács, Zalaegerszeg meg Bátaszék...
 

ITT OLVASHATÓ!

 

2015. október 31., szombat

FELOLDOZÁS

SZEDETT-VEDETT BLOG
Szerző: Valéria


sajátDélután négy óra. Felöltözött.
A tegnap vásárolt hat szál nagyvirágú krizantémból hármat behozott az erkélyről. Az összefogott szárakat nylonnal gondosan körbetekerte és az egészet egy nagy reklámszatyorba óvatosan az egyszerű mécses mellé csúsztatta. Indulhat.
Igazán szép virágokat sikerült vennie. Sokat válogatott a bolt elé pakolt vörös, citromsárga, vajszínű, lilásrózsaszín és fehér virághalmok között. Egy borvörös sokvirágú majdnem levette a lábáról, végül mégis a fehér mellett döntött. Mielőtt kilépett a lakásból, egy pillantást vetett az ajtó melletti falon lógó tükörre.
Összeszorított száj, elszánt tekintet. Fáradtságot érzett, a cipős szekrényre ült. Hirtelen eszébe jutott a néhány évvel ezelőtti esküvő, amikor még élt az öreglány. Az ünnepi asztal mellől lányába, az ő anyjába  kapaszkodva, nehézkesen állt fel. Közben oldalt pillantott, meglátta legkisebb unokáját. Hát, ez mit keres itt? Minek hoztad el? Nem az uradé. Halkan, érthetően beszélt. Haszontalan megjegyzés, bántás, csak úgy a semmiért. Mint nem egyszer, mióta ő, a felesleges unoka megszületett.

ORBÁN VEZÉR RETTEG

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius


skull.jpgFénylő Csillagunk misét celebrált a minap híveinek. Ők meg ültek ott Batthyány körös professzorostól, itták szavait meg tátott szájjal csodálkoztak az elméjét gyötrő látomások kivetítésén. A főni formában volt, naná, nehéz annak ellenállni, mikor a hallgatóság szájsárkából diszkrét nyálpatak indul a "formálódó gondolat" hallatára is. Bennfentesnek érezhették magukat, elvégre nem egy világpolitikát olvasni próbáló Nógrádi, hanem az arra - szerintük - hatással lévő Orbán osztotta meg velük azt, amit még ki sem talált rendesen. 
Rákkenroll, bébi!!! - gondolta Viktor és a húrok közé csapott.
Összeesküdtek mind! - rikkantotta, majd fel is sorolta egyesével: a világ baloldala úgy általában, az európai vezetők egy része, a humanitárius szervezetekben aktivista civilek egésze, az illuminátusok, a szabadkőművesek, a világpolgárok titkos szövetsége meg a sorosgyörgy. Oszt' el akarják veszejteni Ejrópát. Úgy bizony. Meg zárójelbe akarják tenni a nemzetállamokat. Esetleg szögletes zárójelbe, ez még nem eldöntött, de hogy soros koponyájáról mintázták zászlajukra a Jolly Rogert az tuti!!

VIGYÁZZ MAGADRA DRÁGA VIKTOR!

ORDÍTOK BLOG 
Írta:  E_S
ov_5.jpgKedves Viktor! Régen írtam neked utoljára, de mostanában eléggé sok baj szakadt rám. Most pótolom az elmaradást, nehogy úgy érezd, hogy egyedül vagy a harcodban és magadnak kell megvédeni Európát, a Kereszténységet és az Igaz Magyar Embereket! Itt vagyok én neked, itt állok a hátad mögött. Akkor is, ha nem tudok levelet írni. Már a múlt hónapban majdnem írtam, de aztán nem tudtam feltölteni az internetet, mert az öregem nem hall rendesen és kellett neki hallásvizsgálat. Az háromezerbe került.

Emlékszel, Viktor? Amikor kimentünk tüntetni az utcára, hogy ne legyen háromszáz forintos vizitdíj? Hát nem is lett! Győztünk, győztél!
Most a faternek majdnem lesz hallókészüléke, az ötvenezerbe kerülne. Nem mondom, elég drága, na de mit lehet tenni? Semmit. 

2015. október 30., péntek

CSAK HALOTTAK LESZNEK

ORDÍTOK BLOG
Szerző: Edgar Swan


Rohad az egészségügy és rohad az ország. A nagyon nagy baj az, hogy ameddig képtelenek vagyunk felfogni, hogy minden mindennel összefügg, hogy nincs egyik Magyarország és másik Magyarország, nincs jobboldali és baloldali halál, addig ez nem fog javulni. De még sokat romolhat...
...ha engedjük, hogy egyik politikai párt a másik után okozoon kárt az országnak azért, mert a kormány tagjai gyávák, dilettánsok, gátlástalanok, pofátlanok - értem itt az egymást követő kormányok sorát - akkor ide jutunk. Jutottunk. Lehet annak nagyon örülni, hogy most "mi" győztünk és "mi" uralkodunk, az elmútnyócévben meg "ti" győztetek és "ti" uralkodtatok, de lehet, hogy 2018-ban majd "ők" győznek és "ők" fognak uralkodni. Ilyen nincs. Bármelyik párt, kormány mellé áll a többség, annak mindenki érdekében kell dolgoznia. Ameddig nem lesz elszámoltatható, számonkérhető és visszahívható egy politikus, addig bárki kerül kormányra, el fog kurvulni. Mert a politika természete ilyen.

ITT OLVASHATÓ!

 

MEGHEKKELTE A MAGYAR HÍRLAPOT A KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT


KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT
Szerző: Kétfarkú Kutya Párt


Csak tények, száraz, mértékadó köntösben, egy független és mindig friss hírszolgáltatás részeként – szinte ezt sugallja a Magyar Hírlapnak az a különszáma, amit a Kétfarkú Kutya Párt rakott össze. A cikkek valóságtartalma zéró ugyan, de végre helyreállt a világ rendje, és ezt mindenképpen meg kellett írni…




ITT OLVASHATÓ!


A YOUTUBE VIDEO ITT NÉZHETŐ MEG!

A FÉLŐLÉNY

MOST & ITT BLOG

Szerző: Föld S. Péter


Orbán fél. Nem a migránsoktól (menekültektől, bevándorlóktól) retteg, hanem mindenki mástól. Október 23-án is elmenekült, nem mert itthon maradni ebben a félelmetes országban...mindenből baja lehet - fűben, fában ellenség, minden bokor mögött veszély lapul. Még nem esett baja, és - látva a rá vigyázó őrzőket -, feltehetőleg nem is esik...Szar lehet úgy félni, ahogyan ő fél...
 

ITT OLVASHATÓ!

ORBÁNÉK A NÉPPEL SZEMBEN DOBNAK KI MILLIÁRDOKAT AZ ABLAKON

KETTŐSMÉRCE BLOG

Szerző: Jámbor András
 
Stadionépítési program százmilliárdokért, múzeumi negyed projekt 200 milliárdért, paksi bővítés 4000 milliárdért,Orbán Várba költözése  kb. 200 milliárdért, olimpiarendezés 4000 milliárdért...

Az öt projektben közös, hogy még a Fidesz-szavazók egy része se ért egyet a beruházásokkal, a társadalom többsége pedig nem támogatja azokat. Mégis a köz, és többnyire a szakértői vélemények ellenében a kormány átnyomja ezeket. Márpedig ekkora volumenű beruházásoknál majdnem egyértelmű, hogy lesz korrupciós felár és az magas lesz, azt pedig mindenki maga döntheti el, a magyar költségvetés egy évi kiadásainak több mint felére elegendő összeget, hét év alatt biztosan ezekre és ezekhez hasonló beruházásokra kell-e elkölteni.


ITT OLVASHATÓ!

RENDŐRTÁBORNOKOK

PUPU BLOGJA

Szerző: PuPu

Ez egy Rejtőt idéző történet, ha nem akarod, hogy névsorolvasásnál felismerjenek, olvasd te a névsort. Itt egy virtigli kis puccskísérlet irányítói és résztvevői ellen kellett volna vádat emelni, helyettük kerültek a vádlottak padjára a rendőrtábornokok, nem biztos, hogy nem egy közülük egy ilyen perben is joggal lehetett volna vádlott.
De itt a vád nem azt kérdezte tőlük, hogy miért a szedett-vedett, irodistából és gatyaszámlálókból álló baranyai alegységet állították a védelem első vonalába, hanem a rendőri btúlkapásokról értekeztek, miközben a mai napig nem hangzott el azoknak a neve, akik a rendőrök pajzsait kapanyéllel törték ripityára, meg akik betonkockákkal dobálták és kergették halálfélelembe azokat, akik a székház kapuját védték…
...ezek a rendőrtábornokok többé-nevésbé megérdemelték a sorsukat, de akik idejuttatták őket, még várólistán vannak. Nincs kétségem, ülnek még majd a vádlottak padján ők is, de ezzel nem lesz reparálható az a kár, melyet okoztak. Nem teszi majd semmissé a Rendőrség tekintélyének porbatiprását, a rendőrökbe vetett bizalom megingatását, a társadalom szétszakítását, az erkölcsi és anyagi károkat, Magyarország nemzetközi tekintélyén esett csorbát.A per maga vicces is és szomorú is egyszerre. A szervezett bűnözés tartja kezében Magyarországot, ez a kirakatper is ezt igazolja.
 

ITT OLVASHATÓ!

GYERE HAZA ÉS LÉGY HÁLÁS

ORDÍTOK BLOG

Szerző: Edgar Swan

Ha majd lecseng a frász és nem kell védeni a vezért, ha már szétosztották maguk között az ország földjeit, a trafikokat, piacokat és semmi nem maradt, akkor mi lesz? Ha ilyen ütemben fogy a lakosság és nem lesz, aki befizesse a működéshez és a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges összegeket, akkor mi lesz? Körülnéz az akkor aktuális kormány és rájön, hogy nagyon sokan elmentek ebből az országból és most hiányoznak? Akkor mi történik? Lesznek óriásplakátok?
"Gyere haza és légy hálás!" felirattal?  Nem lehet, hogy nem a politikusokat kellene védeni, hanem minket? Tőlük...

ITT OLVASHATÓ!

ORBÁN LEVÁLTÁSÁHOZ ELŐBB ÉHEZNIE KELL A TÖBBSÉGNEK

maslow_piramis Az ismert Maslow-piramis alsó felében mozog a magyar választók többsége: a fiziológiai szükségletek és a (lelki és testi) biztonság vágyától a szükségletek hierarchiájában legfeljebb a társas szükségletekig (csoporthoz és családhoz tartozásig) jut el; arról már rég lemondott, hogy egy olyan társadalomban éljen, amelyben az önbecsülése és az önmegvalósítása bármit is számít. Az Orbán-rendszer visszanyomta a többséget az emberi lét alacsonyabb szintjeire, ahol az államtól való kiszolgáltatottság mindennapi élmény: az államtól származik a koncentrált rossz (fenyegetés, megfosztatás, megaláztatás) és jó (létfenntartás, szórakozás, közösségi élmény, védelem), amely a legtöbb ember számára reálisan elérhető.
Orbán azzal tartja fenn a rendszerét az emberi szükségleteknek ebben az értelmezésében, hogy egyszerre tudja még biztosítani a közösségi élményt (a nacionalizmuson és a külvilágtól -- a Nyugattól, a migránsoktól -- való "védelmen" keresztül) és adja meg (noha csökkenő számban) az embereknek a minimális létbiztonságot: minimálisat, amely egy anómikus, szétesett társadalmat még éppen nem ösztönöz politikai ellenállásra.
Folytatás itt :
HaFr

2015. október 29., csütörtök

SE KIKÖPNI, SE LENYELNI NEM TUDJA IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNTOT A REFORMÁTUS EGYHÁZ

ÁTLÁTSZÓ BLOG

Szerző: Csepregi Botond

Majdnem pontosan két évvel a 2013. november 3-i Horthy-szobor-avatás után másodfokon is határozat született az esemény miatt Hegedűs Loránt lelkipásztor ellen indult egyházi fegyelmi eljárásban. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Bírósága október 20-án – helyben hagyva a megismételt elsőfokú eljárás határozatát – írásbeli megrovásban részesítette a Szabadság téri lelkészt, amiért a két évvel ezelőtti istentiszteleten olyat tett, ami „az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközik, vagy a viselt egyházi tisztség tekintélyét sérti, az egyház hitelét rontja, és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatja”, vagyis az MRE bíráskodásáról szóló 2000. évi I. tv. 30. § f,) pontja szerint minősülő fegyelmi vétséget követett el…

ITT OLVASHATÓ!

NAGYON KIOSZTOTTA A MAGYAR KORMÁNYT AZ AMERIKAI NAGYKÖVET

444.HU

Szerző: haszanz

A növekvő hatalomcentralizáció olyan feltételeket teremt, ami azt jelenti, hogy a Magyarország sorsát nemzedékeken keresztül meghatározó döntések nagy része homályban marad, ez pedig azt jelenti, hogy a döntéseket  anélkül hozzák meg, hogy azoknak, akiket majd érint - az érdekeltek számára - nincs lehetőség nézeteik, aggályaik, fenntartásaik vagy akár támogatásuk kifejtésére.  Mi, nemzetközi szervezetekkel és Magyarország más barátaival együtt évek óta kitartóan hangoztatjuk ezeket az aggodalmakat - és továbbra is hangoztatni fogjuk őket...

ITT OLVASHATÓ!

COLLEEN BELL ORBÁNÉKRÓL

HVG.HU

Szerző: HVG

Arra, hogy André Goodfriend, az USA megbízott ügyvivője csupán elszabadult hajóágyú volt-e, amikor kritizálta az Orbán-kormányt, csattanós választ adott Colleen Bell szerdai beszéde a Corvinus Egyetemen. Az amerikai nagykövetre már korántsem lehet ráfogni, hogy csupán trollkodik, mint az ideiglenes ügyvivő. A nagykövet mostani megszólalása nagyon is előkészített, formailag és tartalmilag is kitalált politikai állásfoglalás volt...Colleen Bell előadása révén Amerika kíméletlenül űzent: még magvan Orbánék dossziéja...
 

ITT OLVASHATÓ!

DEMOKRATÁK, FÉLJETEK!

HVG.HU

Szerző: Ónody-Molnár Dóra

Azon nem érdemes vitatkozni, hogy a félem bénító. Ha félünk, óvatosabban állunk ki a jogainkért, hiába tudjuk jól, hogy emiatt holnap még több okunk lesz félni. Egy idő után legfeljebb magunkban lehetünk demokraták, ha nem védjük meg a demokráciát. Mindez elég egyértelmű, ezért innen nézve tényleg nem érthető, hogy az elmúlt években miért nem lázadt fel szinte senki a kormány szabadságkorlátozó, vagy egyszerűen csak szakmailag abszurd döntései ellen. Az oktatás talán a legalkalmasabb terület annak szemléltetésére, hogy a tegnap elmaradt ellenállás hogyan vezet ma olyan intézkedésekhez, amelyek még erőteljesebb ellenállást indokolnának, de mivel ez a tiltakozás is elmarad, holnap minden addiginál rémesebb döntés születik, de akkorra már végképp senkinek nem marad mersze tiltakozni. A pedagógusok csendben tűrték az iskolarendszer totális központosítását, és most – minden szakmai szabadságuktól megfosztva – kétségbeesetten szembesülnek azzal, hogy ebben a rendszerben az ellenállásnak nincs realitása. Mindenekelőtt a saját félelmük miatt...

ITT OLVASHATÓ!

MEGINT FERI

HVG.HU

Szerző: Tóta W. Árpád

Valamiért még mindig azt hiszi szinte minden ellenzéki – beleértve politikust, elemzőt, újságírót és riportert –, hogy a Gyurcsány a leggyöngébb fiú az osztályban, akit még ő is meg tud verni, és akkor legalább valakinél erősebbnek és ügyesebbnek tűnik.

Miközben kurvára nem tudják megverni. Azzal a húsz oldallal itt ő a király, de legalábbis a trónörökös. A Magyar Szocialista Párt még hasonló teljesítményt sem tett az asztalra például, ahogy a radaron maradásért küszködő többiek sem. Nem kerestek magyarázatot kudarcaikra – hiszen arra is ott volt nekik Gyurcsány! És nem kerestek soha többet, mint egy kósza ötletet, ami holnap még sláger lesz, és be lehet vele menni a tévébe több pénzt követelni.

Nem csináltak semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani olyat! Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltatok négy év alatt, akkor mit mondtok?

ITT OLVASHATÓ!

2015. október 28., szerda

FÖLDÖNKÍVÜLIEK


Képtalálat a következőre: „aranykalászos gazda”Mentem volna kettőszáznegyvenezerért arany kalászos gazda tanfolyamra sokadmagammal, de félek, hogy vissza nem térítendő állami támogatásért már úgy sem tudnánk versenybe szállni, mivel annyi önerőt, ha megszakadnánk, akkor sem tudnánk kiperkálni, amennyit előírnak az árverésekhez. Így aztán bele sem vágunk az egészbe, pedig jól jött volna nekünk is egy kis földecske, az anyja apostolát, ha már az állami földekre is lehet mostanság licitálni.

A VILÁG MEGFÉRGESÜL..?

Gepnarancs logo

v4Be kell látnom: Orbán Viktornak történelmi küldetése van – akkor is, ha azt, legalábbis közvetlenül, nem a Történelem Urától, hanem a Sátántól kapta… 
Megérezte az európai demokráciák közeledő válságát, és a maga részéről mindent elkövetett, hogy a válság minél előbb bekövetkezzék, és minél súlyosabb legyen. Hatalmát ugyanis a zavarosban való halászás élteti.


Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.

(Radnóti Miklós: Gyökér)


Gusztos István írása itt olvasható !


SZŰZKURVA

TUAREG

tuareg

... A címen gondolkodtam kicsit, mielőtt leírtam, pedig spontán szokott jönni: lehetett volna Közhülye például, de aztán a Szűzkurvánál maradtam. Ez írja le ugyanis leginkább torz személyiségét, minden ebből a kettős viselkedéséből jön. Állandó megfeleléskényszerben van a Keresztapa felé, és ezért rendszeresen túlteljesít, aztán meg próbálja valahogy kimagyarázni saját baromságait, neméranevemet játszva.
Nézzük kezdetnek, mi van a 
bűnlajstromán.



A TELJES POSZT ITT OLVASHATÓ !

OTT REPÜL A... OTT REPÜL A... ...OROSZ BOMBÁZÓK?


Vélemény




...De már azt is híresztelték hogy a törökök lelőttek egy orosz harcigépet,nos egy robot gépet ha igaz a hír ami nem az orosz légierő gépe volt,persze nem érkeztek képek a roncsról.A civilek bombázásáról,kórház bombázásról sem érkeztek bizonyító erejű képek.De sorolhatnám a többi álhírt ami eddig megjelent.De itt a legfrissebb kacsahír, orosz bombázók repültek át hazánk felett bombázni a Szíriai rebelliseket,engedélyünk nélkül.Nos ez valóban elképesztő hírlap kacsa, mert ugye NATO tagállam vagyunk és nincs közös határunk sem Szíriával.

saller3d írása itt olvasható teljes terjedelemben!