ÁLLANDÓSULÓ KIVÉTELESSÉG A TYÚKTOLVAJ ÉS A „MÁSODIK FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNY”

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: HALMAI GÁBOR–MÉSZÁROS GÁBOR–KIM LANE SCHEPPELE
2020.06.12.

A miniszterelnök-helyettes május 26-án, nem sokkal éjfél előtt az éj leple alatt két törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé. A kormányzat hivatalosan azt kommunikálta, hogy a két törvényjavaslat célja egyrészt a felhatalmazási törvény hatályon kívül helyezése, másrészt a kormány felkérése a veszélyhelyzet visszavonására, harmadrészt pedig a különleges jogrendben bevezetett intézkedésekkel összefüggő átmeneti szabályok deregulációja, a különleges jogrendi működésből a rendes jogrendibe történő átmenet biztosítása. Alapjában véve mindhárom jogalkotói cél támogatható, de a tervezetek ténylegesen komoly aggályokat vetnek fel.

A két javaslat benyújtásának másnapján a kormányhoz közel állók bocsánatkérést követeltek mindazoktól, akik a március 30-i határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzást lehetővé tevő felhatalmazási törvényt illetően diktatúrát kiáltottak, mondván, hogy a törvény alkotmányos korlátozások nélkül biztosított korlátlan hatalmat a kormánynak, ráadásul a kormányzati többség által elfogadott Alaptörvénnyel is ellentétes módon. A bocsánatkérést követelő állami hivatalnokok (köztük Kovács Zoltán államtitkár nagykövetségeken keresztül külföldi kutatókhoz eljuttatott levelében) arra hivatkoznak, hogy lám, a kormányzat mégis visszaadja a hatalmat, ráadásul a parlament is hatékony „fékként” van jelen, ugyanis a felhatalmazási törvényt is hatályon kívül helyezi.

A probléma azonban az, hogy a két törvényjavaslat nem a demokratikus visszarendezést segíti, hanem éppenséggel a diktatúra további kiépítését teszi lehetővé anélkül, hogy különleges jogrendet kellene hirdetni a rendkívüli kormányzati hatalomhoz. Az első törvény egy rövid, egyoldalas dokumentum kétoldalas indokolással, melynek célja a felhatalmazási törvény visszavonása és a kormány felhívása arra, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetet az Alaptörvénynek megfelelően szüntesse meg. Ezzel összefüggésben csak utalunk arra, amit a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Amnesty International Magyarország közös közleményükben hangsúlyoztak, miszerint az a tény, hogy a törvényjavaslat a felhatalmazási törvény hatályvesztését a kormány – megint csak határidő nélküli – döntésétől teszi függővé, azt a benyomást erősíti, hogy az illiberális magyar államban nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak kezes parlamentje.

A második jogszabály egy 247 oldalas salátatörvény, amely első ránézésre számos olyan technikai, eljárási kérdést kíván rendezni, amelyek a különleges jogrend idején bevezetett rendkívüli intézkedések végével hozhatók kapcsolatba. A legfontosabb eleme ennek a meglehetősen vaskos salátatörvénynek egy, az egészségügyi törvény módosításával felújított jogintézmény, az egészségügyi válsághelyzet új szabályainak a megalkotása. Ez egyébként azt igazolja, hogy az egészségügyi törvényben eddig is ismert jogintézmény veszélyhelyzet kihirdetése nélkül is tökéletesen elegendő lett volna a koronavírus-válság kezelésére. E törvényi szabályok azonban, amelyek a rendes jogrend keretében biztosítanak számos olyan rendkívüli intézkedést, amelyet a kormány különleges jogrend keretében alkalmazott az elmúlt hónapokban, most új tartalmat nyernek. Ezért azt gondoljuk, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló salátatörvény végső soron a második felhatalmazási törvény, amely ráadásul nélkülözi a különleges jogrendben ismert garanciákat, mindenekelőtt a parlamenti vagy az alkotmánybírósági ellenőrzés lehetőségét. A második felhatalmazási törvény ráadásul sok esetben kellően általánosan fogalmaz ahhoz, hogy a kormány szabadon gyakorolhassa ellenőrizetlen hatalmát. A rendkívüli szabályok rendes jogrendbe épülése nem újkeletű folyamat, ugyanis már 2015-ben, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet szabályainak megalkotása és a válsághelyzet – egyébként jogszabályi követelményeknek sem megfelelő – folyamatos fenntartása intő példa a jövőre nézve.

Az első felhatalmazási törvény funkciója alkotmányos keretek között értelmezhető lett volna, mivel az Alaptörvény 53. cikke alapján a veszélyhelyzet során, a kormány rendeletével bevezetett rendkívüli intézkedések hatálya tizenöt napig tart, ugyanakkor a parlament felhatalmazására a kormány ezt az időtartamot meghosszabbíthatja. Más kérdés, hogy az első felhatalmazási törvény ezt Alaptörvény-ellenesen a még meg nem hozott rendkívüli kormányrendeletekre is előzetesen kiterjesztette a veszélyhelyzet meg nem határozott végéig. Ezen előzmények után kevesen várhatták azt, hogy a helyzetet a jogállamiság elvének maximális tiszteletben tartásával és alkotmányos keretek között fogja kezelni a jogalkotó. Nem is tett így...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)