2017. augusztus 31., csütörtök

5 ÉRV, AMI MIATT ŐRÜLTSÉG KIVÁGNI A "SZOCIALISTA NYÁRFÁKAT"

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.08.31.



...De mégis, mi is a gond azzal, ha ezeket a fákat kivágják?

1. Több ezer fa tűnhet el Budapestről, ezzel pedig a tiszta levegő és az árnyék is.


A több ezer fával pedig eltűnik az árnyékot adó, levegőt tisztító lombkorona is. Számítások szerint egy kb 50 éves nyárfa évente 400 kg CO2-t nyel el, Budapest pedig egyike a legszennyezettebb levegőjű fővárosnak Európában.

2. Nem biztos, hogy ültetnek a helyére.

Egy tájépítész arra hívta fel a figyelmet: a kanadai nyárfákat valóban a gyors növekedésük miatt ültették főként a lakótelepekre és már kezdenek kiöregedni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a gyorsan növő fák alá majd telepítenek nemesebb, honosabb, lassabban növőket egy második ütemben. De nem volt második ütem. Pedig mielőtt kivágnánk a nyár állományt, legalább 10-15 évvel előtte illene telepíteni helyettük valamit, s ha megeredtek, majd rátérhetünk a gyérítésre is.

Valóban javasolt (lett volna nagyon régen), hogy folyamatosan cseréljék ezeket a fákat, de a Főkert szakemberei általában csak a kivágásig jutnak el, de "új fa" ritkán kerül a helyére, mert arra már nincs pénz. Ha ültetnek is új fákat Budapesten, azokat általában sorsukra hagyák, így soha nem lesz belőlük 50 éves fa.

3. A "vattafa" a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem allergén.


Az irritációt és viszketést az ugyanakkor virágzó fűfélék levegőben láthatatlan pollenjei (vagyis inkább az azokra tapadó antropogén eredetű szennyeződés) okozza. Egyedül az ember képes ezen a bolygón nano méretű szennyeződések előállítására, amelyek át tudnak jutni az evolúciósan kialakult védelmi vonalakon, így a nyálkahártyán is. Így lesz az ember önmaga hóhéra. Az benne a nem szép, hogy mindezt közben a természetre hárítja.

Magyarul: nem a fa allergén, hanem az apró szennyeződések, amiket pl. a dízel autók bocsájtanak ki magukból.

A fa ráadásul nem is vattát termel, hanem ún. repítőszőrös tok termést, igaz, hogy ezek a szőrök az orrunkat ugyanúgy bosszantják, mint a szemünket, de az is igaz, hogy csak a termős (nőivarú) fák ontják a havat májusban. Sokan azt hiszik, hogy ez allergia, de ritkán van erről szó. Ugyanis a nyálkahártyáinknak az a munkaköri kötelessége, hogy váladékozással eltávolítsa szemünkből, orrunkból az idegen testet.

4. Ezer fajtája van, vajon meg fogják tudni különböztetni, hogy melyik melyik?

Kis rosszindulattal azt is írhatjuk: a különböző fakataszter készítők és láncfűrészes emberek a növényeket hírből sem ismerik, csak az ELMŰ és a BKK felső vezetékeit birizgáló útakadályt látnak bennük. Meg fogják tudni különböztetni a porzós és a termős nyárfát? A fekete nyártól, a szürke nyárfát, a kanadai nyárfát, ezek milliónyi kereszteződését? Mindezt lombtalan állapotban? Vagy legszebb virágzásban, madárfészkelés idején "hetet egy csapásra, mint Erős János" intéznek el mindent?

5. A fák nem politizálnak.

Sose gondoltuk volna, hogy ezt is megérjük: le kell írnunk, hogy nincsen "szocialista" fa. Valószínűleg a legabszurdabb az egészben az indoklás: a „szocialista” nyárfák. De tegyük a szívünkre a kezünket: vajon egy fa lehet-e baloldali, vagy jobboldali? Ugye, hogy nem? Csak a legcsököttebb önkormányzati képviselő gondolhatja, hogy egy fa „szocialista örökség”. A fa „csak” nő, árnyékot és tiszta levegőt ad. Erre úgy látszik, Budapesten nincs szükség...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.