2023. május 24., szerda

ARÁNYTALAN ERŐSZAK SOROZATBAN – A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA NEM TÖRTÉNT ILYEN KÉPVISELŐKKEL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2023.05.22.


A rendőrség az utóbbi hetekben több alkalommal alkalmazott kényszerintézkedést képviselők ellen, mentelmi joggal védett honatyát vitt földre, bilincselt meg és állított elő. Ugyan a képviselők elleni rendőri erőszak nem ismeretlen – elég a 2006-ban véresre vert Révész Máriuszra gondolni –, az új, hogy sorozatban alkalmaznak aránytalannak tűnő intézkedést honatyákkal szemben. Ráadásul 2006 őszének képeit idézték a könnygázzal közelről szembefújt 17 éves diákról készült drámai fotók is. Erőszakosabb lett a rendőrség, putyinizálódik az ország? Utánajártunk, hogy ha Orbán bonthatott kordont 2007-ben, miért nem tehetik ezt meg az ellenzéki képviselők 2023-ban. A Válasz Online kikérte a képviselők elleni eljárások iratait, és segítséget kért a 2006-os jogtalan rendőri erőszak ellen közösen fellépő jogvédő szervezetektől, hogy megértsük, mi és miért történik...

PEDAGÓGUSKUTATÁS 2023 - GYORSJELENTÉS - BUDAPEST, 2023. MÁJUS 23.

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT
Szerző: SUSÁNSZKY PÁL
2023.05.23.


Összefoglalás: 

2022. áprilisában a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatói online kérdőíves kutatást végeztek a magyarországi pedagógusok körében. A 725 fős minta reprezentatív az iskola regionális elhelyezkedésére, fenntartójára (állami, magán, egyházi), valamint típusára (általános iskola, gimnázium, szakképző intézmény). A kérdőív az iskolai és demográfiai háttér feltárása mellett a közoktatásban tapasztalt legfontosabb problémákra, a pedagógus tiltakozások megítélésére, és a tiltakozási részvétellel összefüggő tényezőkre fókuszált. Az eredmények szerint a pedagógusok a legfontosabb 5 probléma közé sorolják az alacsony béreket (92%), a magas munkaterheket (62%), a tanári autonómia hiányát (61%) a tananyag nem megfelelő összetételét (59%), valamint az adminisztrációs terheket (46%). A pedagógusok háromnegyede, kétharmada támogatja az intézményi, illetve pedagógusi autonómiát, szemben a központosítással, amit mindössze 2-3 százalékuk támogat. A pedagógusok anyagi helyzetét a háztartás szubjektív anyagi helyzetével mértük. Az eredmények szerint a pedagógusok 44 százaléka „kijön” a jövedelméből, 45 százalékuk nehezen, vagy nagyon nehezen él meg jövedelméből, és mindössze 3 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kényelmesen megélnek. A pedagógusok tiltakozására koncentráló kérdésekből megtudtuk, hogy a válaszadók döntő többsége (86%) támogatja a tiltakozások célját. A pedagógusokra magas tiltakozási aktivitás volt jellemző az elmúlt egy évben és részvételi hajlandóságuk is magasnak mondható. Kétötödük (42%) nem vett részt egyáltalán a tiltakozásokban, ugyanakkor közel háromötödük (58%) részt vett valamilyen tiltakozási formában. Egyharmaduk részt vett sztrájkban és körülbelül egytizedük polgári engedetlenségben. Körülbelül ugyanilyen arányban hajlandóak lennének a közeljövőben is részt venni tiltakozásokban. Végül a tiltakozások támogatottságáról alkotott véleményeket mutattuk be. A pedagógusok relatív többsége szerint a diákok és a diákok szülei támogatják a tiltakozásokat (44% illetve 43%). Ezzel szemben a válaszadók fele szerint (51%) a szélesebb közvélemény inkább nem támogatja a tiltakozásokat, ugyanakkor több mint kétötödük (44%) a magyar társadalmat inkább támogatónak látja.

TÖBB MAGYARORSZÁGON MŰKÖDŐ MULTI BEPANASZOLTA A KORMÁNYT AZ EURÓPAI PARLAMENT DELEGÁCIÓJÁNAK – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.05.24.


Maffiamódszerek


Orbán Viktor kedden a katari gazdasági fórumon már arról beszélt, hogy az emírségből is van érdeklődés a Budapest Airport megvásárlására, és “üdvözöljük őket“.

Orbán Viktor nem enged, negyedszer is vétózik a Norvég Alap miatt

Magyarország ismét meggátolja, hogy közös közleményt fogadjanak el az EU és az északi országok találkozóján.

Az Európai Parlament kimondhatja, hogy alkalmatlannak tartja az Orbán-kormányt az unió soros elnöki tisztjére

Ez az első eset, hogy az uniós képviselő-testület felveti az Orbán-kormány alkalmatlanságát az EU27-ek döntéshozó szervének irányítására, és válaszlépéseket helyez kilátásba.

A magyar nagykövet nem igazán nyugtatta meg Ausztriát

Nagy Andor azt válaszolta, FIGYELEM:

“Magyarországnak eszébe sem jutott, hogy a döntést bárki sérelmezné, hiszen nem árt vele senkinek.”

Sándorhoz

Már csak az a kérdés, hogy beengedik-e őket és meghallgatja-e Pintér Sándor a civileket. De ha nem, a kormány propagandatervéve – okoslány-alapon – így is hiba csúszhat.

Árulkodó felvétel arról, hogyan manipulálja a közmédia a politikai közvéleményt

A 444 hozzájutott egy rövid vágathoz az MTVA egyik stúdiójából, amin a május 2-án este 19.30-kor adásba került Híradó részlete látható: benne a még vágatlan és nyers képanyaggal, utána az adásba került képsorokkal…

Megbírságolták a kormánypárti médiagólem vezérigazgatóját

A bírság oka, hogy az Origo nem volt hajlandó olyan módon közölni a Donáth Anna lejáratása utáni bocsánatkérést, ahogy arra a bíróság kötelezte őket.

Albánia szintje alatt a magyar demokrácia

A legelismertebb demokráciaindex készítői alapján Oroszország és Magyarország hozta össze a legnagyobb éves zuhanást tavaly, igaz, eltérő okokból.

Böjte Csaba nem érti

“Jancsinak volt egy „deréksimogató” szokása, de erőszak nem volt”.

A több százmilliós csalás gyanúsítottjai nem értik…

Az alapítvány fenntartásába tartozó két szegedi iskola a vád szerint 2012 és 2014 között olyan tanulók után is felvett támogatást, akiknek nem volt tanulói jogviszonyuk, vagy ha volt, nem jártak be az órákra.

Völner Pál vallomásának legerősebb pillanatai

Minden vádpontban ártatlannak vallotta magát.

1,3 milliárdos profitra tett szert Rákay Philip cége

Cégei között tologatja ingatlanjait a műsorvezetőből NER-es ingatlanüzletemberré vált Rákay fő cége, a Norton Consulting Zrt. Az ügyleteknek köszönhetően rekordösszegű profitra tett szert.

160 milliárdot költöttünk cammogó vonatokra

120 km/órás sebességre tervezték, Gödöllő és Aszód között mégis 90-nel ballagnak a vadiúj vonatok 8 hónappal az átadás után is. A fejlesztésnek az volt a célja, hogy a szakaszon a vonatok gyakrabban közlekedjenek…

Engedély nincs, a kivitelező mégis dolgozik a Déli Körvasút projekten

A Mészáros Lőrinc V-Híd cégcsoportjához tartozó, Vitézy Dávid volt államtitkár „szerelemgyerekeként” szerveződő beruházás kivitelezői a bírósági döntés ellenére is folytatják a munkálatokat. Mindig vannak egyenlőbbek.

Épül-szépül a sok magánterület a Balaton-parton

Csak annyit tennénk hozzá, Görögországban az összes tengerpart az állam tulajdonában van, oda építkezni nem lehet és – egyetlen kivétellel – minden strand ingyenes.


ORBÁN PÉNZE ÉS AZ UKRÁNOK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.05.24.


Orbán Viktor ezúttal Qatarba ment ugatni. Ez olyan jól sikerült neki, hogy a végén az ukrán külügy azt jelentette ki, Oroszország mellett Magyarországot is ellenségének tekinti, teljes tehát a diplomáciai siker. Ha eddig nem lettünk volna lator állam – de igen –, most már deklaráltan azok vagyunk, amivel el kell majd számolni a háború végén, de az is lehet, hogy sokkal előbb. Sok más egyéb mellett Orbán Viktor azt találta mondani ott Qatarban, azt üzente az ukránoknak, „ha szükségetek van a pénzünkre, tanúsítsatok tiszteletet”. Én nem tudtam eddig, hogy a magyar költségvetés finanszírozza az ukrán hadsereget.

Az ukránok sem tapasztalták, azt viszont sokkal inkább, hogy van itt egy alak, illetve ennek a brancsa, akik mindent megtesznek Putyin győzelméért. Pénzügyi, diplomáciai gáncsokat vetnek, és most visszatartják azt a pénzt, amit Európa huszonhat országa nekik szánt, hogy le tudják győzni a gonoszt. Orbán Viktor viszont ennek az oldalán áll, ezt több mint egy éve kitartóan és hangosan bizonyítja, és valami angyali türelem okán nem hangzott el eddig az, ami tegnap igen, hogy az ukránok ellenségnek tekintenek minket. Nem Orbánt, nem a Fideszt, hanem az országot, és ilyen forgatókönyvre nem adtunk felhatalmazást.

Itt az ukránok kapcsán pénzről beszélve az a legszebb, hogy az Unió (osztrák parasztok és olasz vendéglősök, etc.) pénzéről Orbán úgy beszél, mintha a sajátja volna, holott az ég egy világon semmi köze hozzá azon kívül, hogy ácsingózik rá. Orbánnak meg az Unió mondja, ha szükséged van a pénzemre, akkor ne lopd el, és igyekezz európai államot építeni, az a pont még nem jött el, de nagyon közel állunk hozzá, hogy rólunk pedig a közösség jelentse ki, az ellenségei vagyunk. El még nem hangzott, csak gondolva van, mert ennyi gyerekszoba szorult azért a klubba, aminek valami különös ok miatt tagjai vagyunk.

Egyelőre, ezt gyorsan tegyük hozzá, mert mindezek után, amit Orbán és a Fidesz itt módszeresen előad, mint valami pusztai rablóbanda, ott tartunk, hogy az EP kimondhatja, Magyarország alkalmatlan és méltatlan arra, hogy a 2024 második felében esedékes uniós elnökséget ellássa. Kifogásaik a régiek, de alaposabbak, ha itt pontokba szedve elolvassuk, elborzadunk: Magyarország sérti az egységes piac érdekeit, veszélyezteti egyes vállalatok üzleti érdekeit, diszkriminál, megfélemlít, EU-ellenes kampányokat folytat, megsérti az uniós érdekeket, és rendszerszintű a korrupció itt, minálunk...

2023. május 23., kedd

HA SZERETED FŐNIT, Ő IS SZERET: GRÓFOT KÖSZÖNTÉSSEL, KARLENGETŐ TROMBITÁST ROLEXSZEL AJÁNDÉKOZTA MEG

POTTYONDY VIDEÓ
Szerző: POTTYONDY EDINA
2023.05.23.



Orbán Viktor sikerének egyik titka, hogy nem rendeli alá magát ellenfelei kritikus, fanyalgó attitűdjének. (🤷🏻‍♀️) 

Ugyan a teljesítményre illetve az esztétikai szempontokra fütyülve, csakis hasznossági alapon, de létrehozott egy kölcsönös tisztelet és megbecsülés rendszert, amiben az Orbán-rajongó, békemenetelő néni épp annyira biztonságban érezheti magát, mint a cigányfiú, aki egyfelől azt látja, hogy a magyarok egy része finnyáskodik rajta, másfelől százezrek ordítják vele, hogy ő a bulibáró. 

Idealista mese sajátos hitvilággal, szimbólumokkal, hősökkel és gonosz ellenfelekkel. Ha ehhez a világhoz tartozol, bárki is vagy, bármit is tettél le az asztalra, szeretnek, megvédenek, és sosem mondják, hogy szar, amit csinálsz.

AZ UKRÁNOK ÚJ FEGYVEREKKEL, AZ OROSZOK VÉDVONALAKKAL KÉSZÜLNEK A NYÁRRA

TELEX
Szerző: KÖRÖMI CSONGOR
2023.05.23.


Bár az elmúlt hetekben arról is voltak hírek, hogy Bahmut környékén offenzívába lendültek az ukrán csapatok, mostanra úgy tűnik, egy-két rom és épület kivételével teljes egészében elfoglalták a várost az orosz megszállók. Rácz András Oroszország-szakértő szerint azonban az offenzívának köszönhetően az ukránok ki tudták nyitni a települést körülvevő gyűrűt annyira, hogy a megmaradt védők ki tudjanak vonulni a kelet-ukrajnai városból.

A Wagner-zsoldoscsoport vezére, Jevgenyij Prigozsin szombaton állította azt, hogy elfoglalták Bahmutot, és hétfőn este azt mondta, hogy június 1-ig átadják a város ellenőrzését az orosz hadseregnek. Az ukrán vezetés azonban az elmúlt napokban és hétfőn este is hangsúlyozta, hogy a város szélén továbbra is ellenőriznek területeket.

Ha véget is ér a hosszú hónapokon keresztül zajló bahmuti vérszivattyú, az lehet belátható időn belül az utolsó siker orosz oldalon, amiért rengeteg embert áldoztak. A Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa szerint ugyanis nincs ereje az orosz hadseregnek arra, hogy újra támadásba lendüljön. Holott a másik oldalon Ukrajna hónapok óta készül egy nagyszabású ellentámadásra.

Az oroszok által megszállt területek visszafoglalását célzó művelet nyár elejére várható, de már most látni lehet az ellentámadás előkészületeit.

„Az ellentámadás kezdetét nem úgy kell elképzelni, mint egy Forma–1-es futamét, amikor valaki meglendíti a kockás zászlót, és indulnak a csapatok. Nem biztos, hogy lesz ennek egy előre pontosan definiált startpontja – inkább valószínű, hogy a harcok fokozatosan intenzívebbé válnak majd, egyszerre több helyen is, és aztán lesz egy pillanat, amikor az ukrán erők a frontvonalat egy vagy több ponton áttörik”


– mondta a Telexnek adott helyzetértékelésében Rácz. Az oroszok által megszállt területek visszafoglalását célzó művelet nyár elejére várható, de már most látni lehet az ellentámadás előkészületeit.

Ennek része az Oroszország-szakértő szerint az, hogy szisztematikusan rombolják a megszállt területeken az orosz csapatok utánpótlási és ellátási vonalait, logisztikai központjait, légvédelmi rendszereit, és mellesleg ahogy megsemmisítik az orosz megszálló hatóságokkal együttműködő helyi vezetőket is. Az oroszok pedig az ellentámadástól tartva már több helyen is védvonalrendszereket építettek ki a front mentén...


KARDOS ANDRÁS: LEVÉL BOLGÁR GYÖRGYNEK 1. – "MINEK NEVEZZELEK?”

SZABADSÁG KLUB
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2023.05.21.


Ha nem nevezzük valódi nevén a rendszert, vagyis nem nevezzük diktatúrának, akkor úgy fogunk járni, mint az a zoológus, aki a halakra vonatkozó attribútumokat, pikkely, uszony stb. az elefántokra alkalmazná, és azt mondaná, hogy bár az elefántnak nincs kopoltyúja, de azért "illiberális hal". Magyarék ezen példája kiválóan mutatja, hogy nem érdemes tizenhárom év diktatúra után a rendszert olyan illiberális halnak nevezni, amely nem vízben él.


Évtized óta hallgatom az Ön műsorát, és bizony ezekben a borzalmas időkben sokszor merítettem erőt az Ön visszafogott optimizmusából, kemény kiállásából a demokrácia és szabadság ügye mellett. De ezért mért még nem írnék, mert ezt sokan elmondják Önnek, és jól teszik, ehhez rám nincs feltétlenül szükség. Amiért írok, annak az az oka, hogy két alapvető kérdésben részben másképpen gondolkozom, mint Ön, de főképpen másként, mint az Ön betelefonálói, sőt, sokszor szakértői is. Tehát egy rövid levélben tömören elmondanám, hogy mit is látok én másként. Ebben a levélben az első problémát vetem fel, a következő levélben a másodikat, mert nem akarnám túl hosszan igénybe venni az Ön és az olvasók figyelmét.

Folyamatosan felmerül az Ön műsorában, hogy minek nevezzük azt a rendszert, amiben élünk. Hozzáteszem, hogy ez mindenütt vita a nyilvánosságban, ahány politológus, annyi definíció, ahány ellenzéki hallgató, annyiféle – jogos indulat szülte – elnevezés. Tehát lényegi kérdésről beszélünk. Itt lehet különbség a „tudomány” és a „köznyilvánossság” szóhasználata között, bár, mint látni fogja, lehetséges olyan megoldás szerintem, amivel még ezt a szakadékot is át lehet ugrani.

Nem fogok most vitázni azokkal, akik hibridrendszernek, választásos autokráciának, vezérdemokráciának, illiberális demokráciának nevezik Orbán rendszerét, mert noha egyikkel sem értek egyet, de ha jól követem Önt, akkor Ön sem. Kettőnk között a vita lényege az, hogy Ön, elismeri ugyan, hogy önkényuralomfélében élünk, mégis a diktatúra fogalmát túl erősnek érzi, és állandóan gyengíteni szeretné, olyképpen, hogy a rendszer hajlik ugyan efelé, de azért ez mégsem Putyin diktatúrája, nem csuknak le senkit a nézetei miatt, nem jön a fekete autó, nincsen Recsk, ilyesmi.

Ezek persze nagyrészt tények, csak éppen nem támasztják alá az Ön álláspontját. Ugyanis Ön, igaz, sokakkal egyetemben, a diktatúrát a szó 20. századi értelmében használja, ha tetszik csak a totalitárius diktatúráról ismeri el, hogy az valóban diktatúra. Ezt én ugyan „tudományos” értelemben sem fogadom el, de a nyilvános beszédben aztán végképpen nem. A 21. századi, ráadásul Európán belüli önkényuralmak, másképpen diktatúrák, mint a múlt századiak. Ugyanis definíció szerint diktatúrának nevezhető minden olyan rendszer, mely az alapvető létezéstől fosztja meg a fékek és ellensúlyok rendszerét, mely egyetlen ember döntésétől teszi függővé, hogy a rendszer mit mikor rombol szét, szüntet meg, ahol az „ellenzék” csak a diktátor előtti paraván, ahol az államot maffiaállamként működteti egyetlen személy és annak klientúrája, ahol a választás és a sajtó szabadsága a diktátortól és klientúrájától függ, ahol szabad verseny helyett, klientúra építés folyik.

Ami pedig a tudományt illeti. Magyar Bálint és Madlovics Bálint már annyi könyvet szentelt a posztkommunista rendszerek leírására, hogy én szégyellem magam a magyar politológia helyett, hogy képtelenek számot vetni a szerzőpáros rendszerkritikájával. Legutóbbi könyvükről szóló recenziómban ezt írtam: Magyarék új könyve már az elején bizonyítja, hogy „az eddigi rendszerleíró elméletek legnagyobb része abból a teleologikus szemléletből indult ki, hogy a rendszerváltás után eo ipso mindegyik volt szocialista ország a liberális demokrácia, mint végcél felé tart, tehát ezek az elméletek, mint a tranzitológia vagy a hibridológia, abból indulnak ki, hogy a ’kommunista diktatúrától a liberális demokráciáig’ terjedő skálán az egyes országok éppen hol helyezkednek el. Nem belemenve ezen elméletek részleteibe, azt bizonyosan állíthatjuk, hogy a történelem hegeliánus elképzelésének sincs ilyen reduktív elképzelése a történelem irányultságáról. Nincsen semmiféle ’szükségszerűség’, amely zárójelbe téve az egyes országok és nemzetek eltérő múltját, mintegy célra tartottan egy irányba, most éppen a liberális demokrácia irányába mozogna.” Ezt csupán a tudományos kérdésfelvetés okán idéztem. Persze ez sem kevés, mert ha például a maffiaállam elmélete átment volna a „tudományosság” szűrőjén, magyarán, ha vette volna a fáradtságot elemző és ellenzéki politikus, hogy megértse, hogy a maffiaállam, nem egy populista leírása Orbán rendszerének, hanem a lényeg megnevezése, akkor sokkal könnyebben használnák a diktatúrát is, mint ennek a rendszernek a leírását.

Azonban, ha a tudomány elkeni a kérdést, a politika és a nyilvánosság is ezt fogja tenni. És ezen a helyzeten csak ront, ha indulatból mondjuk fasisztának nevezik Orbán rendszerét, mely egyáltalán nem az, hiszen ennek a rendszernek semmiféle ideológiája nincs, csak alkalmazza az ideológiát, mert enélkül nincs kommunikáció és nincs populista propaganda sem.

Végezetül nagyon fontos, hogy egy diktatúra egy saját nyelvet, saját szótárat alakít ki, sőt, saját jelentéstant is. A nyelvteremtés a mindenkori diktatúrák egyik alapismérve. Ugyanis a nyelv megfosztja az autonóm gondolkodástól a híveket, hiszen hit alapúvá válik a nyelv és nem a normalitást, hanem a kisajátított elferdítést követeli meg használóitól. Gondoljunk csak a „nemzeti” szó használatára mondjuk a trafik jelzőjeként, gondoljunk arra, hogy az inflációt a szankciók okozzák, vagy akárcsak arra, hogy a NER az éppen az ellenkezőjét jelenti annak, amit valójában. Az együtt-nem működést azokkal, akik nem hívei az orbáni diktatúrának. A sort a végtelenségig folytathatnánk.

Tehát: ha nem nevezzük valódi nevén a rendszert, vagyis nem nevezzük diktatúrának, akkor úgy fogunk járni, mint az a zoológus, aki a halakra vonatkozó attribútumokat, pikkely, uszony stb. az elefántokra alkalmazná, és azt mondaná, hogy bár az elefántnak nincs kopoltyúja, de azért „illiberális hal”. Magyarék ezen példája kiválóan mutatja, hogy nem érdemes tizenhárom év diktatúra után a rendszert olyan illiberális halnak nevezni, amely nem vízben él.

Kedves Bolgár György, azt javaslom tehát, hogy a diktatúrát nevezzük annak, ami: diktatúrának.

Levelem következő részében igyekszem a „Mit tegyünk?” kérdésre választ keresni.

Tisztelettel üdvözlöm!

KARDOS ANDRÁS: LEVÉL BOLGÁR GYÖRGYNEK 2. –"MIT TEGYÜNK?"

SZABADSÁG KLUB
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2023.05.22.


Jelenleg nincs rendszerellenzéke az orbáni diktatúrának, éppen ezért valójában csakis „ellenzéki” pártok és némi civil mozgolódás van.


Tisztelt Szerkesztő Úr!

Ön sokszor felteszi a kérdést a műsorban, hogy mit kellene tennie az ellenzéknek, vagy tágasabban: kit kéne élre tennünk a Orbán-rendszer leváltásáért? Jogos és nehéz kérdés, és bár kész válaszom persze nekem sincs, szeretném felhívni utólag a figyelmét arra, hogy két ízben kísérletet tettem egy lehetséges válasz körvonalazására az ÉS-ben. Az egyiknek a címe Nem volt a másiké Határolt forradalom.

Ki fogok mindkettőre térni, de először azt kellene tisztáznunk, hogy milyen feltételek között gondolkodunk egyáltalán az orbáni önkényuralom leváltásáról. Minapi levelemben amellett érveltem, hogy Orbán rendszerét diktatúrának tartom, tehát az egyik kiindulópontja a mostani levélnek az, hogy itt nem valamiféle hibridrendszerről van szó, amelyhez többféleképpen lehet hozzányúlni, ha változást akarunk, attól függően, hogy a vélelmezett hibrid demokratikus potenciálját ezen elmélet hívei mekkorára taksálják. De mivel szerintem szó nincsen hibridizmusról, ezért én bátran javaslom az egyik kiindulópontnak azt, hogy jelenleg diktatúrában élünk.

A következő lépés, hogy az elnyomó rendszerben megvizsgáljuk az ellenzék szerepét. Ennek értelmezése nélkül sem tudunk továbblépni. Nos, már többször is megírtam, még itt a Szabadság Klub felületén is, hogy a szó tényleges értelmében négy darab kétharmados bukta után ellenzék nincs, még pontosabban: rendszerellenzék pláne nincs. Ennek sok oka van, az ellenzéki pártok elképesztő tehetségtelenségétől kezdve egészen odáig, hogy egy szisztéma megértése nélkül nem lehet benne a helyünket megtalálni. És persze nem szimpla tehetségtelenségről van szó: vannak itt tehetséges emberek persze, például Gyurcsány Ferenc tehetséges rétor és vannak is víziói, viszont ő meg nem érti, hogy vele ellenzék Magyarországon nem nyerhet. Ennek is sok oka van, az őszödi beszédtől a karaktergyilkosságig de ez mindegy is most. De ő is csak példa. Dobrev is tehetséges, ráadásul ő még vezetőnek is, de ekkora hendikeppel vele sem lehet nyerni. Nem sorolom. Az alapvető baj, hogy a Fidesz könnyedén a diktatúra fügefalevelévé maszkírozta át az ellenzéket, akik szegények egyharmadnyian asszisztálnak a parlamentben Orbánnal, ugyanis a Fidesz nyelvi kommandója régen levette őket a nyilvánosság nyelvi térképéről. Persze vannak derék, bátor emberek is. Ilyen például Hadházy Ákos, aki bátor és hasznos ember, de ő alapvetően individualista ellenálló, ami fontos szerep, de ebből ellenzék, mint alternatíva nem lesz.

És a többi párt, Momentum, LMP például, lehet, hogy jót akar néha, csak éppen nem érti ő sem a világot, amiben mozog, ez kiválóan látszott Donáth Anna „visszatérésén”. A többi pártok meg egyáltalán nincsenek is. Vagyis: ellenzék nincs, csak „ellenzéki pártok” vannak, de ők nem alternatívái ennek a diktatúrának.

Jelenleg nincs rendszerellenzéke az orbáni diktatúrának, éppen ezért valójában csakis „ellenzéki” pártok és némi civil mozgolódás van.

De akkor adjuk fel? Maradjon örökre Orbán? Mi meg műveljük kertjeinket? Van egy nagyon sokatmondó adat: március 15-én mintegy száz, azaz 100 civil szervezet az Andrássy úton kétnapos ünnepet tartott. A száz civil szervezet megmozgatott a legnagyobb nemzeti ünnepen maximum néhány ezer embert. A tanárok, diákok melletti tüntetések, az oktatás szétverése elleni fellépések jó, ha néhány ezer embert mozgatnak, de inkább csak százakat.

Tehát akkor a civil szféra sem működik? Igaza lenne sok gondolkodó embernek, aki a magyar népet gyávának, félősnek, önzőnek tartja, sőt van, aki jobbágymentalitásról beszél. Vagyis Orbán voltaképpen a magyar nép kompromisszumra hajlamos alkatát, gyávaságát, félelmét használja ki másfél évtizede, sőt Orbán valamiféle „apafiguraként” védi meg az „övéit” ettől az ellenséges világtól? Sorostól, Brüsszeltől, migránsoktól, LMBTQ-hívőktől, gender rohamosztagosoktól? Valóban ez a helyzetünk adekvát leírása?

Nos, nem hiszem. Azt gondolom, hogy a bénultság tíz éve után, pontosabban tizenhárom éve után, éppen úgy, mint ’56-ban létre fog jönni egy forradalom, egy határolt, békés forradalom a szó bibói értelmében. A ma még elkülönült, befele fordult civilek és a diktatúrától fulladozó szabadsághiányos tömegek egyesülni fognak a Nemben, a Nemzeti Ellenállási Mozgalomban. Mivel erről részletesen írtam az ÉS-ben, kissé hosszabban idézek korábbi cikkemből:

„Az ellenállási mozgalomnak hálózatként kell működnie. A hálózat országosan (természetesen legális) csoportokból, szervezetekből, klubokból, mindenféle közösségekből áll. Egy ilyen mozgalomnak természetesen rövid időn belül ki kell, hogy épüljön a maga intézményrendszere. Természetesen az induló mozgalomban a bázisdemokratikus és a hierarchikus struktúrák egy ideig párhuzamosan élnek, de a modern demokratikus politika innovációja kell ahhoz, hogy a NEM rövid időn belül akkora mozgalommá váljék, hogy súlyánál fogva tárgyalásokra, és nem intézkedésekre késztesse a hatalmat. Két lehetséges kritikai érvre már most válaszolni kell, mielőtt bárki is megfogalmazta őket. Az egyik természetesen a „nemzeti” szó hangsúlyos használatával kapcsolatos. Ugyan van némi irónia abban, hogy az ellenállási mozgalom nevébe beemeltem a nemzeti jelzőt, mivelhogy éppen a NER-rel szemben jön létre. Viszont: bármennyire is igyekszik a Fidesz kisajátítani a nemzeti jelzőjét nyilvánvaló, hogy ezt csak kirekesztéssel teheti: aki nem híve a NER-nek, nem tagja nemzetnek. Nos, én éppen ellenkezőleg gondolom: többféle nemzeti gondolat és magatartás van, a nemzeti értéktartománya plurális, azaz a vita éppenséggel a nemzetin belül zajlik, tehát a sokszínűség jegyében, nem pusztán ironikusan, hanem valóságosan, ha tetszik, nyelvkritikai alapon javaslom használni: hogy Bretter György híres formuláját használjam: a nemzeti eztán jelentsen ismét itt és mást az itt és most helyett.

A második lehetséges kritika e mozgalom utópizmusára vonatkozik. Egy megfáradt, befelé fordult, hihetetlenül megosztott, a gyűlölködésig manipulált társadalom számára egy ilyen ajánlat még akár cinikusnak is tetszhet a maga utópizmusával. Természetes, hogy a javaslat tartalmaz ilyen elemeket, ugyanakkor azt gondolom, hogy ki kell törnünk a fásultság és félelem bénító és perspektívátlan magatartásából. Ráadásul ennek a mozgalomnak van egyedül esélye arra, hogy olyan személyek és pártok is akár megjelenjenek a nyilvánosságban, akiket az ellenállási mozgalom dinamizmusa termel ki, akik különben soha nem kerülhetnének meghatározó szerepkörbe, noha tehetségük és tisztességük éppenséggel megvolna. Az egész mozgalom a befogadás, a tolerancia, de ugyanakkor a kemény kritikai magatartásra épül. És még valami: az utópia regulatív eszme, mely éppen hogy frissességével és spontaneitásával hat. Lukács György éppen száz évvel ezelőtt A regény elméletének zárásaképpen fogalmazta meg minden utópiák kockázatát: „És csak majd ezután lehet valamiféle történetfilozófiai jövendőmondás feladata, hogy kimondja, valóban kilépőben vagyunk-e a teljes bűnösség állapotából, vagy még csak puszta remények hirdetik az új eljövetelét; egy eljövendő jelei, amely még oly gyönge, hogy bármikor játszva összeroppanthatja a pusztán Létező terméketlen hatalma.” Kockázataival tisztában vagyok, de azzal is, hogy Európa számos megoldatlan dilemma elé került, és ha demokratikus és szabadságpárti gondolkodói és mindenki, akit a maga életében alapvetően érint, netán fenyeget a helyzet, nem tesznek meg mindent, ami tőlük telik, akkor visszafele fordulunk, de ne legyen illúziónk: ott nem a konzervativizmus akár tisztelhető hagyományát, hanem az autokrácia kirekesztő világát találjuk majd ismét.”

Sajnos az évekkel ezelőtt írottak ma is érvényesek. Csakis egy átfogó ellenállási mozgalomnak van esélye arra, hogy egy határolt, békés forradalom útján visszavegyük a szabadságunkat, akár úgy, hogy a NEM, mint gyűjtőpárti mozgalom áll majd szemben a Fidesszel és segédcsapataival. Ha ilyen mozgalom nem jön létre, ha nem lesz alapvető szerkezeti, mozgalmi, személyi és nyelvi változás, akkor esélytelen minden bármely jószándékú tüntetés, akció, petíció, akármi.

Hát: NEM. Vagyis, ahogyan egy remek barátom írta az évekkel korábbi ÉS-cikk kapcsán: IGEN a NEM-re.

Tisztelettel üdvözlöm Önt.

Címlapi fotó: Lukács György

“NEM NAGYON SZOKOTT ÉRDEKELNI, HOGYAN FOGADJÁK AZ ÁLLÁSPONTUNKAT” – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.05.23.


 Szijjártó a külügyminiszterek tanácsán keménykedett

Szijjártó négy uniós folyamat blokkolását erősítette meg, miközben beintett az osztrákoknak is.

Újabb EP-határozat készül Magyarországról

A nyomásgyakorlás fokozásának jeleként az Európai Parlament jövő szerdai mini plenáris ülésén több hónap után újabb vitát szentel a jogállam helyzetének Magyarországon, és másnap várhatóan egy határozatot is elfogad majd. (Soros!)

Szijjártó Péter előterjesztette magát egy új posztra, Orbán Viktor pedig kinevezte

A Magyar–Sierra Leone-i Gazdasági és Műszaki Együttműködési Vegyes Bizottság magyar társelnökének…

Multicégek gyárait venné meg az állam?

A kormány kreálta a problémát (bányajáradék, hatósági ár), de a felelősség már nem az övé.

Mészáros Lőrinc tokaji borászata és autókölcsönzője is követi a NER-trendet

Kicsivel még átláthatatlanabb lett Mészáros Lőrinc vagyona, ugyanis több, eddig hozzá köthető cégnek magántőkealapok lettek a tulajdonosai.

Nézd, Andi, vasbetonkarkötő!

“És ebben nem csak az a borzalmas, hogy körülbelül 150 évünk lett volna meghaladni ezeket az urambátyám viszonyokat, hanem az is, hogy biztos vagyok benne, az akkoriban nagy nehezen elkészült pályákon messze nem késtek annyit a vonatok, mint mostanában.”

Alig tudta az Orbán-kormány rekordjait felsorolni az MSZP-s képviselő

De azért négy és fél percben megpróbálkozott vele. Csak erős idegzetűeknek.

Ma áll bíróság elé Völner Pál

Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi jobbkeze ma bizonyára nem marad távol.

Hétfőn véget ért a budapesti tömegközlekedés történetének egyik legsötétebb és legfelháborítóbb korszaka

“És minthogy Orbán álságosan nemzetieskedő rendszerében minden állami intézmény nevében szerepelnie kell a nemzeti jelzőnek, ezért nevezzük ezeket a korlátlan ideig húzódó, tehetségtelenül bonyolított, korlátlan költségeket emésztő és a lakosság tűrőképességét maximálisan kikezdő munkálatok összességét nagy nemzeti szopatásnak.” (Janisch Attila)

A rendőrség azt bizonygatja, hogy mekkora veszélyt jelentettek rájuk a tüntető diákok

Anyacsavar, kilapított sörös doboz, foltos rendőrruha… Bödőcsért kiált.

Potyog a vakolat és beázik a tető a gyömrői iskolában, a tankerület előtt tüntettek a szülők

A kormány az épület felújítását elhalasztotta – szerencsére az atlétikai stadionra azért akadt 246 milliárd.

Silvio Berlusconi nem vonul vissza

Visszatért a kórházi kezelés után, esze ágában sincsen nyugdíjba menni a 86 éves politikusnak.

Fordulat jöhet a háborúban

Mind katonai, mind diplomáciai szempontból jelentős döntéseket hozott a G7.

„MEG KELL HACKELNÜNK A RENDSZERT!” – A KILÁTÁSTALANSÁG TÁVLATAI EGY TANÁRNŐ SZEMÉVEL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: HORVÁTHNÉ VASS ILDIKÓ
2023.05.19.


Ha kell, a „szamizdat-tudásátadás” ideje jön. Hadd jöjjön! Hagyjuk a kerettantervet! Ha hülyeség van benne, írjuk felül! – tanár vendégszerzőnk arról ír, ami a sztrájkon, tüntetésen, engedetlenségen túlmutat. Horváthné Vass Ildikó megmutatja, hogyan működhet a gyerekek oktatása a mai kilátástalan helyzetben is. Írását a Kossuth téri tanártüntetés napján közöljük.


Aki arra számít, hogy a magyar oktatási rendszer most már tényleg összeomlik, mert annyi pedagógus hiányzik majd egyszer csak az óvodákból, iskolákból, az téved. Nem lesz összeomlás. Lassú rogyadozás lesz, ami nagyon sokáig tart majd. Lesznek csoportösszevonások, növekvő osztálylétszámok, iskola-összevonások, amelyek elkendőzik majd tíz-húszezer pedagógus hiányát. Kitaláltuk már sokféle változatban, mi minden kellene ahhoz, hogy jó oktatási rendszere legyen hazánknak és jó lehessen benne gyereknek lenni. Voltak átfogó javaslatok, volt 9 pont, az egyházi iskolák öt pontja. Egyelőre az együttműködés helyett bosszútörvényt kaptunk válaszul a minisztériumtól. A küzdelmet nem lehet feladni, megyünk tüntetni, sztrájkolunk, demonstrálunk, a diákjaink viszont itt vannak és pedagógusként az ember egyszerűen nem teheti meg, hogy csak üldögél azon sopánkodva, milyen rossz most. Egyrészt az éppen ránk bízott gyerekek most járnak éppen óvodába, iskolába, nekik most nem mindegy, hogy hogyan és kik oktatják és nevelik őket, másrészt meg sok pedagógus egyik legbosszantóbb tulajdonsága, hogy nem elégszik meg azzal, ami rosszul működik és megoldást keres. Milyen átfogó koncepció segítene hát rajtunk?
...

BUDAHÁZY KEGYELMI ÜGYE: A POLITIKAI ERŐSZAK LEGITIMÁCIÓJA - MÁSRÉSZRŐL A KLUBRÁDIÓBAN (2023.05.18.)

MÁSRÉSZRŐL / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: RÓZSA PÉTER
2023.05.18.



A sajtó a világon mindenütt folyamatosan napirenden tart bizonyos politikai botrányokat. Hazánkban azonban a kormány gondoskodik arról, hogy napról napra olyan idegesítő és botrányos lépéseket hozzon, illetve a politikai kommunikációban olyan új üzeneteket helyezzen el, hogy a sajtó szinte ne is tudja követni a rohamosan változó nyilvánosságot. A cél világos: ezekkel a húzásokkal elhárul a figyelem az olyan valóban fontos eseményekről és kormányzati döntésekről, amelyek felett nem szabadna szemet hunynia a közvéleménynek. Kétségtelen, hogy a sajtó felelőssége az, hogy ezeket a botrányokat napirenden tartsa. A kormány legutóbbi lépésével új szinten lépett: Budaházy György és társai kegyelmet kaptak Novák Katalin köztársasági elnöktől.

Hogy lehet az, hogy egy terrorista tevékenységért jogerősen elítélt embert és társait mentesít 
a hatalom a következmények alól? Milyen politikai üzenete van ennek egy olyan országban ahol a hatalmon lévő kormány folyamatosan a szélsőjobboldal felé tolja a kommunikációját?

Ezt a Fidesz megfejelte még azzal, hogy április elején egy kormányrendelet alapján - szintén jogerős bírói ítéletet felülírva - azok a külföldi állampolgárok, akik embercsempészet miatt ültek börtönben, szabadlábra lettek helyezve és ki lettek toloncolva az országból. Milyen üzenete van annak, amikor a kormány a szélsőjobboldalnak gesztusokat tesz? Vajon milyen más meggondolás lehet a mögött, hogy köztörvényes bűnözőket mentenek fel? Erről és ennek összefüggéseiről beszélget Rózsa Péter szakértő vendégeivel, Sándor Zsuzsa nyugalmazott büntetőbíróval, valamint Hunyadi Bulcsúval, a Political Capital szakmai vezetőjével a Másrészről 2023. május 18-i adásában.

KÖTÖTTFOGÁS 242. – MINÉL ROSSZABB AZ ORSZÁGNAK, ANNÁL JOBB A FIDESZNEK

KÖTÖTTGOGÁS / MAGYAR HANG
Műsorvezető: SZERETŐ SZABOLCS
2023.05.19.



Ki védi meg a gödieket a Samsungtól? Ez is az egyik téma a legfrissebb adásban, amelyet ezúttal Szerető Szabolcs vezetett, vendégeink pedig: Balogh Gábor, Dévényi István, Reichert János és Tompos Ádám. Beszéltek arról is, hogy Szijjártó Péter fenyeget, míg Novák Katalin mosolyog, de hogy mire gondoltak, az kiderül a műsorból. Ahogyan az is, mi a véleményük arról, hogy mélyponton a magyar-ukrán viszony.

Ha nem szeretne lemaradni a következő epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV

Nem csak nézné műsorainkat, hanem olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk!

2023. május 22., hétfő

LEDARÁLTÁK A LÉLEGEZTETŐGÉP-BIZNISZHEZ KÖTHETŐ PAPÍROKAT – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.05.22.


 Kamugyanús külügyi eljárás

A vonatkozó nyilatkozatok és értékelések már soha nem lesznek megismerhetőek. Szerintünk ez már nem a kamu-kategória.

A Vodafone-ügylet három T-je: túlárazva, titkolózva, törvénytelenül

Íme, a nagy magyar NER-biznisz.

Nem működő kerékpárostúra-központ Simonka György falujában

Valaki kitalálta, hogy az egyik legelmaradottabb kistérségnek, a mezőkovácsházinak a biciklis turizmus a nagy esélye. Kilenc települést vontak be a projektbe, amelyből mára többen kiléptek…

Kijózanító volt a budapesti látogatás

Daniel Freund: Orbán a legkorruptabb politikus egész Európában.

Nem húzgálom az oroszlán bajszát, mert aki a világgal küzd, az mindig veszít

Herczeg Zoltán ügyvédje: A vegyész szakértői vélemény öt és fél hónappal az ügy kirobbanása után készült el. A jelentős mennyiség tizenhárom százalékának felel meg az az adag, amit a tervező vásárolt.

Beintett Kövér Lászlónak az Alkotmánybíróság

Márpedig az Országgyűlés házelnökével nem szerencsés bajuszt akasztani…

Schmidt Mária szerint Oroszország nem háborúzik

A történész azt mondta, akkor lesz háború, ha Ukrajna „az orosz területeket elkezdi majd támadni”.

Több tucat dolgozó mondott fel a pesti bíróságon

A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a jelentős munkaerőhiány az alacsony bérezésre, a nem megfelelő körülményekre, valamint az óriási munkateherre vezethető vissza.

DK: megint nem vett részt a Népjóléti Bizottság ülésén Varga Mihály

A pénzügyminiszter, akit az inflációval kapcsolatban akartak megkérdezni, harmadszor tagadta meg a részvételt a bizottsági ülésen. De az ellenzék természetesen rohanjon, ha Pintér füttyent egyet.

Az LMP elmegy a belügy által összehívott egyeztetésre, bár színjátéknak tartja

Amelyben „a Fidesz kommunikációs gépezete a bojkott szerepét osztotta az ellenzékre“.

A (múlt) hét vicce: két türk ombudsman beszélget Budapesten

“Elképzelem, ahogy a Duna partján sétál két ilyen ombudsman és arról beszélhetnek, hogy ki és milyen hevesen lép fel az emberi jogok védelmében. „Te, és mit csináltál, amikor lecsukták a sok tiltakozó diákot nálatok? Írtál egy tiltakozó levelet a türkmén basinak? Dehogy! Alakítottam egy bizottságot, meghívtam pár türk ombudsman kollégát és kikértem a véleményüket. Még mindig tanácskozunk”. Hát valahogy így trécselgethetnek.”


Majd eldarálják a videót… Hogy keretes legyen ez a mai lapszemle.

ITT OLVASHATÓ

2023. május 19., péntek

BÍRÓSÁG ELÉ KERÜLTEK AZOK A SZÉLSŐSÉGESEK, AKIK TÖBBEK KÖZÖTT ORBÁN VIKTOR ÉS MÜLLER CECÍCLIA MEGÖLÉSÉT TERVEZTÉK – LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.05.19.


Na, ők nem szabadulnak elnöki kegyelemmel


Pedig a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport halállistáján rajta volt Gyurcsány Ferenc is…

Rejtett kamerával vette fel az RTL, hogyan engedik szabadon az embercsempészeket

A Belügyminisztériumtól nem cáfolták a történteket, azt írták, az embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot.

Orbán Viktor Ukrajna lerohanásáról

„A konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni”

Elijeszti a befektetőket a magyar kormány

A szebb napokat is látott német-magyar politikai viszony lassan megmérgezi a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat is, aminek mindkét fél vesztese lenne.

Orbán miniszterelnöki köszöntőt küldött Kis Grófo 30 éves szülinapjára

Orbán Viktor két hét múlva lesz hatvanéves, reméljük, Grófo meghálálja majd a kedvességet.

Ha már kedvesség:

Jordán milliárdos és Tiborcz-közeli vállalkozó nyert a városnéző buszok áfacsökkentésén

A háborús veszélyhelyzet ürügyén a kormány 5 százalékra csökkenti a hop on-hop off jellegű buszos városnéző szolgáltatás áfáját május 23-ától.

A kormány biztos bevételt ígért a Molnak a hulladékos koncesszióban

A kormányzat már a tavaly aláírt koncessziós szerződésben megígérte: garantált bevételt fog biztosítani a cégnek.

Szűkíteni akarja az ellenzék mozgásterét törvénymódosítójával a Fidesz

A Fidesznek az az érdeke, hogy minél jobban szétaprózza az ellenzékét.

TV2: Egy főnök megtiltotta, hogy kiengedjék a kész hírt Vágó István haláláról

A Media1.hu több TV2-s munkatárstól és üzenetváltásból is úgy értesült, eredetileg készült hír, de végül jött a fordulat és főnöki utasítással megtiltották a szöveget készítő munkatársnak, hogy azt élesíthesse.

A TV2 tulajdonosával együtt vásárolt fel egy behajtó céget Mészáros Lőrinc

A Takarék Központi Követeléskezelő Zrt.-ről van szó, amely nem lett része a takarékszövetkezeti integrációnak, hanem önállóan, új névvel és tulajdonosokkal folytatja tevékenységét.

Meloni hamarosan bejelentheti, hogy Olaszország kiszáll a kínai „Egy övezet, egy út” programból

Ha az olaszok ezt meglépik, az a cikk szerint drámai fordulatot jelentene Olaszország és Kína kapcsolatában.

Orbán Viktor segítséget ígért a kormányzati felkészüléshez egy észak-macedón pártnak

Szakpolitikai segítséget emlegetnek… Ez olyan, mint a technikai leszállás?

2023. május 18., csütörtök

NEM VÁLT BE A CSODAFEGYVER

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2023.05.18.



Surányi György közgazdász, egyetemi tanár

VIRÁG ANDREA: A FIDESZ MEGINT KONFLIKTUST AKAR GENERÁLNI

HÍRKLIKK / KLIKKKTV
Szerző: KlikkTV
2023.05.18.


Egy évvel az önkormányzati választások előtt a Fidesz változtatna a választási törvényen. A javaslat tovább szűkíti az ellenzék lehetőségeit – erről is beszélt Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, a Klikk TV, Mélyvíz című műsorában.

Szóba került az is, hogy a Fidesz a 2022-es választások óta elvesztett nagyjából 600-700 ezer szavazót, akiket a választások előtt nyert meg magának. Az ellenzéki pártok támogatottsága nem változott. Az MKKP és a Mi Hazánk erősödésének tendenciája azt mutatja, hogy a választók csalódtak az ellenzékben, de azt is tudni kell, hogy az MKKP a választásokon nem szokta azt az eredményt hozni, amit várnak tőle. A Fidesz és a Mi hazánk szavazótábora között nagy az átjárás, versengés, erről szólt Budaházy György szabadon engedése, amivel a Fidesz a szélsőjobboldali szavazókat kívánta magához szólítani.

MATOLCSY MEGTÁMADTA A KORMÁNYT – EZ LETT A „BÜNTETÉSE”

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2023.05.18.


Az elmúlt években kiderült, mit érdemel az a „bűnös”, aki önálló hatalmi tényező próbál maradni Orbán Viktor mellett (Simicska Lajos), engedély nélkül terjeszkedik túl a neki rendelt gazdasági szerepkörön (Spéder Zoltán), illetve nem megfelelően viselkedik a legfőbb NER-família részeként (Homlok Zsolt). Mivel Matolcsy György az elmúlt hónapokban már nemcsak a kormányzati politikát, hanem a miniszterelnök személyét is bírálta, sőt alkalmassági kérdéseket vetett fel, adná magát, hogy beinduljon ellene a „büntetőgépezet”. Nem indult be. A Matolcsy család udvartartása továbbra is tíz- és százmilliárdok felett rendelkezik, masszívan összeépült Mészáros Lőrinccel az új szuperbank (MBH) tulajdonosi oldalán, üzlettársi kapcsolatban áll a hatalmi elit több más tagjaival, és nem látszik, hogy bárki felül akarná írni ezt a status quót.


Matolcsy György az elmúlt hónapokban (már-már években) úgy beszélt a kormány gazdaságpolitikájáról, ahogy a táboron belül nem szoktak. Az eddigi csúcspont alighanem a saját könyvét bemutató márciusi szeánsz volt; itt olyanokat mondott, hogy szerinte a kabinetnek nincs jövőképe, ráadásul az árstopos miniszterelnök nem is akar mérhető célokat – majd Orbán Viktort párhuzamba állította az egyensúlyi gazdaságpolitika útjáról szintén letért Medgyessy Péterrel. A show fokozása érdekében hangsúlyosan bírálta a kormány által erőltetett akkumulátorgyár-építéseket, mondván: az ’50-es évekre,

a vas és acél országára emlékezteti az energiaigényes gazdaságfejlesztés, vagyis az, hogy nem az erősségeinkre építünk, hanem a gyengeségekre.

E szövegeknek tehát nem Varga Mihály és Nagy Márton miniszterek voltak a címzettjei – velük régóta „kakaskodós” viszonyt ápol a jegybankelnök. És nyilvánvalóan nem is az volt Matolcsy célja, hogy bírálata megrekedjen a túl magas inflációról és túl magas kamatszintről szóló gazdaságpolitikai viták szintjén. A Magyar Nemzeti Bank elnöke egyértelműen Orbán Viktor személyét és alkalmasságát járta körbe a könyvpromóciós rendezvényen. Tette ezt annak ellenére, hogy az erkölcsi alapú, a nemzet érdekére hivatkozó érvelés nem feltétlenül áll jól neki – hiszen lapunk és más orgánumok szakmányban igazolják, hogy a közvagyon magánjellegűvé „nemesítésében” az ő családi-baráti holdudvara is felettébb aktívnak bizonyult. Sőt, nemrég bizonyítékokat szolgáltattunk arra, hogy fia, Matolcsy Ádám immár a százmilliárdosok ligájában focizik – ráadásul a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint megalapozottan írtuk, amit írtunk.

Adódik a kérdés: mire fel ennyire bátor az MNB elnöke? Miként fordulhatott elő, hogy az említett könyvbemutatón a Tiborcz István tulajdonába került Gránit Bank vezetője, Hegedüs Éva is felment a színpadra, és úgy méltatta Matolcsy Györgyöt, mintha egykori főnöke szóba sem hozta volna Orbán Viktor „iránytévesztéseit”? Hogyan lehetséges mindez egy olyan országban, ahol a politikailag veszélyes „árulók” gazdasági ügyeit előszeretettel veszik elő a hatóságok. A közélet iránt érdeklődők biztosan emlékeznek a miniszterelnökkel szakító Simicska Lajos elleni adminisztratív hajszára. Vagy arra, hogyan lett házkutatásra ítélt közellenség – szempillantásnyi idő alatt – Orbán egyik legfontosabb támasza, a takarékszövetkezeti integráció végrehajtásán némileg „túlterjeszkedő” Spéder Zoltán. S talán arra is, miként penderítette ki Mészáros Lőrinc minden közpénzes fejlesztési munkából a saját vejét, Homlok Zsoltot – a lánya házasságának ellehetetlenülésével párhuzamosan...

MIÉRT BAJ AZ, HA PÁR GIMNAZISTA KAP EGY KIS KÖNNYGÁZT?

TELEX / VIDEÓ
Szerző: HALÁSZ JÚLIA
2023.05.18.



Több mint egy éve tüntetnek civilek, tanárok és diákok az oktatás helyzetének javításáért. Számtalan békés demonstráció, élőlánc és hídfoglalás után sem tűnik úgy, mintha a kormány komolyan foglalkozna a problémával. Kirúgtak viszont több tanárt is, akik polgári engedetlenségben vettek részt, és megszületett a státusztörvény tervezete, ami tovább rontaná a tanárok helyzetét. Május 3-án a sokadik békés demonstráció után a tüntetők a Karmelitához vonultak, ahol váratlanul erőszakos fordulatot vettek az események. Helyszíni felvételekből, a rendőrök videóiból és interjúkból rekonstruáljuk, hogy mi történt azon az estén, és hogy jogos volt-e a rendőrök fellépése.

MÉG NINCS ITT AZ IDEJE AZ UNIÓS PÉNZEK KIOSZTÁSÁNAK A JOGÁLLAM MOSTANI HELYZETE ALAPJÁN - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2023.05.18.


Az uniós Költségvetési Ellenőrző Bizottság háromnapos tárgyalásainak összegző véleménye szerint Magyarország még nem áll készen a befagyasztott uniós támogatások elnyerésére – 
tudósított a sajtótájékoztatóról a Politico. A lap szerint változatlanul attól tartanak Brüsszelben, hogy az uniós pályázati pénzeket Orbán Viktor családja és barátai további gazdagodására használják fel.

Minden mérvadó, de még a kisebb helyi portálok is első helyen foglalkoztak a magyar kormánnyal, amelyik ismét blokkolt egy uniós döntést, amely alapján katonai támogatást nyújtana Brüsszel Ukrajnának. Szijjártó gyakorlatilag megzsarolta Ukrajnát, amikor úgy fogalmazott, hogy addig nem kaphatja meg az ország az újabb, mintegy 500 millió eurós támogatást, amíg le nem veszik a tilalmi listáról az OTP-t, amelyet az oroszok háborúját támogató pénzintézetként könyvelt el Kijev – összegzi a fejleményeket többek között az ABC News, amerikai tv-csatorna híroldala az AP hírügynökség tudósítása alapján. Miután Ukrajna Korrupcióellenes Nemzeti Hivatala e hónap elején a háborút támogató nemzetközi szponzorok közé sorolta a magyar pénzintézetet, utóbbi azzal érvelt, hogy rég radikálisan lecsökkentette fiókjai számát az orosz piacon, jelenleg mindössze 0,17%-os az orosz kitettsége. A magyar kormányt a tudósítás oroszbarátként említi, amelyik minduntalan igyekezett akadályokat gördíteni az Ukrajnának nyújtandó közös uniós támogatások elé, illetve a szankciók elfogadásakor is ellenséges magatartást tanúsított Ukrajna irányába, amit most Szijjártó az osztrák kollégájával tartott sajtótájékoztatón határozottan artikulált is, nem titkolva ellenszenvét Ukrajna iránt. A cikk emlékeztet, a nacionalista magyar kormány nem csökkentette orosz energiafüggőségét más uniós országokhoz hasonlóan, továbbra is szoros kapcsolatot ápol Moszkvával. Szijjártó nyomatékosította, hogy amíg az OTP megítélésében változatlan a helyzet, addig nem lesz egyetértés az olyan döntésekben, amelyek az EU-tól és tagállamaitól további gazdasági és pénzügyi áldozatokat követelnek.

Csak mellékesen megjegyezném, hogy a Pentagon lapjának/szócsövének tekinthető Stars and Stripes is lehozta a rólunk szóló tudósítást.

A másik fontos hír az uniós Költségvetési Ellenőrző Bizottságnak a háromnapos tárgyalásait összegző véleménye lett: a Politico az elsők között tudósított a sajtótájékoztatójukról, amely alapján megállapítást nyert, hogy Magyarország még nem áll készen a befagyasztott uniós támogatások elnyerésére. Továbbra is kétséges az igazságügyi rendszer függetlensége és a korrupció mérséklődése. A Budapesten tárgyaló négytagú delegáció bírálta a Számvevőszéket, amelyik nem látja el kellőképpen a feladatát, és változatlanul attól tartanak Brüsszelben, hogy az uniós pályázati pénzeket Orbán Viktor családja és barátai további gazdagodására használják fel. Idézi a Politico a bizottság elnökének szavait, aki beszámolt a sajtótájékoztatón arról, hogy hiába kérdezték az Állami Számvevőszék elnökét az uniós pályázatok és a pénzek körüli visszaélésekről, s arról, hogy jelentette-e a csalásokat az ügyészségnek, Monika Hohlmeier nem kapott egyértelmű, illetve semmilyen választ. A Politico reagálást kért a kormánytól, de nem kapott.

Az Euractiv tudósításában nyomatékot kapott az a bizottsági bírálat, amely kitért az önkényes törvénykezésre, az egy éjszaka lefolyása alatt megalkotott jogszabályokra, a Számvevőszék hiányosságaira. Ugyanakkor a bírálat részét képezi még a társadalmi egyeztetés és a transzparencia mérföldköveinek megkövetelése. Pozitívumként kiemelte a bizottsági elnök, jó kezdeményezésnek tűnik az Integritás Hatóság felállítása és eddig látott tevékenysége, többek között az adóhatósággal vagy az uniós csalásokat leleplező OLAF korrupcióellenes hivatallal való kapcsolattartás kialakítása. Mindezek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy a felfüggesztett mintegy 28 milliárd eurós alap forrásaihoz hozzájuthasson a magyar kormány.

A magyar lengyel kapcsolatok megromlásának krónikáját összegzi az EUobserverben egy publicista, s ebből csupán két mozzanatot ragadnék ki: május elején rendezték meg a lengyel filmnapokat Budapesten és eltűnt szerződésre hivatkozva az E-on a harmadik napon lekapcsolta az áramot, amely természetesen lebénította a filmnapokat. A magyar áramszolgáltató cég még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább telefonon előre jelezzék a Lengyel Kulturális Intézetnek a tervezett, igencsak kellemetlen lépést. Nem beszélve Böröndi Gábor vezérkari főnök győzelemnapi botrányos megjegyzéséről: aki szerint a lokálisnak indult háborúból a béketeremtés szándéka nélkül lett világháború a lengyelek hibájából. A magyar viszonyokat közelről ismerő szerző a végére hagyott egy jó kis csattanót, nem mellékesen a lengyel választások előtt: a 2015-ben szárba szökkent lengyel-magyar barátság, amelyből mindkét ország hasznot húzott nemzetközi téren – utálatba és ellenségeskedésbe fordult, aminek már csak az vethet véget, ha Orbán és Kaczyński is távozik a hatalomból.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ 

ÁTALAKÍTANÁ A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNYT A KORMÁNY – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.05.18.


Korábban már döntöttek: az európai parlamenti választással egyidejűleg lesznek az önkormányzati választások 2024-ben

Nem lesz időközi ott, ahol május 27-én indulna a kampányidőszak. A 15 kiírt választásból így csak 8-ra kerülhetne sor.

Csonka lett az ellenzéki egyeztetés a választásokról

A DK és az LMP nem ment el az MSZP hívására.

Orbán gratulált Erdogan első fordulós győzelméhez

“egy erős és stabil Törökországra van szüksége Magyarországnak, Európának és a világnak.”

Elon Musk sorosozása felett örvendezett Orbán Balázs

Musk botrányos tweetjét a világ egyetlen kormányzati politikusa üdvözölte.

Nyitrai Zsolt Arnold Schwarzeneggerrel fotózkodott

Schwarzenegger

„egyébként imádja Magyarországot és a magyar embereket, támogatja Orbán Viktort”.

Novák Katalin nem akar asszisztálni ahhoz, hogy Oroszország háborús jóvátételt fizessen

Az uniós tagállamok közül egyedül Magyarország nem csatlakozott ahhoz, hogy nyilvántartást vezessenek az oroszok által okozott károk bizonyítékairól.

Várhelyi Olivér: Aki a szövetségesünk akar lenni, ne menjen Oroszországba

A bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos, az Orbán-kormány által támogatott Milorad Dodik boszniai szerb vezető moszkvai látogatását kommentálta. Szijjártó tud erről? A páva még táncol?

Orosz propagandista: A koronavírus több embert ölt meg, mint amennyi katona eddig meghalt

Tehát: nem is sok a halott… Bármikor arcba köpik a saját népüket is.

Árulás gyanújával nyomoznak az orosz hiperszonikus csodafegyver fejlesztői ellen

A megsemmisíthetetlen csodafegyver éles bevetésben korántsem bizonyult megsemmisíthetetlennek, komoly arcvesztést jelent Putyinnak személyesen is.

Nem sikerült meggyőzni az EP delegációját

Már megint báncsák a magyart…

Milliókat kaszáltak a tulajdonosok Orbán Viktor unokaöccsének veszteséges cégén

Orbán Dávid egy bányászati cégben is kisebbségi tulajdonos, amelynek tavaly nagyon beindult a szekere.

Felcsút könnyedén kapott 1,5 milliárdot a csónakázótóra

A 2020-ban megítélt bő 200 milliárd forintos támogatások közel tizedét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels szállodalánc létesítményei nyerték el, az önkormányzati szereplőknek biztosított források több mint 80 százalékát pedig fideszes vezetésű települések kapták.

Csak az atlétikai vb kampányára hárommilliárdot költhet a Németh Balázs vezette cég

A munkákat pedig szinte minden esetben Balásy Gyula érdekeltségében álló médiacégek kapták meg.

Magyar rekord: a szupergazdagoké az ország egyharmada

A trend idén is folytatódott, Mészáros Lőrinc 180 milliárddal, Csányi Sándor 190 milliárddal növelte vagyonát az elmúlt egy évben. Vas nélküli vasbetonnal könnyű.

Bukott magyarságkutató faggatja a zászlótudatú íjászt

A Kossuth Rádió szerint így néz ki egy közéleti beszélgetés.

Nem csitul a nemzetközi felháborodás a Garamvölgyi Flórával Budapesten történtek ügyében

A The Guardian című lap tudósítóját interjúkészítés közben dobták ki május 5-én az Alapjogokért Központ szervezésében, Budapesten megvalósult CPAC Hungary konferenciáról.

Jogi lépéseket helyezett kilátásba az RTL a Novák Katalin tanácsadója vezette mozgalommal szemben

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nevű, Skrabski Fruzsina vezette civil szervezet ellenkampányt indított az RTL Mellékhatás című, a béranyaságról szóló, saját gyártású thriller sorozata ellen.