2020. június 12., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.06.12.


F E U I L L E T O N 

Magyar Miklós: A magyar Bloomsday

I N T E R J Ú

Károlyi Csaba: Mondatokon múlik minden
Beszélgetés Markó Bélával

K R I T I K A

Sinkó István: Ismétlődő csend

(A Két nap, két hét című kiállítás a Vintage Galériában. A kiállítás június 20-ig látható.)

Öt művész, öt falrész, folyamatosan ismétlődő csend. A Vintage Galéria új kiállításának csendjébe belehallhatjuk Steve Reich bármelyik finom repetitív művét vagy Terry Riley muzsikáját. Ismétlődés, változatok egy ismétlésre, folyamat mint ritmus és szekvencia. Ezek a fogalmak bukkannak fel a kiállítóterem falain lévő művek megnézése során. A hetvenes-nyolcvanas években keletkezett két alkotás Attalai Gábornak a kiállítás címéül is szolgáló három minimalista műve, az Egy nap, a Két nap és a Két hét (1972), illetve Vera Molnár 1983-ban készült Electra című grafikája. A 90-es éveket Gémes Péter és Türk Péter egy-egy izgalmas műve képviseli, majd a 2000-es évek második évtizedéhez Szíj Kamilla 2015-ös hidegtűkarca tartozik. Négy évtized az ismétlődések, a finom elmozdulások, a sorozatok jegyében...

Rákai Zsuzsanna: Művészietlen?

(Beethoven összes szimfóniái, 1. kötet, Jordi Savall, Le Concert des Nations, Alia Vox)

Mindezek után most logikusan az új lemezek ismertetésének kellene következnie, ezek azonban a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem elérhetők, megjelenésüket jelenleg július 3-ra tervezik. Létezik azonban egy régi felvétel az Esz-dúr szimfóniából (3. „Eroica”, op. 55), amelyet a Beethoven-életművel eddig csak viszonylag ritkán foglalkozó Savall és a Le Concert des Nations még 1994-ben rögzített, és amely azóta az Alia Voxnál kétszer is napvilágot látott, előbb 2009-ben, majd 2016-ban. A lemez, amelyen a szimfónia mellett a Coriolan-nyitány (op. 62) is helyet kapott, minden, csak nem szokványos. Nélkülözi azt a tágas és fényes hangzást, azokat a szélesen ívelt dallamokat és azt a mindenen uralkodó, méltóságteljes, monumentális hősiességet, ami az ember Beethoven-képének alapját képezi...

György Péter: Költészet/festészet/kísérlet és valóság
Altorjai Sándor

Az 1979-ben, negyvenhat évesen meghalt festő a magyar neoavantgárd képzőművészet közegében – amennyire ezen a világon lehetett – otthon volt, miközben festményei, kollázsai mindvégig a narratív figurativitás lehetőségtartományait járták körül. Hamar túllépett korai képei tömörségén, melyek – meglehet – nem kapnának helyet a neoavantgárd képzeletbeli múzeumában, de a modern magyar művészet megbízható kismesterei között ma is számon tartaná bármely gyűjtemény. Az Iparvágányok vagy a Trafó című, 1960‑as grafikái távolról sem forradalmi művek, ellenben hitelesen, pontosan idézik fel egy elsüllyedt korszak külvárosi, ipari tájait. A 60-as évek közepétől készített, eltérő technikákat, anyagokat, összefüggés nélküli témákat felhasználó nagyméretű művek apró képekből, jelenetekből összeállított kollázsok voltak, amelyek elsősorban irodalmi és személyes utalásokból álltak, tehát egy fontos szubkultúra dokumentumaiként ma is érdemesek a figyelmünkre...

Báron György: Európa elrablása

(Szarajevó hídjai. Rendezők: Jean-Luc Godard, Cristi Puiu, Szergej Loznica, Ursula Meier és mások.)

Az előítélet pszichológiája és mechanizmusa független attól, ki kerül épp a célkeresztbe: magyarok, amerikaiak, zsidók, svájciak, a Führerprinzip katolikus bölcselője, abszurd drámaszerző vagy szerbek, bosnyákok, horvátok. Puiu hálószobai története az utat mutatja, amely a múlt században kétszer is Szarajevóba vezetett...

Végső Zoltán: Ott marad

(Grecsó–Hrutka Tandem: Első évre fecske – szerzői kiadás, 2020)

Az év elején megjelent album kettős szerzői lemez, az egymásra találás lenyomata a zeneszerző Hrutka Róberttel. És azt hiszem, a lemez egyik igazán szimpatikus vonása éppen az, hogy Grecsó nem sajátítja ki egy műfaj megszületésének pillanatát, és bátran támaszkodik a remek szerzőtársra...

Molnár Zsófia: Kis színes
De hát minek is egy ilyesfajta átalakulás kidolgozására és magára az átállásra annyi időt szánni? Ne is január elsejétől, hanem – mi sem logikusabb – inkább szeptembertől, a következő tanév kezdetétől menjen minden új mederben! Ez mostantól számítva alig három hónap (egy átlagos munkavállalói próbaidő) a jövőbeni fenntartó Alapítvány létrehozására és bejegyzésére, a kuratórium és mindenféle felügyelő testületek felállítására (a tagok jelölésére, megválasztására és becsatornázására az érdemi munkába), a szervezeti és működési szabályzat ki- vagy átdolgozására, az új működési szerkezet bejáratására, az ezzel járó adminisztrációs és egyéb pluszfeladatok elvégzésére stb. Az oktatás tartalmát remélhetően azért nem kell majd hozzácsiszolni a jogi csűrcsavarokhoz, bár az eljárást tiszteletre méltó higgadtsággal és felelősségérzettel kezelő SZFE honlapján a transzparencia jegyében nagyon helyesen nyilvánossá tett dokumentumokban a minisztérium részéről egyre kevesebb szó esik az egyetem szakmai személyzetével és polgáraival való egyeztetésről...

Fáy Miklós: Élőket táncoltató holtak

(Schubert: A-dúr szonáta D.959 – YouTube)

Május 30. volt Kocsis Zoltán születésnapja, minden évben koncertet adott (a Gyermekmentő Szolgálat javára), és jó esély volt valami emlékezetesre. Aztán jött a halál, és tessék, semmi sem változott, Kocsisnak van Facebook-oldala, onnét kérdi, hogy ehhez mit szóltok...

Fuchs Lívia: Új korszak (f)elé

Kiss azonban ekkor már az együttesben táncoló Velekei László koreográfusi szárnypróbálkozásaiban látta a jövő ígéretét. 2015-ös pályázatában ezért azt ígérte, mielőtt visszavonul, kineveli az utódját, az általa a posztra kiszemelt Velekeit, akitől azonban nem valamiféle esztétikai megújulást várt – hiszen a fiatal alkotó soha nem mutatott eredetiséget vagy egyedi hangot és formakészséget –, hanem az 1991 óta tartó neokonzervatív fordulat megszilárdítását. (…) Júliustól tehát a posztra egyedül pályázó Velekei lesz az igazgató, aki nyilatkozatai szerint pontosan tisztában van a helyi közönség konzervatív ízlésével, amit az ő irodalmi forrásokat színpadra adaptáló, egész estés darabjai eddig is kiszolgáltak...

Grecsó Krisztián: Pici sötét

(Mesemondó, Index, június 6., A nagyhatalmú sündisznócska, előadja: Döbrösi Laura)

Az Index új rovatában nem csak színészek mesélnek, énekesek is, többek között Jónás Vera, Hajós András, Beck Zoltán. Ez is jó, mesélni nem csak az szokott, akinek nagyon megy, és nem is mindig az a legjobb, mert néha igenis vicces volt Jani bácsi is, a fahang fegyelmezettsége hozzáadhatott a történet csekélyke iróniájához (ezzel nem azt akarom mondani, hogy az énekesek fahangon mesélnek). És ha már újra éled Mazsola és Tádé meg Borsószem királykisasszony, akkor éledjen újra a mindenféle hang és értelmezés is, sőt, sötétítsünk be, és ha valóban kedvet kaptunk, hozzuk le a padlásról a vetítőt...

Csehy Zoltán: Tom és Thomasina

Sebastian Barry: Végtelen napok. Fordította Morcsányi Júlia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 320 oldal, 3699 Ft

Barry mestere az élvezetes, többdimenziós, kontrasztív leírásoknak: legyen szó bölényelejtésről, harcokról, fogolytáborról, természeti jelenségekről. Az egyes lelki térképek vagy tájélmények fraktálszerűen jelennek meg más tevékenységekben is, egy bölény testének felhasításában például bizarr módon az új Amerika képe bukkan fel: „A kések felnyitották a húst, mintha egy új ország képét festenék, csillogó, sötét földű síkságok, mindenféle medreikből kibuggyanó vörös folyók”. Ez a megnyúzás és boncolás metaforikus értelmű: Barry a nemi, a nemzeti, a történelmi emlékezés mechanizmusait érintő sztereotípiák bőre alá néz, ahol öntörvényű országokat, szabadságtereket észlel...

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Vásári Melinda: Ex libris

Láng Zsolt: Bolyai
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
Berta Ádám: Nem attól vizes a hal
Pintér Tibor: A harmónia tébolya

Benedek Szabolcs: Nem marad családban

Nyerges András: Családi fantom és más történetek. Kronosz Kiadó, Pécs, 2020. 264 oldal, 2950 Ft

A téma, úgy látszik, kimeríthetetlen. A szocializmus idején, annak is az első, keményebb szakaszában vagyunk, időnkénti visszatekintésekkel az azt megelőző korszakokra is. Az író azáltal is egyértelművé teszi, hogy ezek a történetek az ő és családjának életéből valók, hogy a hosszabbik kisregényben (Mirabile dictu) Andrásnak hívják a főszereplő-elbeszélőt (aki egyébként irodalmi pályára készül, sőt egyes epizódok előképei megjelentek Nyerges Bitorló a skatulyában című önéletrajzi művében), a rövidebben (Családi fantom) pedig Nyergesék belső viszonyaira derül fény egy renitens, de tisztaszívű nagynéni sorsán keresztül...

Cserhalmi Luca: A hasadékok aljáról

Áfra János–Szegedi-Varga Zsu­zsanna: Termékeny félreértés. Al­­föld Alapítvány–Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen, 2020, 120 oldal, 3000 Ft

Képzeljünk el egy tökéletesre simított gömböt, amely minden irányból ugyanazt a képet mutatja, és amely épp emiatt semmiképp sem összeegyeztethető Áfra költészetével. Hanem tegyünk mellé egy abszolút szabálytalan, térbeli sokszöget, amely minden nézetből más arcot ölt, logikája megfejthetetlen, mégis átsugárzik rajta egy másfajta értelem. Ez már olyan lenne, mint a kötetben szereplő művek. Az olvasásnál át kell adnunk magunkat intuícióinknak...

Svébis Bence: A kukorica gyermeke

Tóth Kinga: Írmag/Offspring. YAMA BOOKS, helymegnevezés nélkül, 2020, oldalszámozás nélkül, 5950 Ft

Az Írmag/Offspring merész és izgalmas összművészeti vállalkozás, de bizonyos tekintetben túlságosan is „össz”. Ízlésesen teremti meg az egyensúlyt szöveg, kép, hang és videó közt, ám a határok feszegetése olykor zavaró és átgondolatlan. Ezzel együtt is a manapság oly’ divatos, korunk ökológiai problémáira reflektáló művészet egyik legmarkánsabb és leghatásosabb megnyilvánulása, mivel nem akar direkt kinyilatkoztatni, helyette finom eszközökkel figyelmeztet, miközben megrendítő mélysége van...

Hahner Péter: Az első száz év

Az ÉS könyve júniusban – Trianon 100. – 1. kötet: Vérző Magyarország. Magyar írók Magyarország területéért. Szerkesztette Kosztolányi Dezső. Osiris Kiadó/Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2020, 288 oldal – 2–3. kötet: Emlékező Magyarország. Szerkesztette Gyurgyák János. Osiris Kiadó, Budapest, 2020, 504 és 590 oldal, összesen 9980 Ft

Gyurgyák János többet tett annál, mint hogy „elsiratta régi országunkat”. Az utószóban kiváló összefoglalást készített a tragédia okairól, s nem csak feltette az elkerülhetőség kérdését, de fájdalmasan meggyőző választ is adott rá. Majd arra kereste a választ, mit tehetnek a határokon inneni és túli magyarok. Ha hazánk XX. századi történelmét tanítanám, minden diákkal elolvastatnám ezt a harminc-egynéhány oldalt.

Kosztolányi Dezső 1920-ban (a szerkesztő szavaival élve) „olyan politikai-ideológiai csoportokat terelt össze (nyugatosok, ó- és reformkonzervatívok, jobboldaliak, radikális fajvédők), akik az ezt megelőző két évtizedben igen csúnya dolgokat mondtak, írtak egymásról, melyeket jobb, ha itt nem idézünk.” Mégis megengedték írásaik publikálását, mert úgy érezhették, olyan közös ügyet szolgálnak vele, amelynek érdekében félre kell tenniük partikuláris nézeteltéréseiket. Szomorú, hogy száz év múlva erre már nem volt lehetőség.

I R O D A L O M

Szív Ernő: Beszakad
(Árvaság 8.)

Máig nem értem a nagykamasz szégyenét. Miért szégyelli annyira a kézben cipelt kannát, amikor olajért megy farmerben és alföldi papucsban, csak a piac zöldre festett fémasztalai között kell átvágni a Novotny kertészet melletti téesz-telepig, aztán másfél utca, és már lökheti is be a kertkaput. Miért olyan arcpirító, miért annyira megalázó olajat vinni? Mert máshol már van radiátor? Lányok? Meglátnak a lányok?

Egyszer szombat délutánra fogyott el az olaj, a kiskút bezárt, a nagykút pedig a négyes főútról leváló, Püspökibe vezető alút mellett volt, egy nagyobb benzinkút, úgynevezett töltőállomás, ellátta Püspökit, és talán a két Balát is, olyan messze van, hogy nincs is. Legalább három kilométer a házunktól a nagykút. Téli szürkeség, némán őrjöngő hideg, bezárt házak, dérrel futtatott kertek, kormot és fekete füstöt köhögő kémények. Kojtolás. Ólban a kutyák, néha csörren a lánc, onnan nem is ugat. Három kilométer. Elmentem abba a kisvárosi némaságba, embert nem láttam. Harminc liter olaj, két kanna, az egyik húszliteres. Három kilométer.

Az bizonyos, hogy nekem ez már irodalom volt, vagyis az irodalom gyakorlata, tudni, hogy nem bírok vele, mégis megkísérteni, töltse tele a kutas, nézett érdeklődés nélkül, aztán a smicisapka alatt mégis fölvonta a szemöldökét, te tudod, teletöltötte. Végül már húszméterenként álltam meg, a vállaim, karom. Viszont az, mégis, hogy egyedül vagyok. Enyém a döntés, nem? Olajnyomok utánam. Nincs vége, soha nem lesz vége, nem lehet, belehalok, csinálom, jó. Majd ilyen lesz az, hogy írni kezd az ember. Ilyesmi. Egyre ilyesmibb...

Szaniszló Judit: Középen megleszünk

Kisgyuri az akció után nem kérdezett Lelitől semmit, csak a fejéhez szorította a törülközőt. Mint egy logikus folyamatábrát, úgy látta Leli belső útját Anya reggeli puszijától kezdve a kerámiagombig bezárólag.

Fönt bedobod, bumm, leesik.

A padlószőnyeg nedvesedik.

Az elkövetkezendő húsz-huszonöt percben mindketten legjobb tudásuk szerint tették, amit tenni tehetett, egyetlen hangos szó nélkül. Kisgyuri négykézláb itatta fel a lavórnyi vizet a hányásszínű padlószőnyegből. A vérfoltos törülközővitorlás egyre sötétebb lett, szükség volt a niveás törülközőre is. Leli behozta, és innentől együtt négykézlábaztak. Az a kis vér azonnal kijött hideg vízzel, majd Leli egy fém kiskanállal nyomta le Kisgyuri lüktető homlokán a dudort. Óvatosan lemosta egy újabb vödör meleg vízzel Kisgyuri hátát, kerülve az érzékeny részeket. Nehéz volt, Kisgyuri egész háta egy összefüggő fájás volt akkoriban. Nőtt, mondták, azért. Hazudtak...

Köves Gábor: A present perfect birtokba vétele

Trabant sehol, csak egy kazettás magnó az asztalon. Nem messze tőle hosszú hajú fiatal férfi, angoltanárnak mondja magát. Most látok először angoltanárt, lehet, hogy hosszú haja és magnója van mindegyiknek. Érdekes dolgokat tudok meg tőle, például, hogy vannak emberek, elég sokan, akiknek az asztal tébl, a szék meg cser, a vízzel teli glásszról nem is beszélve. Elvont, távoli világ ez, de legalább a feladat egyszerű: csak át kell menni a másik szobába, lenyomni a magnón a nagy narancssárga gombot, és rámondani a kazettára, miféle dolgokat látni a tankönyvben szereplő rajzon. Asztal, szék, pohár, ilyeneket látni. Aki látott már sárkány ladyt, annak ez igazán nem ügy. Gyerekjáték az egész, könnyű dicsőség, de hétfőn van az angol, ilyenkor a könnyű dicsőséget is meg kell becsülni...

Csikós Attila: A Haasen-Bauxit-díj

A hosszú, kavicsos útról, melyből most csak egy félméternyi sáv volt látható, Zsike robogójának hangja hallatszott, ahogy közeledik a szintén nem látható fasorban, mely fasort még Gróf Eöri ültette a múlt század harmincas éveinek derekán, amikor az épület és a hozzá tartozó két hektár föld is a családja birtoka volt. Egykori dolgozószobájából lett az igazgató-főorvosi iroda, valamikor az ötvenes években, annak a kandallójában égették el a kényszerbeutaltak papírjait ezerkilencszázötvenhat október huszonnegyedikén. Mint kiderült, kár volt, az egészet újra kellett írni december közepén. Az iroda jelenleg afféle ünnepi fogadóteremként funkcionált, mindjárt az előtérből nyílt ugyanis, és ha a hetvenes években lelinóleumozták is, még mindig messze a legreprezentatívabb helyiség a városban, megmaradt stukkóival, a két márványoszloppal és a kandallóval. A ceremónia után itt tartják majd az állófogadást. A szendvicseket már fel is tálalták, a kávét pontban hat órakor lefőzik a ráérő ápolók, Zsike pedig nyilván most hozza hátizsákjában a röviditalokat...

Pollágh Péter: Narkotikus narancs (Xerjoff: Lira)

Pollágh Péter: Öreglyuk (1918)

Závada Péter: Grönland

Závada Péter: Pompeji

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése