2018. július 31., kedd

SZERVEZHET ORBÁN AZ OLASZ BARÁTAIVAL ÚJ EURÓPAI PÁRTOT?

444
Szerző: MAGYARI PÉTER
2018.07.31.


Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében európai választási kampányt hirdetett. Arról beszélt, hogy a 2019-es EP-választás sorsdöntő lesz, ahol a liberálisok felé elfogult, és a Soros-terv végrehajtásán munkálkodó Európai Bizottságot le lehet cserélni egy kereszténydemokrata, bevándorlásellenes bizottságra. Ehhez szerinte az EP-választáson a Fidesszel hasonló világnézetű pártoknak kell jól szerepelniük.


Furán hangzik

Bejelentése első megközelítésre nehezen értelmezhető. Egyrészt azért, mert elvben a mostani Európai Bizottságban éppen annak a politikai csoportnak van a legnagyobb befolyása, amelynek a Fidesz is a tagja, és amely jórészt magukat már most is kereszténydemokratának valló pártokat tömörít. A 28 biztos között az elnökkel együtt 14 néppárti politikus van, és csak 8 szocialista, 5 liberális és 1 konzervatív.

A másik furcsaság, hogy Orbán váltást akar az EP-ben, holott ott jelenleg a legnagyobb frakciót a néppárt adja, amelynek a Fidesz is a tagja.

A harmadik furcsaság, hogy a bizottság irányvonalának bukását Orbán az EP-n keresztül akarja kikényszeríteni, miközben a bizottság tagjait a tagállamok kormányai, és nem az EP jelöli. Igaz, az EP-nek vétójoga van a testület megválasztásakor, de ez nem az egyes biztosokra, hanem a teljes stábra vonatkozik.

Az pedig alapvetése e rendszernek, hogy a tagállamok kormányai jellemzően a saját pártjukból jelölnek biztosokat. Vagyis a bizottság radikális átalakulásához nem elég EP-választást nyerni, a tagállamokban is át kellene alakulniuk a kormányoknak. A 2014-es helyzethez képest voltak ugyan átalakulások, de kifejezetten a bizottság mostani vonala ellen menő pártok csak Olaszországban alakítottak kormányt, illetve Ausztriában a kisebbik koalíciós párt tekinthető még ilyennek. A többi országban a mérsékelt (néppárti, szocialista vagy liberális) frakciókhoz tartozó pártok vannak hatalmon.

További érdekes szempont, hogy az EP-ben sosem fordult még elő, hogy egyetlen frakció képes legyen a mandátumok több mint felét megszerezni, ehhez túlságosan színes az európai politikai rendszer. Sokáig a néppárt és a szocialisták egyeztetései döntötték el a legfontosabb kérdéseket, aztán a közöttük manőverező liberálisok lettek a mérleg nyelve, illetve az utóbbi időben a zöldek szerepe is felértékelődött. Eddig ezeknek a mérsékelt, integráció-párti frakcióknak az alkuin múltak az EP döntései. Az 2019 után sem életszerű forgatókönyv, hogy egy új, radikálisan jobboldali csoport egyedül képes legyen többséget szerezni, és így az akaratát teljesen ráerőltetni az egész európai intézményrendszerre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.