2018. november 10., szombat

QUO USQUE?

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.11.10.



Történetesen tegnap nem az a nap volt, amire az ember örömmel és nosztalgiával emlékezik még évek elteltével is – értékelhető vagy jó hírek nem voltak, a rosszak változatlan egyhangúsággal érkeztek, és az sem segített a dolgon, hogy a Ripost hasábjain megismerhettük az utóbbi idők talán legtalpnyalóbb, legaljasabb és leguszítóbb írását.

Amit valószínűleg nem is lett volna muszáj megírni.

A fene tudja, mi járhatott a napos szerkesztő eszében, mikor kiosztotta Jakab Juditnak a témát: foglalkozzon a hajléktalanhelyzettel. A munkatárs sem örülhetett felhőtlenül a feladatnak, mit csináljunk, kérem, ez egy ilyen szakma, vannak nemszeretem munkák is. De ne szaladjunk előre, most még ott tartunk, hogy a decens (vagy nem decens, nem ismerem) hölgy kiment hajléktalant keresni az Andrássy útra, mert hova máshova, meg merném kockáztatni, tipp alapján.

Kis szakmai titokról lebbentem fel a fátylat egy rövid kitérőben: majdnem minden aktív újságíró tanúsíthatja, hogy a kedves olvasók milyen előszeretettel „jelentik fel” polgártársaikat a sajtónál, ha van rá okuk, ha nincs. Az ilyen feljelentések általában úgy szoktak kinézni, hogy elmesélik, miért velejéig gonosz az Amálka a másodikról (nem adta vissza a mákdarálót, meg szemtelen az unokája, és ez tűrhetetlen), aztán szépen kérik a sajtómunkást, írja meg mindezt de egy szó változtatás nélkül, különben beperelik, és nehogy megkérdezze az Amálkát is a helyzetről, mert az esetben is perelnek. Az fel sem merül, hogy a sajtómunkásnak alá kell írnia az Amálka-ügyben készült egyoldalú álláspontot, a lapnak is vállalnia kell a megjelenését, szóval ha ezzel szemben az Amálka perelne, akkor a munkatársat és a lapot büntetik meg, ráadásul jogosan. Ez kedves olvasót egyáltalán nem érdekli, úgy van vele, hogy a sajtómunkás üljön csak őhelyette, azért fizeti. Ja, nem ő fizeti? Hogyhogy? És nem is az állam? És hogy ő maga évek óta nem fizetett egy vasat sem sajtóért? Hogy mik vannak…

Ezt korábban csak Szabad Nép-szindrómának neveztem és udvariasan vagy kevésbé udvariasan, de kivágtam a feljelentéseket: most is úgy vagyok vele, hogy becsületsértésekkel, rossz szomszédsággal, török átokkal, válóperes ügyekkel, birtokháborítással és egyáltalán minden effélével tessenek a bírósághoz fordulni, nekik is élni kell valamiből. Se jogom, se hatásköröm ilyesmikben dönteni. Azonban idén a Magyar Idők megreformálta a munkáslevelezők világát – az igaz, főleg fizetett munkáslevelezők révén, de már van következménye az ilyen feljelentgetéseknek.

És már nem is csak a fizetett munkáslevelezők teszik meg őket, hanem bárki – látják, hogy előadásokat lehet betiltatni, igazgatókat kirúgatni, akkor hajrá, magyar, súgjunk be, míg érdemes! (Más kérdés, hogy a fontos feljelenteni valókat azért a kormánymédia most sem bízza amatőrökre, illetve, pontosabban fogalmazva: a saját amatőreire bízza).

No, eljutottunk a kitérő végén oda, ahol tartottunk: kormánymédia munkatársa feljelentés alapján kimegy az Andrássy útra, ahol talál egy hajléktalant. Bizony feljelentés alapján:

Döbbenetes, ami itt van, ezt nem lehet tűrni tovább – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő lakó a fővárosi Andrássy úton…”

Feljelentés volt ez, méghozzá nagyon komoly, névtelen, sőt az is lehet, hogy géppel írva...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.