„HA ELINDULUNK A TISZTÁZÁS ÚTJÁN, ABBÓL AZ EGYHÁZ CSAK NYERHET” – FERENCES SZERZETES AZ EGYHÁZI ABÚZUSRÓL

TELEX / SZEMLÉLEK

Szerző: Fr. Dobszay Márton Benedek  

OFM ferences szerzetes
2024.04.14.

A magyar katolikus egyház ritkán vagy szinte soha nem szólal meg az abúzus ügyében. Dobszay Márton Benedek ferences szerzetes írásában az egyházon belülről szólal meg a témában.

„Vos estis lux mundi – Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14) Ezzel a szentírási idézettel kezdődik a Szentszék 2019-ben megjelent, bántalmazásokkal kapcsolatos egyik legjelentősebb dokumentuma. Sokan úgy látják azonban, hogy a katolikus egyház – különösen Kelet-Európában – nem tesz eleget a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazások megelőzéséért és feltárásáért.

Ezzel a kijelentéssel szemben lehetnek jogos ellenvetések. De az igaz, hogy miközben sok valós lépés történt már, a hazai katolikus közösség még nem járta be teljes elszántsággal azt az utat, amelyet mások (pl. Franciaországban, Írországban, Lengyelországban) már igen.
„Ne féljetek!” (Mt 28,5)

Miért nehéz ezen az úton elindulni? Miért nincs gyorsabb elmozdulás? Többen azt mondják: „az egyháznak nem érdeke, hogy kiderüljenek a múlt ügyei”. Mások valamilyen hatalmi motívumot vélnek felfedezni a távolságtartó viszonyulásban. Korábbi elöljáróként, akit újra és újra megtalál ez a téma, azt látom, hogy még egy nyitott és elszánt döntéshozónak is be kell járnia egy utat, hogy leküzdje saját ellenállásait.

Ebből a tapasztalatból kiindulva szeretnék rámutatni a területtel kapcsolatos néhány olyan motívumra, amely megbénít, félelmet, ellenállást kelt. Dilemmát szül, és mint ilyen, gátolhatja az elmozdulást. Az, hogy félelmek, ellenállások, ellenvetések vannak bennünk, természetes. Ha azonban nem merünk szembenézni ezekkel, ha nem artikuláljuk és tudatosítjuk azokat, nem tudunk adekvát választ adni. Szembenézve velük azonban el tudjuk dönteni, mennyire valósak, és hogyan lehet hatékonyan reagálni rájuk. A bántalmazások témája önmagában nehéz, taszító, sötétségbe vezető terület, ráadásul az emberi életnek egy olyan intim rétegét érinti, amely sokszor tabusítva van. Az abúzusokkal való találkozás ezért önmagában megbéníthat.

Gyakorta hangoztatott vélemény, hogy az abúzusok emlegetése csupán az egyház lejáratását szolgálja (például konkrét szellemi vagy gazdasági körök részéről). Sokan úgy érzik, a témát kizárólag a katolikusokkal, a probléma valós súlyát aránytalanul felnagyítva hozzák szóba. Elfelejtve, hogy közben milyen sokat ad az egyház közössége a világnak. A megtámadottság érzése és a félelem, hogy ne tegyük céltáblává saját magunkat, megbénít, eltérít attól, hogy foglalkozzunk a problémával.

Valóban jogos elvárás, hogy az egyház és annak tagjai fair elbírálásban részesüljenek. Az „egyenlő pályák, egyenlő esélyek” elve, az igazságos és arányos hozzáállás okán fel lehet szólalni. Ugyanakkor nekünk, egyháziaknak a magunk dolgával kell foglalkoznunk.

Ha – akár külső nyomásra – elindulunk a tisztázás útján, abból az egyház csak nyerhet, ha pedig elöl jár a témában, azzal másoknak is utat mutat.

Nagy félelem, hogy sokakat ártatlanul kevernek gyanúba. Ezek az ügyek nehezen tárhatók fel, alig állnak rendelkezésre bizonyítékok. Ha valakit le akarnak járatni vagy valaki anyagi előnyhöz akar jutni, könnyű eszközt kap a kezébe. Ráadásul mindez kielégíti az emberek szenzációéhségét. Nem tagadva e nézet jogosságát, megérzésem szerint jobban tartunk tőle, mint amennyire valóban félni kell, még akkor is, ha egyetlen ilyen eset is tragédia. Valóban ismerünk ártatlanul stigmatizált papot, akinek egy ilyen vád tette tönkre az életét.

Bár minden egyházi dokumentum hangsúlyozza az ártatlanság vélelmét, az nemigen valósul meg. A szigorú eljárásrend, amely alapján a vizsgálat idejére adott esetben kivonhatják a papot a szolgálatából, vagy eltilthatják a munkavégzéséből a világi személyt, mindig maradandó sérülést okoz.

Ezzel együtt azt látjuk, hogy viszonylag ritka az a bejelentő, aki nem valós történetet hoz.

Ők maguk pedig gyakran nem az elkövető megtorlását kérik, hanem arra várnak biztosítékot, hogy mással ne történhessen meg az, amit nekik át kellett élniük. Ugyanakkor a valós félelemre valós választ kell adni. Szükség van az eljárásrendek továbbfejlesztésére, hogy az ártatlanság vélelme ténylegesen megvalósuljon.

Továbbá társadalmi vita szükséges az ártatlanokat ért támadások megfelelő szankcionálásáról úgy, hogy közben a valós áldozatok ne riadjanak vissza a bejelentések megtételétől...

ITT OLVASHATÓ