2020. július 21., kedd

A Z GENERÁCIÓ TALÁLKOZÁSA A SOKKARÚ RABLÓVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2020.07.17.


1993-ban – a Külkereskedelmi Főiskola oktatójaként – néhány hetet eltöltöttem a hulli Humberside Universityn. Egy reggel az egyetem felé ballagva utam a baptista templom mellett vezetett el, amely előtt egy táblán ott olvashattam a heti intést: „Kemény munkával felküzdheted magad a létra legtetejére, de meglehet, csak akkor döbbensz rá, a létra rossz falnak volt támasztva.” Nyilván véletlen volt, hogy aznap az előadáson éppen Maslow motivációs elmélete került terítékre. Az előadó felvázolta a XX. század történetét, ahogyan a modern világ polgárai felfelé lépkednek az egyre kifinomultabb ösztönzők – általa Maslow-lépcsőknek nevezett – „létráján”. A legalsó lépcsőről – a fiziológiai szükségletek szintjéről – először a biztonság, innen a társas kapcsolatok szükségletének lépcsőfokára léphettek, ahonnan sokan tovább emelkedhettek az elismerés szükségletének magasabban levő lépcsőfokára. Aki pedig idáig eljutott, onnan akár a létra legtetejére – az önmegvalósítás szükségletének lépcsőjére – is felléphetett. 

A modern társadalmakban a Maslow-létra a felemelkedés mércéje lett. Az egymást követő generációk mind nagyobb része lépkedhetett egyre feljebb a szükségletek hierarchiájának lépcsőin. A XX. század közepétől azután a baby-boom generáció tagjainak nagy része felérkezett az elismerés szintjére. Ezzel párhuzamosan azonban egy másik érdekes trend is kibontakozott. A XX. század elején a szabványos alkatrészekből, szabványos technológiával, szabványos munkafolyamatban egy szabványos világ született. De nemcsak környezetünk tárgyai lettek szabványosak, életmódunk, sőt az emberi viszonyaink is, a házasságtól a baráti kapcsolatokig. A XX. század közepén azután az egyetlen lehetségesből változatok egyre szélesedő sorozata bomlott ki. Amikor az embereket arról faggatták, mit tekintenek „legjobbnak”, általában többféle „legjobb” mellett tették le a voksot. (Lásd: M. Gladwell: Spagettiszósz. TED prezentáció.) A sok legjobb kávé, nadrág, autó, tévéműsor, frizura vagy lakóház közül válogatva mindenki úgy érezhette: a dolog vagy az élmény, amit kapott, éppen az ő vágyaira lett igazítva. Vagyis a választék bővülése önmagában boldoggá tette a fogyasztót...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.