2024. május 14., kedd

PUTYIN STRATÉGIÁT VÁLT, EGY TECHNOKRATA CIVILLEL AKARJA MEGNYERNI A HÁBORÚT UKRAJNÁBAN

TELEX
Szerző: NYILAS GERGELY
2024.05.13.


Két héttel azután, hogy váratlanul őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter helyettesét, Vlagyimir Putyin vasárnap menesztette a tárca vezetőjét. Szergej Sojgu messze a legrégebbi tagja volt a kormánynak, múltja bőven a putyini idők elé nyúlik: 1994-től 18 éven át vezette a katasztrófavédelemért felelős minisztériumot, majd egy rövid kormányzói kitérő után vette át a védelmi minisztériumot.

Sojgut Andrej Belouszov eddigi miniszterelnök-helyettes váltja. Belouszov civil, szakmáját tekintve pedig közgazdász. Putyin azt várja tőle, hogy nyitottabb legyen „az innovációra és az összetettebb gondolatokra”.

Sojgu menesztését azonban nem menesztésként tárgyalja az orosz állami sajtó, amely a miniszterrel összefüggésben kevés szót ejt helyettese korrupciós ügyekkel összefüggő letartóztatásáról, amelyről sejteni lehetett, hogy valójában Sojgunak is jelzés. A Kreml kerülte, hogy a miniszter leváltása kegyvesztésnek tűnjön, már csak azért is, mert Putyin felelősségét is felvetné, hogy egy általa kinevezett vezető a bizalomra méltatlannak bizonyult, ráadásul a védelmi minisztérium élén,

ami az Ukrajna ellen indított háború harmadik évében az eddigi katonai stratégia esetleges hibáinak beismerését is jelentené.

Sojgu tehát olyan pozíciókat kapott a miniszteri szék után, amelyeket fontos tartalommal is meg lehet tölteni, de arra is alkalmasak, hogy érdemeinek elismerése mellett valójában félreállítsák őt. A 69 éves Sojgu a nemzetbiztonsági tanács főtitkára lesz, emellett a hadiipari bizottság elnökhelyettesi és a haditechnikai együttműködésért felelős szövetségi szolgálatnak (FSZVTSZ) a vezetői posztját is megkapja. Utóbbi egyébként eddig a védelmi minisztérium alatt volt, most közvetlenül az elnök alá rendelik.

Nagy a mozgás a hatalom közelében

Az áthelyezés azonban további személyi változásokat jelent, hiszen így a nemzetbiztonsági bizottság eddigi titkára, Nyikolaj Patrusev egyelőre pozíció nélkül áll. Márpedig Patrusev Putyin legszorosabb bizalmasának egyike, szerepe volt abban, hogy a későbbi elnök moszkvai karrierje beinduljon. A ’90-es években Borisz Jelcin alatt az elnöki hivatalban is dolgozott Putyinnal, majd követte őt a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) élén, ahol 1999-től 2008-ig szolgált. Az utóbbi 16 évet pedig a Nemzetbiztonsági Tanács élén töltötte. Ez messze több, mint protokolláris szerep, legalábbis Patrusev és Putyin szoros kapcsolatának révén. Patrusev számos háttértárgyalást vezetett Putyint képviselve az elmúlt évtizedben Kazahsztántól az Egyesült Államokig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.